Rozsdagyár

TOP20 - A valaha kiadott legjobb rock/metal debütalbumok

2020. június 16. - Kovenant

kollazs2_2.jpg

A zenekarok első, bemutatkozó albumai elsősorban hosszú évek után visszatekintve értelmezhetőek és értékelhetők. Vannak ezek között átütő erejű, akár stílusteremtő alkotások, de akadnak itt szinte teljesen jelentéktelenek is, melyeket csak a későbbi zenekari státusz és pályaív miatt, a komplett karrier ismeretében szeretnek beszerezni a teljességre törekvő, gyűjtőszenvedéllyel megáldott rajongók.

Ha elemzői szemüvegen keresztül nézzük a debütalbumokat, háromféle mintát fedezhetünk fel a rocktörténelem bő félévszázada során. Számos, később legendává vált banda bemutatkozása afféle gyermekcipőben járó próbálkozás, mely semmit sem árul el a majd pár évvel később kiadott lemezmonstrumok zsenialitásából. Ki sejthette azt, hogy az AC/DC az 1975-ös, zsenge "High Voltage" után öt évvel kiadja minden idők egyik legnagyobb példányszámú korongját ("Back In Black")? Aztán itt van a Judas Priest 1974-es, szerény "Rocka Rolla" anyaga, melynek hallatán senki sem gondolta volna, hogy egyszer eljön az ideje a "British Steel" vagy éppen a "Painkiller" című klasszikusoknak is.

A második trend ennek éppen az ellenkezője: az adott banda több évi felkészülés után jelenteti meg debütalbumát, melyen tudása legjavát nyújtja és olyan elemi erővel dörren meg a cucc, hogy akár teljes alstílusok is születhetnek ennek nyomán. A legnagyobb gond azonban itt rejlik: olyan erős a bemutatkozás, és így a siker, hogy a csapat tulajdonképpen sosem tudja sem a színvonalat, sem pedig az eladásokat megismételni és örökre a monstre debütalbum árnyékában maradnak. 

A harmadik sorminta talán a legnehezebb, valamint a rajongók számára a leghálásabb is, és a fentiek mintegy kombinációja: bikaerős debütalbum, melyet hasonlóan magas színvonalú stúdióanyagok követnek, tulajdonképpen minőségbeli megingás nélkül. A legklasszikusabb példa erre talán az Iron Maiden: amit a britek 1980 és 1988 között lemezfronton nyújtottak, azt nagyon kevés zenekarnak sikerült (ha egyáltalán) megismételni. 

Összeállításunkban szigorúan időrendben szerepelnek a legjobb rock/metal debütalbumok: akár száz bemutatkozásról is írhattunk volna, azonban ezek az anyagok valóban a legfontosabb és legkiemelkedőbb korongok a rocktörténelemben.

The Doors - The Doors (1966)

the_doors_1.jpg

Az amerikai The Doors 1966-os bemutatkozása után egyértelműen kiderült, hogy a rock'n roll nem egy tánc: Jim Morrison személyében létrejött a tökéletes rocksztár archetípusa. Veszélyes, művészi érzékenységű és igényű, zabolátlan, önpusztító, sámánszerű karizmával rendelkező költő és hadvezér: jó harminc éven keresztül tulajdonképpen minden rockénekes titokban Jim Morrison szeretett volna lenni, az ő manírjait és színpadi jelenlétét próbálta utánozni mindenki. Blues, hard rock és pszichedelia: a debütalbum pedig tele van olyan klasszikus tételekkel (Light My Fire, Break On Through, The End, Alabama Song), melyek nélkül gyakorlatilag értelmezhetetlen a teljes rocktörténelem.

The Jimi Hendrix Experience - Are You Experienced (1967)

jimi_hendrix_1.jpg

Van néhány olyan gitáros (három-négy talán), aki egy személyben jelzi és képviseli a rockzene és a hangszer fejlődésének evolúciós szakaszait. Jimi Hendrix első az elsők között: olyan mértékben újította és változtatta meg mindazt, amit megvalósíthatónak gondolt a világ a hatvanas években a gitározásról, hogy a kortársaknak gyakran olyan érzése volt, hogy az afroamerikai zenész a Holdról vagy a Marsról pottyant le a földi halandók közé. Hihetetlenül rövid, négyéves pályája alatt mindösszesen négy stúdióalbuma jelent meg, de ezek alapjaiban formálták át a rock'n roll esztétikáját.

