TOP15 - A legjobb rockdalok az esőről

2020. június 29. - Mr.Zoom

the-rain-drop-of-rain-after-rain-autumn.jpg

2020 júniusában rég nem látott kiadós esőzés alá került Magyarország nagy része. A helyenként eltérő intenzitású és mértékű eső sokszor viharos gyorsasággal csapódott le az égből, és olyan is volt, hogy napokon át alig akart elállni. Ebben a hosszúra nyúlt zivataros időszakban talán sokaknak eszébe jutott egy-egy számára kedves zeneszám, amely így vagy úgy az esőhöz kötődik. Most, hogy a napfényes idők újra ránk köszöntek, talán érdekes lehet körülnézni, hogy a rock világában kit hogyan érintett meg az eső, vagyis melyek azok a dalok, melyek legjobban fejezik ki a szerzők/előadók érzelmi viszonyulását ehhez az időjárási jelenséghez.

Mivel a rock és a metal műfajában kutakodtunk, így nem kerülhetett a listára sem Kovács Katitól az Eső és én, vagy az Add már uram az esőt, sem a Gene Kelly-féle Singing In The Rain, sem az A-HA Crying In The Rain című felvétele. A listára nem fért fel, de említést érdemel a Creedence Clearwater Revival örökzöldje, a Who’ll Stop The Rain, Bob Dylantől a Hard Rain’s A-Gonna Fall vagy némi jóindulattal Prince-től a Purple Rain, nos… igen…

15. GUNS N' ROSES - November Rain (1991)

guns_n_roses_2.jpg

Nem, sajnos ez nem érdemel jobb helyezést. Valójában az is megkérdőjelezhető, helye van-e egy ilyen listán a világhírű csapat talán valaha volt leggyengébb szerzeményének? Ugyan annak idején slágernek számított, és naponta huszonötször leadta valamelyik zenetévé, a legtöbb rajongó nem ettől a számtól jegyezte meg magának a bandát, és nem is erre gondol vissza a legszívesebben, hacsak nem választotta mondjuk esküvői háttérzenének. A videofelvétel mind zenileg, mind képileg bőven veri a giccshatár alsó lécét, kezdve a vonós zenészekkel, folytatva a nyávogó refrénnel, az esőben ömlengő ifjú párral, betetőzve az asztalon szétfolyó vörösborral és a rózsával a koporsón…

Azonban amikor eléri a dal a 7:05-öt, és Slash feláll a zongorára, abban a pillanatban teljesen új dimenziót kap a szám: már a zongora is meglepően erős alapot húz, és a gitáros is egy olyan szólót rittyent, melyről mégiscsak felsőfokban lehet beszélni! Milyen kár, hogy nem ilyen lett az egész, mert akkor méltán lehetne egy ilyen esőről szóló válogatás húzódarabja a felvétel, melyet manapság leginkább egy félresikerült szappanopera háttérzenéjeként lehetne felhasználni.

14. AGNUS DEI – Az eső (1998)

image_php.jpg

Mátyás Attila neve a magyar rockrajongók számára elsősorban a Sex Action zenekar révén lehet ismerős, ahol a szólógitárt kezelte éveken át, egészen az Action-korszak lezártáig. Emlékszünk még: az együttes stílusában óriási fordulat állt be, a hosszú hajak leugrottak, a western-kalapokat felváltották a fejkendők, a csajozós szövegek is a múlt emlékévé váltak, majd a csapat feloszlott, s a banda tagjai külön utakat járva a maguk stílusában nyomultak tovább. Ekkor alapította meg Attila a dark/gothic rock gyökerű Agnus Dei formációt, mellyel sok szempontból a kultikussá vált F.O. System világát idézte, némi Cultos, grunge-os, elszállós, spirituális ízzel ötvözve a befelé fordult, sötét tónusú dallamvilágot. A ”Minden” címmel megjelent nagylemez meglepte egy kicsit a közönséget, mert sok szálon futott ugyan az Agnus Dei, valójában nem igazán tartozott a honi élvonalhoz, kicsit visszalépésnek is tűnt az Action dalaihoz képest, mégis, egyes szerzeményei a mai napig megérdemlik a figyelmet.

Ilyen szerzemény Az eső is, mely egy kiváló riffel induló, lendületes darab, különösen szép költői képekkel ábrázolja az énekes viszonyát az égi jelenséghez, melyet női tulajdonságokkal ruház fel, és ismerősként fogad, majd az egész vízió egy özönvíz-jellegű látomásba vált át. Apró szépséghiba a  "zeső, igen a zeső egyre hull” refrén hangsúly-eltolódása, sajnos nincs az a digitális újrakeverés, amely képes lenne ezt eltüntetni. Ezzel együtt frissítő és éltető erejű kis nóta, mint ahogy a lemez sem a szimplán feledhető kategória, érdemes előásni a múltból és csemegézni a tételek között.

