AARA - En Ergô Einai (2020)

2020. június 01. - Chloroform Girl

041700.jpg

Meditációhoz, kikapcsolódáshoz ma már bármilyen hanganyagot megvehetünk: leemelhetjük a polcról, illetve házhoz rendelhetjük az esőerdő vagy akár a tenger hangjait. De ha ennél zordabb klímát szeretnénk otthonunkba varázsolni, a svájci Aara legfrissebb, limitált példányszámban kiadott lemeze nyújt rá megoldást. A duó által játszott zene hamisítatlan, rideg hangzású atmoszferikus black metal, az „En Ergô Einai”-t hallgatva nincs szükség fenyvest ábrázoló tapétára ahhoz, hogy hófödte fenyőerdőben érezzük magunkat a saját nappalinkban ülve.

A név kötelez; az albumon természetesen helyet kapnak a black metal jól bevált attribútumai. Folyamatosan kerregő duplázó, elmaradhatatlan tremolo pick, értelmezhetetlen, már-már csak aláfestésként jelen levő károgó vokál. De tényleg, az ének olyan szinten elmosódó és zajos, hogy valószínűleg a dalszöveg, mint tartalmat hordozó eszköz átadása a hallgató részére egyáltalán nem volt cél. Teszem hozzá, még ha ki is értenénk a szöveget a hátborzongató kárálásból, nem lennénk vele sokkal okosabbak. Amennyiben ugyanis a dalokat svájci német nyelven adják elő, amit erősen gyanítok, kizárt dolog, hogy a hallgatók öt százalékánál többen értenének belőle bármit.

De nem csak a black metal, hanem az atmoszferikus jelző is szerepel a produkció leírásában, és a lemez ennek is hiánytalanul eleget tesz. A Fluss és Berg művésznévre hallgató zenészek nevükhöz méltóan (mely folyót és hegyet jelent) kitűnő légkört teremtettek a bő félórás lemezen. A gitárok szokatlanul szomorú, de mégis grandiózus és dallamos íveket futnak le, talán még sosem hallottam black metalt ennyire keserédesnek. Az egymásba olvadó, elnyújtott dalok, hosszan kifutó mollos dallamok már önmagukban elég grafikus képet festenek a hallgató elé, feleslegesnek érzem az olyan, már ezerszer felhasznált klisék ellövését, mint az eső és a vihar hangjainak bekeverését.

A gitárok a stílustól elrugaszkodó, merész utat járnak be. A Stein Auf Steinban például a témák középkorias hangzásúak, trubadúr zenére emlékeztetnek. Még ha isten- (vagy sátán-) káromló dolog is ilyet mondani black metalra. De egy-egy merész metalszóló is becsúszik az amúgy homogén, sötét, melankolikus masszaként gördülő anyagba.

Ami számomra azonban megnehezítette az album hallgatását, az pont ez a homogenitás. Nekem sokkal inkább működik ez a típusú zene háttérzajként, mintsem különálló dalokat tartalmazó albumként, melyre figyelni lehet, és ami esetleg megfog. A lemez végére olyan szinten ingerszegény állapotba kerültem, hogy komoly adrenalinlöketet okozott, amikor rájöttem, az utolsó dal címének leírásához szükségem lesz egy speciális karakter beszúrására. Kivételesen nem is a lejátszóból másoltam ki a dalcímet, hanem kézműves módon előkerestem a szövegszerkesztő Beszúrás menüjében, mert úgy éreztem, legalább addig is történik valami. A légkör kiváló, a hangzás karakteres, tagadhatatlanul bele lehet feledkezni az album sodrásába, de ne ettől a lemeztől várjuk a napi izgalomadagunkat.

8/10

aara.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3015731554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.