Led Zeppelin - Led Zeppelin (1969)

led_zeppelin_1.jpg

A brit Led Zeppelin 1969-es azonos című bemutatkozása egy hihetetlen karrier kezdetét jelentette, mely gyakorlatilag egy évtizeden keresztül egyeduralkodóvá tette a csapatot a rockszíntéren. A bluesból eredő, riffalapú hard rock koronázatlan királyai ők, minden idők egyik kereskedelmileg legsikeresebb bandája megközelítőleg 300 millió eladott lemezzel. Karrierjüket csak dobosuk, John Bonham tragikusan fiatalon bekövetkezett halála tudta megtörni. Habár pályájuk csúcsára 1971-es negyedik lemezükkel értek, már ezen az anyagon ott van minden, ami miatt sokan minden idők legnagyobb rockbandájának tartják őket.

Black Sabbath - Black Sabbath (1970)

black_sabbath_1.jpg

Az ősrobbanás vagy ahogy sokan hivatkoznak rá: a heavy metal megszületésének pillanata. A Birmingham városából származó brit csapat talán minden idők legnagyobb hatású metalbandája: szó szerint ezernyi zenekar építette komplett karrierjét Ozzy hangjának vagy Tony Iommi riffjeinek kreatív újraértelmezésére. Nem túlzás azt állítani, hogy a Black Sabbath nélkül nem lenne metal: minden, de szó szerint minden alstílusa, esztétikai eleme és építőköve ezen a lemezen szólalt meg úgy, ahogy ma ismerjük.  

Boston - Boston (1976)

boston_1.jpg

A valaha kiadott legnagyobb példányszámban elkelt debütalbum: egészen egy bizonyos Guns N' Roses zenekar jelentkezéséig, azaz bő egy évtizedig tartotta ezt a címet az amerikai Boston 1976-os korongja, mely egyben az arénarock prototípusának is tekinthető, hiszen nyomában érkeztek meg az olyan bandák, mint a Journey, a Styx vagy az REO Speedwagon. Tom Scholz gitárharmóniái, évekig az alagsorban kiépített stúdiójában tökéletesre csiszolt dalcsodák, Brad Delp fantasztikus hangja és a dallamos rockzene csúcsa: a lemez akkorát ütött, hogy az együttesnek sosem sikerült megismételnie a sikerét. Negyvenöt év alatt mindösszesen hat stúdióalbum, tagcserék és folyamatosan csökkenő lemezeladások jellemezték a Boston karrierjét, de ez az anyag minden idők egyik legjobb hard rock alkotása. 

The Clash - The Clash (1977)

the_clash_2.jpg

Habár a Sex Pistols "Never Mind The Bollocks, Here's The Sex Pistols" című, 1977 októberi bemutatkozása lett a brit punk zászlóshajója, a The Clash még az év áprilisában megjelent azonos című debütalbuma semmivel sem marad el attól. Zeneiségében, dallamosságban köröket ver a másikra, habár hatásában a Szexpisztolyok sokkal jelentősebb, ez kétségtelen. A The Clash már ezen a korongján jelezte, hogy habár egyértelműen a punk színtérhez tartoznak, annak kereteit szűknek érzik: a '80-as évek elejére aztán az új hullám, a reggae, a rockabilly felé kanyarodtak el, több világslágert megalkotva.

Van Halen - Van Halen (1978)

van_halen_2.jpg

Az indonéz-holland családból származó Eddie Van Halen Jimi Hendrixhez hasonlóan a rockgitározás korszakos zsenije: hangszerkezelése szintén alapjaiban formálta át mindazt, ami a '70-es évek végén jellemezte a színteret. A Van Halen 1978-as bemutatkozása utat mutatott az Amerikában a '80-as években egyeduralkodóvá vált glam metal számára, David Lee Roth frontemberi karizmája és színpadi megmozdulásai pedig gyakorlatilag meghatározták a teljes szcéna megjelenését. A csapat klasszikus albumok egész sorát készítette el, a Roth közreműködésével készült utolsó, "1984" korong pedig feltette a koronát a felállás karrierjére.