13. SOUNDGARDEN – Black Rain (2010)

cc7.jpg

Bár a Fekete Eső a Soundgarden 2010-es "Telephantasm" lemezén szerepel, valójában keletkezési időpontja korábbra tehető, a Soundgarden csúcskorszakára, 1991-re, amikor a "Badmotorfinger" készült. Az akkori session-felvételek maradéka vagy selejtje (?) lett végül később kiadva ezen az albumon, és így utólag belegondolva szinte hihetetlen, hogy ilyen számok nem fértek fel a ’91-es nagylemezre! Sokaknak ez a kedvenc Soundgarden-száma, mert elementáris sodrása van a Sabbath-gyökerű, pulzáló gitároknak, ezeknek a gyönyörű gitárriffeknek, és nem utolsósorban Chris Cornell hangja is ereje teljében ragyogott.

Ben Shepperd basszer és Kim Thayil gitáros közös szerzeménye a dal, melyben a ”Cry On Black Rain” sorok örökre beivódnak annak agyába, aki egyszer megkedveli ezt a sötét, erőtől duzzadó számot. Meglepő talán, de ez az egyetlen Soundgarden-nóta, mely bejutott a Billboard top 100 kislemezlistájára, amely nem egy rocklista, hanem a legkülönfélébb populáris zenéket foglalja magába. A Black Hole Sun ugyan hetekig vezette a Billboard Rock Chartot, de az egy kifejezetten erre a műfajra szakosodott lista volt.

12. QUEENSRYCHE - Another Rainy Night (1990)

3f807805e68212fd20368a4c63ede37d.jpg

Már megint a kilencvenes évek! Úgy tűnik, meghatározó évtizede volt ez a rocktörténelemnek, csak úgy ontotta magából a jobbnál jobb rock- és metallemezeket. Az egyik ilyen volt a Seattle-ben alakult Queensryche zenekar "Empire" című albuma. A legtöbb rajongó a mai napig ezt tartja a banda legjobban sikerült lemezének, s bár az "Operation: Mindcrime" komoly vetélytárs e tekintetben, annyi bizonyos, hogy a legnagyobb sikereket ezzel érték el.

Az MTV is rácsapott az együttesre, a 14 számos korong hat számát is videóval népszerűsítették, a Silent Lucidity, a Best I Can, a Jet City Woman is sikerrel ostromolta a slágerlistákat, és persze nem hiányozhatott onnan a Just Another Rainy Night sem. Ugyan a hangzás jóval populárisabb, dallamosabb, vokál-centrikusabb lett a korábbi lemezeiknél, és ez ebben a számban érzékelhető talán a legátütőbben, Chris DeGarmo gitárdallamai, Geoff Tate egészen elképesztő hangadottságai a felvételt a mai napig hallgathatóvá teszik. Nem véletlen talán, hogy a YouTube tele van a dal legkülönbözőbb amatőr feldolgozásaival, van ott basszusgitáros tiszteletadás, gitárszóló utánzása, dobolás, és nem kevés vokális próbálkozás is. A legjobb természetesen mégis az eredeti, ezt nagyon nehéz utolérni, lekörözni pedig szinte lehetetlen.

11. PARADISE LOST - Colossal Rains (1993)

v4bzbsahcytydgzsovo4b3.jpg

Két évvel a Queensryche esős éjszakája után adta ki a mára már ikonikussá vált "Icon" című lemezét a brit Paradise Lost. A csapat hívei nehezen tudnák eldönteni, hogy ez, vagy a "Draconian Times" sikerült jobban, talán nem is érdemes ezen vitázni, mindkettő alapműnek számít a zenekartól. A britek idei, azaz 2020-as nagylemeze sem lett rossz, feltehetően előkelő helye lesz majd az év végi listákon, de ezeket a korai albumokat a mai napig nem tudták felülmúlni.

A Colossal Rains egy Iommi-stílusban fogant vaskos gitárrifre épülő, középtempós, félelmetes erejű felvétel, a címéhez híven hömpölyög át a hallgató hallójáratain. Nick Holmes énekes pontosan az ellenkezője volt mindannak, amit Geoff Tate képviselt, gyakorlatilag a felső C-ig sem emelkedett fel soha a hangja, ő a mélyre hangolt üvöltözések mestereként rezgette a dobhártyákat. Itt még volt valami a régi doom/death világból, de már jól érezhetően kirándulgattak át a gótikus metal berkeibe a srácok, ami mind a gitárosok hangzásában, mind az énekben markánsan kidomborodott.

