MAKE THEM DIE SLOWLY - Ferox (2020)

2020. június 19. - Dan696

cover_38.jpg

Meglepődnék, ha kedves olvasóink nagy része csípőből tudná, hogy mi is az a Make Them Die Slowly, úgyhogy kezdjük egy kis ismertetéssel. Alapvetően Mick Kenney multihangszeres zenész projektjéről van szó. A figura neve az extrém metal kedvelőinek ismerősen csenghet, ugyanis ő a műfajban hasonló Anaal Nathrakh fő dalszerzője is (erről majd később). Zeneileg egy érdekes dallamos black metal/grindcore keverékről van szó, úgyhogy a célközönség adott. 

Ejtsünk pár szót a csapat nevéről. A '80-as évek elején tombolt a horrorláz és nem egy mára klasszikussá ért film készült ekkor. Egyébként a kannibál témával foglalkozó filmek is ekkor törtek igazán a felszínre. Ennek két ikonikus és hírhedt képviselője volt. Az egyik az 1980-ban bemutatott Cannibal Holocaust, a másik a '81-es Cannibal Ferox. Ennek több különböző címet is adtak helytől függően, az ausztráloknál Woman From Deep River néven futott például, de az Államokban a Make Them Die Slowly címet kapta. Innen jön a banda neve is. És, csak hogy tovább kavarjuk a káoszt, a film eredeti címe Cannibal Ferox volt, és a gárda debütáló albuma ezután lett elkeresztelve, és innentől nem nehéz eldönteni, hogy mi az album fő tematikája. Emberek, jöjjön egy ízig-vérig retro-horror film hatásokból építkező extrém metal album, a "Ferox"!

A nyitó Profonde Tenebre egy félig instrumentális intró, az elején egy kis magyarázattal, hogy filmeknél mégis mit takar a +18-as karika. Egyfajta útmutató a kor horrorjaihoz. Ezt egy vissza fogottabb instrumentális darab követi, itt érezni először a masszív Anaal-rokonságot. A hangzás gyakorlatilag egy az egyben ugyanaz. 

Az első hivatalos dal, a Murder Night érzésre és sokadik végighallgatásra, szövegelolvasásra nem egy kifejezett filmre referál, hanem összességében az akkori nyári táborozós slasherekre, főleg a Péntek 13-ra. Itt már éneket is kapunk és itt válik teljessé a kép. Elsőre azt hittem, hogy a két Nathrakh-tag indított egy második bandát, de némi utánajárás után kiderült, hogy a mikrofon mögött nem Dave Hunt foglal helyet, hanem Duncan "Drunk" Wilkins. Ő a Fukpig soraiból lehet ismerős, illetve a Born To Murder The Worldből ahol Kenney szintén tag Shane Embury-vel együtt, akit a Napalm Death-ból ismerünk mindannyian. 

A következő dal a Demoni címet viseli. Klasszikus olasz démonhorror sorozat. Itt már szerepet kapnak billentyűk is, ezzel adva kezdetben sejtelmes, később a refrén alatt morbid hangulatot. A riffelésben érezni némi metalcore ráhatást, de ez igazán halvány. Még valahol a visszafogottabb dalok közé sorolható kis túlzással. Ellenben a következővel...

Pieces. Egy kevésbé ismert '82-es slasher horror, valamelyest a Texas Chainsaw Massacre nyomán haladva. Itt egy kicsit death metalba fordul az anyag. Már a dal intrójaként felbúgó láncfűrész hangja arról árulkodik, hogy bizony itt kemény pusztítás következik. És tényleg. Az album legjobb refrénje, egyik legjobb riffje, egy igazi headbanger gyöngyszem. A The Mutilator a '85-ben bemutatott, azonos című slasher tini horroron alapul, és az egész album legjobb dallamos riffje köthető hozzá. Az egyik abszolút kedvencemmé vált, már az első meghallgatás alkalmával. 

Előkerül egy igazi klasszikus film is, az Omen. Az Of Jackal And Demon Born a kórusokkal és zongora betéttel az album legepikusabb tétele. Olyan átütő erővel támad az egész, hogy ebből biztosan koncertkedvenc lesz, főleg azt figyelembe véve, hogy a dal végén megjelenik egy olyan éteri nyugalom minimál dobbal és a kórussal, mely után a lezáró mészárlás egy brutális mélyütés erejével ér fel. 

A The Bastards Have Landed Peter Jackson első teljes estés filmjén, a Bad Taste-en alapul. Idehaza ez Ízlésficam címen ismert. Emberevő ufók kontra egy speciális különítmény, elképesztő vérfürdő, belsőségek mindenhol. Ehhez illeszkedik maga a dal is, bár itt már a black metal hatás is megjelenik, főleg a refrénben. Nyakamat rá, hogy élőben közönség üvöltés lesz a "Suck my spining steel, shit head!" sorból! 

A The Nights Of Terror a kötelező zombis téma. Az azonos című olasz film szolgált ehhez alapul, mely ismeretes még Burial Ground címen is. Ez egy jóval tempósabb dal, több grindcore-hatással, és egy meglepően dallamos, már-már heavy metalba hajló refrénnel. Egyébként az ének is itt a legváltozatosabb, valahol valószínűleg terv volt, hogy Drunknak egy zombihoz hasonlítson leginkább az orgánuma itt. Az album végére kerül elő az első, és egyben utolsó kannibál dal, a beszédes Eaten Alive!. Itt valószínűleg a Cannibal Holocaustot és a Feroxot is felhasználták. Ez egy erősen Anaal Nathrakh beütésű dal, konkrétan bármelyik albumra felfért volna az utolsó 3-4 közül. Amúgy az egyik legjobb dal a lemezről, többször visszatekerős. 

A végére kapunk még egy Murder Night-ot egy The Final Girl toldással. Remek lezárása ennek a kicsit több mint fél órának. Pont olyan, mint egy jó horror film finálé, bár a terror véget ért, tudod, hogy a gonosz még vissza fog térni, és érzed, hogy a fák közül még figyel, és még akkor sem hiszed el, hogy vége, amikor láttad meghalni. 

A "Ferox" olyan amilyennek egy jó extrém debütalbumnak lennie kell. Bár sok az áthallás az anyabandával, mégis a jól érthető énekkel, az egyedinek nem mondható, de felhasználásában mégis karakteres tematikának, és a berántó hangulatnak köszönhetően megvan az a sajátos egyénisége, ami miatt úgy rá lehet kattanni, mint ahogy Jason a táborlakók darabolására. Horror- és metalrajongóknak kötelező!

9/10

make-them-die-slowly-band.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1615902730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.