ODRAZA - Rzeczom (2020)

2020. június 05. - Chloroform Girl

cover_37.jpg

Van egy sötét oldalam, melyet a blogon nem szoktam emlegetni: ez pedig az, hogy szabadidőmben bélkieresztős avantgárd metal helyett időnként magyar alter zenét hallgatok. Bár nagyon szeretem, ilyenkor is kritikus vagyok; ez ügyben jegyeztem meg egyszer, hogy a Kaukázus úgy hangzik nekem, mint ahogy a Kispál hangozhat azok számára, akik nem szeretik. Hogy ennek miért van most bármi jelentősége? Azért, mert megtaláltam ennek a párhuzamnak az ellendarabját: az Odraza úgy hangzik azoknak, akik nem szeretik a black metalt, mint a black metal azoknak, akik szeretik a black metalt.

A lengyel banda első albuma, az „Esperalem tkane” 2014-ben jelent meg, ezután pedig hat évig hagyták ülepedni a súlyos, karcos, fekete mocskot, hogy aztán 2020-ban újra korong formájúra préseljék és „Rzeczom” névre keresztelve (vagy fordított keresztelve?) kiadják. A lengyel színtér nem szokott csalódást okozni, a Behemoth-ot senkinek nem kell bemutatni, de a Bathuskat is (mindkettőt) ennek a lehetetlen anyanyelvű országnak köszönhetjük. A csalódást nem okozó lengyel bandák közé pedig nyugodtan soroljuk be mostantól az Odrazat is.

Az együttes promóciós fotóját és albumborítóját elnézve bizonytalan voltam annak tekintetében, hogy mire számítsak. A mindent tudó Encyclopaedia Metallum azt írta róluk, hogy black metal, de az albumborítón sem sötét fenyvesek, sem arcfestésben gonoszkodó norvégok, sem hóban fekvő csontsovány halottak, vagy egyéb, objektíven kellemetlennek mondható szituáció nem szerepelt. Ennek fényében némi kétkedéssel, illetve bevallom, optimizmussal indítottam el a lejátszót.

A banda lágy billentyűs intróval látszott alátámasztani előítéleteimet, hogy aztán mindössze tizenhárom másodperc után ripityára is törje őket, ugyanis ekkor, mint bőrkabátba és szegecselt karkötőbe öltözött SWAT-kommandó, betör a dalba a duplázó, a széttorzított gitár, és a legkíméletlenebb hörgés-károgás, melyet a Blast Beat Bar márciusi kényszerű bezárása óta hallottam. Innentől kezdve nem voltak illúzióim; igen, ez bizony black metal lesz, a minőségi fajtából!

Nincs szó semmiféle fejlógatós depresszív vagy kizoomolós atmoszferikus black metalról, ez az album egy kíméletlen, energikus darálás, stílusidegen elemekkel pont annyira megtűzdelve, hogy még ne lógjon ki a skatulyából, de ne is váljon egyhangúvá. Ezáltal a bő ötvenperces album lényegesen rövidebbnek érződik, mint amennyi valójában, és már első hallgatásra is szignifikánsan elkülönülnek rajta a számok.

Hogy mit értek stílusidegen elemek alatt? Nézzük például a ...twoja rzecz tez-t, mely karneváli elemekkel operál, és ha valaki figyelmesen olvasta az erre a számra egyébként erősen hajazó hangzású Pensèes Nocturnes albumáról írt lemezkritikámat (ha nem, akkor ITT pótolhatja), az tudhatja, engem az ilyennel nulla perc alatt lehet levenni a lábamról. A címadó Rzeczom tökös riffjei, és a verzében a magányosan zörgő basszusgitárra szláv nyelven, duettben hörgés pedig erősen az orosz Uratsakidogi nevű kiváló black hop formációt juttatta eszembe. De vannak ennél lényegesen lehangolóbb darabok is, a Najkrótsza z wieczności kesergő, népdalos intrója akár egy fekete-fehér, világháborús dokumentumfilm aláfestő zenéje is lehetne egy olyan jelenet alatt, ahol katonák szállnak meg egy kis falut.

De azért mégis csak a black metal dominálja az albumot. Sötét, fémesen csörömpölő, gyémántot is megkarcoló, igazi haragudós zene. Talán a Swit opowiadaczy a lemez legblackesebb darabja, valószínűleg ilyen hangja van belülről annak, amikor az olasz pörkölésű kávét darálják. A Bempo üvöltései annyira agresszívak és arcba mászóak, hogy már zavar, hogy nem tudok lengyelül. Hogyha pedig a tüszős mandulagyulladásnak lenne zenei megfelelője, akkor a Mlot na male miasta lenne az.

Sok más fajtársával ellentétben az Odraza dalaiban a vokál nem szorul háttérbe, és ha nem a világ egyik legbonyolultabb nyelvéről beszélnénk, még akár érthetőek is lennének a szövegek. A gitárok hozzák az elvárt tremolo pengetéses black témákat, de időnként el-elkalandoznak egy-egy szóló erejéig, pont megfelelő mennyiségben vannak jelen. Black metalra nem jellemző módon a basszusgitár is ki-kihallatszik időnként a mixből, sőt a címadó dalban kiemelt szerepet is kap. A dobok jelenlétét pedig az én jelenlétemhez tudnám hasonlítani a céges Skype-meetingeken; egész addig nem veszed észre, hogy ott van, amíg nem keresed, de mivel ha keresed, megtalálod, így nincs hiányérzeted. Diszkréten nyomja a duplázót, és csak időnként veszi át teljesen az irányítást, mintegy bizonyítandó, hogy ő amúgy végig ott volt.

Az album a fekete színt a legkülönbözőbb megvilágításokban és textúrákban prezentálja a hallgatónak, látásmódja kiemeli a black metal zenekarok miriádjából, de brutalitásuk és technikájuk továbbra is a stílushoz köti őket. Hogyha valaki hozzám hasonlóan azon tűnődik, mit lehet élvezni a blacken, ez az album minden kérdését megválaszolja.

9,5/10

band_photo_4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9715742896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.