10. IRON MAIDEN – Rainmaker (2003)

 

iron_maiden_1_1.jpg

Valamiért nem tudott az Iron Maiden klasszikus számai közé emelkedni a 2003-as "Dance Of Death" albumon található Rainmaker, pedig megvan benne minden, ami a The Evil That Man Do-t, vagy a Troopert jellemzi: irgalmatlan gitárszólók, elsöprő lendület, magával ragadó énekdallamok, kiváló refrén. Gyakorlatilag hibátlan a nóta, mégsem robbant túl nagyot sem ez, sem az album. Nagy kár, mert ma is élvezet hallgatni, az újkori albumok közül minden kétséget kizáróan ez volt csapat egyik legjobb kiadványa.

A Rainmaker ugyan egy-két évig még néha szerepelt a Maiden-koncertek repertoárjában (a lemez után kiadott "Death On The Road" DVD-n is szerepel), de aztán eltűnt a süllyesztőben: túlzás lenne azt állítani, hogy közönség-kedvenccé vált volna. Néha vannak ilyen feledésbe merülő gyöngyszemek, amelyeket csak le kell kicsit porolni, és régi fényükben ragyognak. Hallgassuk csak meg ezt a három elképesztő gitárost, miket pöngettek itt annak idején… lehet, hogy még nem késő megadni a kellő tiszteletet ennek a hatalmas nótának.

9. D.R.I. – Acid Rain (1992)

bozybjrpiqi6nmfaezg5aqccgu.jpg

A hardcore/crossover thrash legendás csapata nem a monumentálisan hosszúra nyúlt balladáiról volt ismert fénykorában, de a rengeteg két perc körüli szösszenet mellé rendre készítettek néhány tartalmasabb darabot is. Egy ilyen felvétel a "Definition" lemezen szereplő Acid Rain, melynek videója egy időben a Beavis and Butthead rajzfilmsorozat visszatérő vendége volt. Bár a két metalhead általában végigröhögte ezeket az általuk kiválasztott videókat, a Mocskos Rohadt Hülyék (Dirty Rotten Imbeciles) úri közönsége számára világos volt, hogy nem is annyira rossz reklám az ilyesfajta kiparodizálás, hiszen legalább addig is foglalkozik a média a cseppet sem trendi zenekarral.

Egyébként sem lehetett ezt a remek felvételt lejáratni, mert Spike Cassidy gitárja betonkeményen hozta az alapot, s hozzá a képzetlen, ám határozott, nyers hangú Kurt Brecht szöveghadarása tökéletesen illeszkedett: kettejük együttműködése alaposan átmozgatta a koncertekre járó ifjúságot. Az Acid Rain egy hamisítatlan underground himnusz, soha nem szerepelt a rádiók toplistáin, nem is vetekedhetett az élvonal thrash metal bandáinak nótáival, mégis, nagyon sok rajongó figyelmét felkeltette. A savas esők témája manapság gyakori jelenség számos környezettudatos zenekar szövegvilágában, akkoriban - nem túlzás ezt mondani -, különösen előre mutató gondolkodásra vallott.

8. OZZY OSBOURNE – Black Rain (2007)

w_54965027.jpg

A "Black Rain" volt Ozzy tizedik szólóalbuma, s talán a különleges alkalom vagy a jól sikerült beharangozó miatt óriási sikerrel nyitott a zenei piacon. Az amerikai Billboard 200-as listáján a 3. helyre ugrott fel, rengeteg mainstream popsztárt és rappert megelőzve. Nem rossz teljesítmény egy 60-hoz közeledő énekestől! Ugyanakkor az ősi Sabbath- és Ozzy-fanatikusok egy kicsit csalódtak, mert egy kevésbé populáris, a gyökerekhez erősebben kötődő lemezt vártak. A számokat Ozzy most Zakk Wylde gitáros és Kevin Churko producer közreműködésével írta, így kis túlzással ez akár egy Ozzy által felénekelt Zakk Wylde lemeznek is felfogható.

Maga a címadó nóta a legtöbb kritikus szerint jól sikerült, s a Not Going Away, valamint az I Don’t Wanna Stop mellett ez lett a rádiókban leggyakrabban játszott szerzemény. Nem tipikus Ozzy-felvétel, hiszen szájharmonikás felvezető után bontakozik ki egy kissé Alice Cooper világára hasonlító, ugyanakkor gépi ketyerékkel gazdagon megtámogatott, sokszínű darab. A stúdióverziót nyilvánvalóan a kereskedelmi rádiók ízlésvilágához igazították, ezzel együtt van ereje a dalnak, bár élő koncerteken jóval többet ki lehet hozni belőle.

