A melodikus death metal vonalon legutóbb a német Horrizon "World Of Pain" című lemeze (kritikánk ITT olvasható) tarolt nálam igazán: az egy olyan tartalmas és színvonalas produktum volt, melyhez hasonlót azóta sem hallottam abban a stílusban (persze ez nem azt jelenti, hogy nem is létezik ilyen, maximum nem keresztezték egymást az útjaink). A 2007-ben alakult Josh Dummer vezette egyszemélyes amcsi zenekar, a Buried Realm is a melo-death csónakban evez, de a BR esetében már nem érzem azt a fajta átütő erőt, mint a Horrizon szerzeményeit illetően.
A lemezborító alapján először egy amolyan Manowar-féle harcos heavy metal formációt vizionáltam, de ez a valóságtól nagyon, de nagyon messze áll. Van, hogy nem igazán tükrözi a borító egy zenekar stílusát, ami a jelen esetben is eléggé félrevezető lehet. Az egyszemélyes projekt logója viszont egyértelműen death metalos, szóval a külcsínt tekintve azért vannak árulkodó jelek a stílusirányzatot illetően.
Miután túltettem magam a lemezborító marginális mivoltán, csak és kizárólag a dalok minőségére kezdtem el koncentrálni. Azt el kell ismernem, hogy a hangszeresek (mármint a zenekarvezető és a melléje felsorakozott vendégzenészek) megfelelően képzettek ehhez a stílushoz: feszes, precíz játék, sodró, energikus előadásmód jellemzi az egész anyagot. Ám valahogy mégsem igazán jön át számomra a mondanivaló, amolyan tucatprodukcióként hat, elmegy mellettem, minden, az előzőekben felsorolt pozitívumok ellenére is.
Valamiért egyik dal esetében sem éreztem azt, hogy: na, ez qrva jó, hallgassuk csak meg még egyszer! És pont ez az a meghatározó tényező, mely miatt megtartjuk a tisztes távolságot a zenekarral szemben. A manapság olyannyira elhatalmasodott dömpingben nem sok esélyt adunk egy hasonszőrű bandának, hiszen bőven van ennél jobb, izgalmasabb; sőt, ha felüti az ember a streaming-szolgáltatók katalógusait, akkor egy életre el lesz látva jobbnál jobb zenékkel.
Fel-felbukkan itt-ott egy-egy király riff vagy éppen gitárszóló, de a dalok tulajdonképpen összefolynak és egy idő után már unalmassá válnak, majd a múlt ködébe vesznek. Örülnék neki, ha így tudnék zenélni, mint a lemezen felbukkanó muzsikusok, de szeretnék első osztályú kompozíciókat is írni. Magyarul: nem elég a magas fokú zenei képzettség, a művészi érték is legalább annyira fontos. Énekfronton is próbálnak változatos megoldásokkal operálni, de ez sem billenti át a mérleg nyelvét sokkal pozitívabb irányba.
Az "Embodiment Of The Divine" című albumon kilenc tétel sorakozik fel, és hogy ne csak negatívumokkal bombázzalak titeket, valahol azért szerethető az, amit a Buried Realm nyújt nekünk. Csak amikor elővesszük, el kell felejteni azt, hogy van élet a zenekaron túl is. Akkor garantáltan beüt majd a cucc. De mivel én maradok csak szépen a realitás talaján, sajnos nem kap nálam hosszú távra jogosítványt a banda.
A kritika végén felbukkanó hét és fél pont szerintem nem olyan rossz értékelés, ami ugye az átlagosnál eleve jobbat jelent, arról nem is beszélve, hogy biztosan lesznek olyanok, akik több örömöket lelik majd a korongban. Úgy legyen! Az "Embodiment Of The Divine" 2020. július 24-én érkezik szerzői kiadásban. Talán majd legközelebb elkapom a fonalat, de ehhez a bandának is el kellene...
7,5/10