Ozzy Osbourne - Blizzard Of Oz (1980)

ozzy.jpg

A Black Sabbath-ból történt távozását követően Ozzy Osbourne az amerikai Randy Rhoads gitárossal és az ausztrál Bob Daisley basszusgitárossal írta meg és vette fel debütalbumát. Akkoriban sokan egy lyukas garast sem tettek volna a frontember feltámadására: Ozzy önpusztító életmódja ellenére azonban egy zseniális lemezt rakott össze, tele szólópályája klasszikus dalaival (Crazy Train, Goodbye To Romance, Mr. Crowley, Suicide Solution). A csapat még egy albumot készített el, a felállás sikerét azonban egy tragédia törte meg: 1982 márciusában Rhoads halálos repülőgép-balesetet szenvedett (Ozzy aktuális lemezéről ITT írtunk kritikát).  

Dio - Holy Diver (1983)

dio_1.jpg

A "Holy Diver" debütalbum a klasszikus heavy metal egyik legkiválóbb alkotása, korszakoktól függetlenül. Ronnie James Dio a Rainbow és a Black Sabbath ikonikus énekeseként eltöltött évek után hasonlóan sikeres szólópályáját épített ki a '80-as években: Vinnie Appice dobost még a Black Sabbath-ból történt távozását követően hozta el magával, Vivien Campbell gitáros személyében pedig igazi alkotó- és szerzőtársra lelt. A saját magáról elnevezett Dio zenekar az évtized során öt kiváló stúdióalbumot jelentetett meg, igaz, Campbell a második után otthagyta az általa csak szörnyű rossz üzletemberként és a rockipar leggonoszabb figurájaként jellemzett frontembert. 

10. Metallica - Kill 'Em All (1983)

metallica_5.jpg

A thrash metal hivatalos indulása: a Dave Mustaine-tól frissen megszabadult Metallica 1983 júliusában jelentette meg debütalbumát "Kill 'Em All" címmel, immár az Exodus-alapító Kirk Hammett gitáros segítségével (három Mustaine-szerzemény azonban így is helyet kapott még a korongon). Az eredetileg "Metal Up Your Ass" címre keresztelt anyag kompromisszummentes, nyers, harapós thrash metal, melynek szellemiségét a hardcore Metallica-rajongók azóta is visszasírják. A felállás két zseniális és egyre komplexebb lemezt készített még, azonban a banda zenei agyának tartott Cliff Burton basszusgitáros 1986 szeptemberében Svédországban turné közbeni buszbalesetben életét vesztette (a banda legutóbbi lemezéről ITT írtunk kritikát).

Exodus - Bonded By Blood (1985)

exodus.jpg

Az Exodus szorosan ott volt a Metallica nyakában a thrash metal születésénél és a "Bonded By Blood" debütalbumuk már el is készült 1984 nyarára, azonban szerencsétlenségükre a kiadójukkal (Combat Records) folytatott vita miatt csak 1985 áprilisában látott napvilágot. Emiatt aztán hiába tartják az egyik legfontosabb thrash metal albumnak, sosem sikerült a csapatnak a Metallicához vagy a Slayerhez hasonló presztízst és pozíciót kivívnia magának. Paul Baloff, a legendásan önpusztító frontember egyetlen elkészült stúdiólemeze is ez, ő sajnos 2002 februárjában 41 éves korában elhunyt, Gary Holt gitáros-zenekarvezető pedig a Slayer koncertfelállását erősítette Jeff Hanneman 2011-es megbetegedését, majd 2013-ben bekövetkezett halálát követően egészen a banda 2019-es feloszlásáig (a brigád legutolsó lemezéről ITT írtunk kritikát).

Guns N' Roses - Appetite For Destruction (1987)

gnr_4.jpg

A világ legnagyobb példányszámban elkelt debütalbuma és egyben lemeze (30 millió eladott hanghordozó), az egyik legfantasztikusabb rockzenei karriert beindító stúdióalbum, a hard rock egy csúcsalkotása: annyi mindent elmondtak már az 1987-es "Appetite For Destruction" kapcsán, hogy felesleges is lenne tovább sorolni annak erényeit. Gyakorlatilag mindenki ismeri a Paradise City, a Welcome To The Jungle és a Sweet Child o' Mine című slágereket: a sors fintora, hogy a banda úgynevezett klasszikus felállásának egyetlen teljes sorlemeze ez, de ez a korong is elég volt, hogy a Guns N' Roses örökre beírja magát a rock nagykönyvébe. 

