LUCIFER'S CHILDREN - Devil Worship (2020)

2020. június 01. - Mr.Zoom

maxresdefault_11.jpg

Mindig örömmel adunk hírt olyan fiatalokról, akik zenei jártasságukat rockzenében próbálják meg kamatoztatni, annak reményében, hogy egy szép napon majd a nagy elődök nyomába érhetnek… sőt! Az ifjúkori ambíciók talán megmosolyogtatják az éltesebb rókákat, ám szerencsés esetben valóban nagy tettekhez vezethetnek, és az ifjú trónkövetelők utolérhetik vagy felül is múlhatják mestereiket, még ha ez nem is túl gyakran fordul elő, a lehetőség adott… Ki tudja, mi lesz majd tíz év múlva ezekből a paraguayi huszonévesekből, akik Asunción városában alakultak meg 2017-ben és nemes egyszerűséggel a Black Sabbath korai lemezeit célozták meg iránymutatóként…

A doboknál az 1990-es születésű Eduardo Centurion, aki már rutinosabb zenész, több helyi zenekarban is megfordult, a basszusgitárnál Samael Duarte, a dalszerző/gitáros R.Doom művésznéven szerepel, az énekesnő pedig az 1994-es születésű Lidi Ramirez.

A tagok ugyan nem nevezhetők már sem tinédzsereknek, sem zöldfülű kezdőknek, azonban ne feledjük, hogy Lucifer gyermekei doomban utaznak, egy olyan műfajban, ahol az átlagéletkor mind az előadók, mind a hallgatóság körében magasabb a szokásosnál. A lassabb, elmerengősebb, kénkövesebb tételek kedvelői jellemzően nem a huszonévesek, azonban, mint a példa is bizonyítja, ők sem lehetnek teljesen közömbösek a jóféle zúzások iránt.

A "Devil Worship" a zenekar bemutatkozó nagylemeze, és mivel elnevezésük, valamint a számcímek szerint a tagok a sátánnal állnak atyafiságban, nem lehet kétséges, hogy magas pontszámmal fogom értékelni a szerzeményeiket, hiszen mit lehet tudni… ugye… Jobb az ördögöt nem a falra festeni, vagyis inkább elkerülni, abban az esetben, ha nem rendelkezik valaki annyira szoros rokoni kötelékkel, mint a szóban forgó gyermekek.

A beszédes számcímek sokat elárulnak a csapaton uralkodó hangulatról: Vissza odaátról, A Sátán szövetsége, Fagyos köd, A varázsló, Fekete egység… és kakukktojásként Mosolyok a falon… Azonban mielőtt bárki mosolyokkal arcán félretenné őket, gyorsan elmondom, hogy meglepően jól zenélnek! A Black Sabbath klasszikus lemezeit talán még nem közelítik meg, ezt nem írnám alá, de mondjuk a Blood Ceremony vagy a Blues Pills világát már igen, és esetükben ez hatalmas fegyvertény, tekintve, hogy ezek a bandák többéves rutinnal rendelkeznek, valamint komoly, nagy kiadóknál tevékenykednek.

A Lucifer’s Childrennek hathatós nemzetközi összefogásra volt szüksége ahhoz, hogy debütálása eljuthasson a rajongókhoz. Nézzük csak: a lemezt a paraguayi Asunciónban vették fel, azonban az ”Alcoholic Distro” nevű kiadó jelentette meg elsőként kazettán, Chilében. CD-lemezen  a ”Dies Irae” adta ki Brazíliában, Európába áthozta, és fekete korongon piacra dobta a holland DHU Records.

Mindez nagyon messze van attól, amikor mondjuk a Century Media gondozásába vesz egy kiadványt és azt holnaptól körülbelül az egész világon bárhol kézhez lehet kapni. De mint azt a bevezetőben írtam, ma így, holnap úgy, tényleg bármi megtörténhet a zenei világban. Talán csak egy jó menedzsert kell találni, és megindul felfelé a banda szekere… Úgy legyen!

Az adottságaik teljesen rendben vannak, a férfias hangú Lidi Ramirez tud énekelni, tud játszani a hangjával, tud egyszerre ijesztő, és barátságos tónust bemutatni, a gitáros precízen és lelkiismeretesen ontja magából a jobbnál jobb riffeket, a basszus, mint az általában egy ilyen bandában lenni szokott mélységes és ünnepélyes, és a dobos is abszolút sallangmentesen hozza ezeket a nem túlságosan komplikált, hosszúra nyújtott témákat.

A paraguayiak nem slágereket gyártanak, nehéz lenne bármelyik tételt kiemelni, talán a Freezing Mist lehet ebben a sűrűn gomolygó masszában egy kiemelkedő darab, a Solitude Aeturnus és a Saint Vitus jut eszembe róla, mint ahogy általában az egész repertoár ezt a két bandát idézi. Minden felesleges cicoma vagy díszítés nélküli csupasz, csontig hatoló doom metal hatja át a hallójáratokat a "Devil Worship" hallgatása közben. Érdemes végighaladni a hétszámos, 47 perces album felvételein, csendes nyári estéken vagy esőbe hajló unalmas délutánokon kiváló háttérzene.

Alapvetően azért érdekes és értékes ez a csapat, mert ennyire trendeket figyelmen kívül hagyó, a doomot semmivel nem keverő, se nem hörgő, se nem kísérletező, ténylegesen Sabbath-gyökerű muzsikát kevesen játszanak. Aki szereti az Ozzy-s Sabbath-lemezeket, a Saint Vitus munkásságát és nem zavarja, ha a középtempónál magasabb fokozatra sosem kapcsolnak, az mindenképpen adjon egy esélyt nekik, nem fognak visszaélni vele! Ha röviden és tömören szeretném körülírni, akkor az interneten közzétett anyag egyik kommentelőjét idézném: Good shit!

9/10

_dsc0055-01.jpeg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr115733752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.