CURRENTS - The Way It Ends (2020)

2020. június 18. - Kovenant

480071.jpg

Ha a 2010-es évek modern metaltrendjeit szeretnénk megmutatni egy, a rockzenével köszönő viszonyban sem lévő barátunknak, akkor több tucatnyi zenekar raklapnyi lemezével kellene megismertetnünk delikvensünket és a különböző retro-vonalas bandákat most tudatosan hagyjuk is ki. De ha egész egyszerűen erre nincs elég időnk vagy kedvünk, akkor kis szerencsével elég lesz a Connecticut állambeli Currents második, a SharpTone Records gondozásában június 5-én "The Way It Ends" címmel megjelent albumát meghallgatnunk.

A Currents zenekart még 2011-ben alapította meg Jeff Brown dobos és mára ő maradt az egyetlen eredeti tag a kezdeti felállásból. 2014-ben Chris Wiseman és Ryan Castaldi gitárosok, illetve Dee Cronkite basszusgitáros, 2015-ben pedig Brian Wille frontember csatlakozott, így alakult ki a jelenlegi formáció. Két EP-t követően 2017-ben jelent meg bemutatkozásuk, majd ennek kiegészítőjeként 2018-ban még egy EP: a csapat tehát korrekten letette a névjegyét a színtéren. Ez a szcéna pedig nem más, mint a modern metal, bármit is értsünk ezalatt.

Lássuk tehát a zenei összetevőket: metalcore alapok helyenkénti dallamos énekkel, deathcore zúzás, djentes, tördelt, poliritmikus riffelés és ütemek, szóval ismerősek a hozzávalók. Rengeteg fiatal banda alkot és dolgozik ezen a területen, abszolút divatos is ez a fajta megközelítés: a kérdés ilyenkor mindig az, hogy sikerül-e a túlzsúfolt mezőnyben bármi újdonsággal vagy egyediséggel előállnia az adott együttesnek.

A tömör, velős, negyvenperces korong (a rövidebb, kvázi-akusztikus intrót nem számítva) tíz tételt tartalmaz, melyek mindegyike tökéletesen kidolgozott, profi stúdiós megszólalású nóta. Azonnal beugorhatnak különböző ismertebb csapatok nevei, mint például a Monuments vagy a Periphery, de tényleg százszámra sorolhatnánk a hasonszőrű produkciókat. 

Bevallom, az elmúlt pár évben rengeteg djent/metalcore anyagon rágtam át magam, mert a tizen-huszonéves metalrajongók, akik elsődleges utánpótlását jelentik zenészi értelemben is a stílusnak, természetes módon ebben a körben mozognak. Tudomásul kell vennünk, hogy a tradicionális metal (és ebbe most beleértem a death/thrash/black/prog/power vonalat is) egyre inkább a negyvenpluszos korosztály játszóterévé vált és a helyzet akkor sem jobb, ha idetéved néhány tehetséges fiatal, mert ilyen esetben tribute-jellegű lemezek jönnek létre, melyek maximum a régi aranyéra gyenge utánérzéseként hatnak.

Mégis, mindezeket elfogadva és tudomásul véve - nem tehetek róla - rendkívül egysíkúnak és trendmajmolónak tartom szinte az egész modern színteret. Mintha minden banda titkon összebeszélt volna és pontosan ugyanazokat a megoldásokat, megközelítéseket, riffeket és programokat használná, mert egész egyszerűen ha nem látnám a promómappában az adott zenekar fényképét és bemutatkozását, azt hihetném, hogy ugyanarról a produkcióról van szó, melyet a kiadó hetente újra és újra megküld számomra.

A Currents pedig a legjobb tanuló módjára, aki fejből felmondja és a kisujjából kirázza az aktuálisan feladott leckét, csont nélkül hozza az összes manírt, klisét, nevezzük is bárminek: talán az utóbbi egy-két év legtipikusabb zsánerlemezével van dolgunk és ezt most korántsem jó értelemben mondom. Minden dallamfordulat, üvöltözős verze - überdallamos, popos refrén, lágyulás - durvulás kettőssége, az összes ezerszer hallott megoldás olyan óramű pontossággal érkezik, mint a Tokió és Oszaka között közlekedő japán nagysebességű vonathálózat járatai. 

Életkoromnál fogva volt szerencsém tizenévesként, a legfogékonyabb korban megélni a nyolcvanas évek második felének, a kilencvenes évek legelejének egyeduralkodó glam metal vonalát: akkoriban pontosan ennyi és egymást kínosan utánzó csapat majomkodott az MTV vetésforgóban váltakozó klipjeiben. Ma már nem lehet megállni röhögés nélkül ezeket a videókat, de azért akkor is volt Alice In Chains, Faith No More, Rage Against The Machine, Kyuss és a többi remek, újító, teljesen egyedi együttesről ne is beszéljünk. 

Szóval ma ez a djentes, metalcore-alapú trend a glam metal: ne legyenek kétségeink, hogy ez is leül majd és akkor majd ezeket a mai videókat fogjuk extragáznak találni. Ennek ellenére még sincs szívem lepontozni a Currents lemezét: egyrészt hibátlan, tökéletes produkció, hallhatóan jó zenészekkel. Brian Wille szó szerint ezernyi hangon szólal meg a legbrutálisabb deathcore bömböléstől a középregiszteres hardcore üvöltözésen át a tiszta, popos vokálig bezárólag. Mégis, az ilyen korongok hallgatásakor mindig azt várom, hogy egyszer csak bekúszik valami teljesen váratlan megoldás, a srácok sutba vágják az elcsépelt eszközöket és nekiállnak saját kútfőből dolgozni. De természetesen ilyen sosem fordulhat elő.

7/10

currents_promos_2019-1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2315821566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.