Morbid Angel - Altars Of Madness (1989)

morbid_angel_1.jpg

A floridai Morbid Angel a death metal egyik meg- és kialakítója: bár a Chuck Schuldiner vezette Death 1987-es "Scream Bloody Gore" albumát tartják a legelső igazi death metal kiadványnak, az 1989-es "Altars Of Madness" visszatekintve mégis jelentősebb. Trey Azagthoth gitáros csapata tulajdonképpen rögtön első korongjával elkészítette minden idők legjobb halálfém anyagát, mely azóta is alapvetően meghatározza a stílus esztétikáját. Disszonáns riffelés, agyament, kitekert, földöntúli szólók, okkult-sátánista szövegvilág: a Morbid Angel sem igazán tudta meghaladni a debütalbuma színvonalát (legutóbbi lemezükről ITT írtunk kritikát).

Alice In Chains - Facelift (1990)

alice_in_chains_1.jpg

A mából visszatekintve az Alice In Chains 1990-es bemutatkozása egészen meghökkentő: olyan mértékben lóg ki a teljes akkori amerikai mezőnyből, mint Bill Murray bármilyen romantikus komédiából. A szaksajtó és a kiadós marketinggépezet a grunge-hullámba sorolta be a csapatot, elsősorban amiatt, mert ők is Seattle városában működtek, így a Nirvana, a Peal Jam és a Soundgarden mellett váltak ők is a grunge nagy négyesének részévé. Pedig Jerry Cantrell gitáros és Layne Staley frontember szenzációs énektémái, valamint a doomos riffelés és atmoszféra egyértelművé teszik, amit Cantrell sem felejtett el soha hangsúlyozni: az Alice In Chains heavy metal zenekar, mégpedig a legjobb fajtából. 

Pearl Jam - Ten (1991)

pearl_jam_2.jpg

A Nirvana "Nevermind" korongja mellett a Pearl Jam 1991-es "Ten" című debütalbuma a grunge legsikeresebb anyaga: tizenhárommillió példányban kelt el csak az Államokban és gyakorlatilag egy teljes zenei trendet indított el a '90-es években: az alternatív rock, majd a post-grunge csapatok valóságos légiója árasztotta el az MTV-t és a kereskedelmi csatornákat, végleg megtörve ezzel a hagyományos heavy és glam metal nyolcvanas évekbeli egyeduralmát. Furcsa módon a "Ten" csupa olyan dalból áll, mely tulajdonképpen a klasszikus, '70-es évekbeli hard rock örökségét viszi tovább, egyben sajátosan újraértelmezve azt. A korong nem is állhatna távolabb a Nirvana nihilista, punkos hozzáállásától. A lemez népszerűségét és dalszerzői színvonalát a Pearl Jam a későbbiekben már sosem tudta megismételni. 

Rage Against The Machine - Rage Against The Machine (1992)

ratm_2.jpg

A kommunizmust harcosan a zászlajára tűző (és egyébként a tízmilliós jogdíjak és koncertbevételek ellen kevésbé vehemensen tiltakozó) amerikai Rage Against The Machine 1992-es, azonos című debütalbuma máig a rap metal legjobb stúdióanyaga: Tom Morello zseniális gitárjátéka és Zack de la Rocha rappelése szenzációs módon hozta össze a heavy metalt és a hip-hopot. Bár a csapat a későbbi lemezein már sosem tudta reprodukálni ezt a lendületet és kreativitást, valamint az újdonságfaktor is megkopott a '90-es évek végére, sikerük - a többszöri feloszlást és újjáalakulást követően - sem csökkent. 2020-ban ismét összeálltak egy világkörüli turnéra és számos fesztiválfellépésre, azonban a koronavírus járvány miatt ez most értelemszerűen halasztódik.

Tool - Undertow (1993)

tool_2.jpg

Bár az amerikai Tool már 1992-ben kiadta az "Opiate" című EP-t, első teljes soralbumuk az 1993-as "Undertow" volt. A csapat zenéje tulajdonképpen sehová sem sorolható, mintegy saját stílusukat hozták létre. A grunge tetőpontján, a pop punk beindulásakor, a heavy metal totális visszaszorulásának idején jelentkeztek a metal újragondolt verziójával, melyet sokan post-metalként határoztak meg. Mindegy is, hogy minek hívjuk: teljesen elborult, egyedi, de mégis tele zenei finomságokkal. A Tool a rocktörténelem leghosszabb szünetét beiktatva, tizenhárom év kihagyás után jelentkezett tavaly új korongjával, melyről ITT írtunk lemezkritikát.  

Emperor - In The Nightside Eclipse (1994)

emperor_1.jpg

Habár a norvég black metal színtér első hivatalosan kiadott nagylemeze a Darkthrone 1992 februárjában megjelent "A Blaze In The Northern Sky" című anyaga, az Ihsahn vezette Emperor "In The Nightside Eclipse" című debütalbuma a stílus egyik legjelentősebb és legmeghatározóbb alkotása. A korong felvételeire 1993 júliusában került sor és csak 1994 szeptemberében látott napvilágot, amikorra már az Immortal, a Burzum, a Satyricon, az Enslaved, egyszóval a teljes szcéna színe-java már előállt a maga lemezével. Mégis, az Emperor albuma minden kételkedő számára bebizonyította, hogy a black metal jóval több botrányokozásnál, szélsőséges külsőségekkel megspékelt, sátánista bohóckodásnál: az "In The Nightside Eclipse" komplex dalszerkezeteivel, szimfonikus hangszerelésével és elképesztő atmoszférájával mindenki számára egyértelművé tette, hogy a black metal zene, nem pedig zajszennyezés.

Mayhem - De Mysteriis Dom Sathanas (1994)

mayhem.jpg

A legszélsőségesebb és legdöbbenetesebb háttérrel bíró norvég black metal csapat, az Euronymous vezette Mayhem furcsa módon szinte utoljára jelentkezett debütalbumával. A felvételek az énekes Dead halála és a basszusgitáros Necrobutcher távozása után kezdődtek meg és 1993 első felében fejeződtek be. Az énekesi feladatokat Csihar Attilára, a magyar Tormentor frontemberére bízták, aki egészen félelmetes teljesítményt nyújt a dalokban: mintha egy másik dimenzióból vagy univerzumból érkezne meg az előadásmódja, szó szerint hideglelős a végeredmény. A korong végül 1994 májusában jelent meg. A banda templomégetéssel és gyilkossággal súlyosbított történetéről talán már mindenki hallott, ha nem máshonnan, akkor a 2018-as Sötétség gyermekei című filmből (erről ITT írtunk bővebben). 

Korn - Korn (1994)

korn_2.jpg

Végezetül álljon itt a talán utolsó fősodorbeli sikereket elért heavy metal trend, a nu metal legnevesebb együttesének stílusalapító debütalbuma. A Jonathan David énekes vezette amerikai Korn 1993-ban jött létre, rá egy évre pedig ki is adták azonos című bemutatkozásukat. Ez a lemez sok mindent eldöntött: Ross Robinson producerpápa karrierje itt indult el, a későbbiekben számtalan sikeres albumot eredményezve, valamint az is örökre eldőlt, hogy a grunge visszaszorulását követően semmi esélye sincs a tradicionális metal és glam zenekaroknak a visszatérésre. Valami végérvényesen új érkezett meg: baseball sapkák, buggyos nadrágok, tüsi, festett szőke haj, méretes aranyláncok és hajfonatok, ADIDAS-melegítők: szerencsére már ez is mind a múlt ködébe veszett.  

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7115806900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.06.17. 13:03:15

Hát nekem kicsit ötlettelen ez a lista, gyakorlatilag felsoroltátok a legismertebb, legmainstreamebb zenekarok első lemezeit, és ne, ne mondja senki, hogy Mayhem meg Emperor, mert ezek mind műfajukban, mind popkulturálisan ugyanolyan fősodorbeli alapvetések, mint a Metallica. Szóval ha már rock meg metal, lehetett volna kicsit mélyebbre ásni.

radnaughty 2020.06.17. 14:39:53

Csak egy apró észrevétel:
A pearl jam-nél: egyeduralmat megtörni lehet, nem megásni.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.06.17. 15:55:40

Talán a doors, metallica meg dio, ami még elmegy, de a metallicának sem a legfosabb számát kellett volna idetrottyantani. Ha ezek alapján kellene a világ népével megszerettetnünk a metalt, gondban lennénk. Nekem sikerült a feleségemet az Abba után jó útra terelnem ilyenekkel: Deep Purple, Dream Theater, Kamelot, Blind Guardian, In Flames, MPE, Dark Tranquillity, Amon Amarth, Hammerfall, Rhapsody, Slayer, Dragonforce, Sonata Arctica. A jó metalzenét amúgysem az USA-ban kell keresni, hanem Európa északi felén. Tudom, ezek debüt albumok, általában a zenekarok ekkor még nicsenek kiforrva, de akkor is. Ezeknél százszor jobb zenék vannak, amiket zenének lehet nevezni, nem ilyen kretén faszságok, amikben még a dallamot is évekig kell keresni sikertelenül.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.06.17. 16:12:42

Ezeknek az óbégatásoknak se üteme, se dallama. A jó metal az ütemre épül, mint például ez:
m.youtube.com/watch?v=rIbYeEDO1sQ
vagy a dallamra mint ez:
m.youtube.com/watch?v=ce4UXfZsrWs

InteriorLulu 2020.06.17. 17:04:21

"...a legjobb rock/metal debütalbumok: akár száz bemutatkozásról is írhattunk volna, azonban ezek az anyagok valóban a legfontosabb és legkiemelkedőbb korongok a rocktörténelemben."

Gondolom, csak puszta véletlen, hogy a második tagmondatból hiányzik egy olyasmi szófordulat, hogy a szerintünk, vagy véleményünk szerint, meglátásunk szerint stb...

"A Tool a rocktörténelem leghosszabb szünetét beiktatva, tizenhárom év kihagyás után jelentkezett tavaly új korongjával..."

Ha ezt a leghosszabb szünetet úgy értitek, hogy ezalatt a rockbanda nemcsak, hogy nem oszlott fel, de a tagok is ugyanazok maradtak, akkor akár még igazatok is lehet; amellett, hogy ez "a rocktörténelem leghosszabb szünete" elég csúszós jég, lévén az ilyen tényszerű kijelentések csakis objektív alapokon nyugodhatnak, azaz kizárva bármiféle önkényes meghatározást és vizsgálatot (értsd: mi az, hogy szünet? bárki is vizsgálta, a vizsgálatában benne van-e az összes valaha volt brazil, mongol, izlandi stb rockzenekar is? stb)... Ott van pl. a Kansas: 16 év kihagyással jelentkeztek új albummal (2016-ban), és eközben ugyanúgy nem oszlottak fel, némi tagcsere viszont igaz, történt - de ettől még rájuk inkább igaz a kijelentés ("a rocktörténelem leghosszabb szünete"), mint a Toolra. Vagy mondjuk ugyanez a honi Solaris esetében, akik 15 év hallgatást követően jelentkeztek új albummal 2014-ben (feloszlás nélkül, viszont közben némi tagcserével). Gondolom, értitek a problémát.

ungabunga 2020.06.17. 19:57:58

Odáig olvastam, hogy szerző szerint a "Painkiller" volna a Judas Priest pályafutásának egyik csúcspontja. Miután ezen jól kikacagtam magam, már csak gyorsan görgettem a videók között, bár az még így is feltűnt, hogy szerző elég sajátosan értelmezi a "debüt" szó jelentését (ld. tizenöt-húsz éve a pályán lévő énekesek szólóprojektjei).

erol 2020.06.18. 10:31:59

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: Szerintem azért Hendrix, a Zeppelin és a Clash rendben vannak.

Figy L M 1 ideYEeeah 2020.06.19. 00:50:56

@ungabunga: Ha nem az egyik csúcspontja, akkor nevezhetjük egyszerűen a csúcspontjának is.

ungabunga 2020.06.26. 13:02:48

@Figy L M 1 ideYEeeah: Hát akkor a Metallica pályafutásának meg minden bizonnyal a St.Anger lehet a csúcspontja. :D

Figy L M 1 ideYEeeah 2020.06.26. 22:28:22

@ungabunga: Az biztos nem. :-D Valahol a Ride - Master - Justice szentháromság körül kell keresni.
süti beállítások módosítása