7. MEGADETH – Dance In The Rain (2013)

megadeth-2013.jpg

„Jobb, ha megtanulsz táncolni az esőben, ahelyett, hogy csak a napot várod.” Megszívlelendő tanács. Különösen olyan időkben, amikor napsütést csak mutatóba lát az ember. Na persze ezeket a sorokat nem szó szerint kell értelmeznünk, jobb előre menni a magunk útján, mint mástól várni a változást, valami ilyesmi lehet az üzenet. A Megadeth klasszikus nagy himnuszai mellett kissé eltörpül ez a remek kis szerzemény, pedig ha rendesen odafülelünk, jól hallható, hogy megadták a módját és a 2013-as "Super Collider" albumon is tudtak maradandót alkotni.

Azt ugyan kár lenne szépíteni, ez a lemez nagyot bukott, és a mai napig az egyik mélypontnak tartják az együttes életművében, a Dance In The Rain-t gyönyörűen eltalálták. Kidolgozottsága a legtöbb oldschool rajongót meghökkentette, hiszen cselló vezeti fel a főtémát, és hegedű is helyet kap a hangszerek között, de aki egy kicsit tágabban tudta értelmezni a zenét, az nagy örömmel hallgatta már akkoriban is. A mai napig van valami magával ragadó az örvénylésében. Az énekben a Disturbed énekese, David Draiman segített be, azonban a felvétel fő értékét nem az ének adja, hanem a jóízű gitárszóló (Chris Broderick) és a nem mindennapi, szókimondó, társdalom-kritikus szöveg.

6. PSYCHO MOTEL – Rain (1997)

psycho-off-1_1_orig.jpg

Csak a hatodik helyre került a listán a szerző személyes kedvence, ami kissé talán furcsa döntés, de mégis így kellett lennie, hiszen az első ötben csupa olyan jelentős alapmű került, amelyek közé egy szinte teljesen ismeretlen csapat alig hallható felvételének elhelyezése túlzás lett volna. A Psycho Motel 1995-ben alakult, s az Iron Maiden gitárosa, Adrian Smith hozta létre néhány régi barátjával. James Alec Stewart, a The Cult egykori basszusgitárosa volt az egyik, Mike Sturges (21 Guns) dobos volt a másik, az énekes szerepére pedig Hans-Olav Sollit kérték fel. Ez a felállás a második lemezre eléggé megváltozott, így a szóban forgó dalban már Gary Liedman játszik basszusgitáron, Mike Sturges dobol, és az újsághirdetésre jelentkezett, full amatőr Andy Makin énekel (képzeljük csak el, amikor a ”kellene egy énekes, lemezszerződéses bandához” szövegű hirdetés feladója bemutatkozik a telefonba: amúgy Adrian Smith vagyok, az Iron Maidenben gitároztam…).

A Rain elsősorban erről a beugró énekesről szól. Bár Adrian is szép dolgokat mutat a gitárján, mégis Andy nyakába kell akasztani a képzeletbeli aranyérmet, mert amiket művel, az szinte hihetetlen. A banda két énekesét össze sem érdemes hasonlítani, mint ahogy a két lemez is egészen más színvonalat képvisel, ezt csak azért érdemes szem előtt tartani, mert az első album kifejezetten pocsékul sikerült, míg a másik egy modern hard rock/grunge rock mestermű.

Andy Makin úgy játszik az eső szóval, mint aki gyermekkora óta az eső szerelmese, s már ötévesen az ablakon át szájtátva nézte, hogy csorog a csatornákról. A refrénben gyakorlatilag ezt az egy szót hajlítgatja-csavargatja egészen egyedi módon. Majd amikor a dal végéhez közeledve elkezd improvizálni, attól még a legképzettebb jazzénekesek is elérzékenyülnének, annyira ütős. Maga a zene is érdekes, mert a ritmikai szerkezete is szokatlan, a basszus groove is brutál izmos, az egész nóta vibrál az energiától. Kicsit az Alice In Chains, a Soundgarden és a Saigon Kick is ott van a hatásai között. A Psycho Motel azonnal véget ért, amint Adrian újra visszatért a Maidenbe, Andy Makin pedig fejest ugrott a progresszív metal mélyvízébe, jelenleg a Nine Miles Down frontembere.

5. URIAH HEEP - Rain (1972)

cultura-uriah-heep-1970.jpg

Több szempontból is kakukktojás a listán a Uriah Heep legendás felvétele. Sokan talán megkérdőjelezik, mit keres itt? Hiszen sem gitár, sem dob, sem egy egészséges szóló nincs benne, egyetlen zongora/billentyű adja a kíséretet, és alapvetően az ének dominál, azonban a rocknak számos árnyalata van, s az egyik lehet akár ilyen is. Nem csak az a rockzene, amit dübörgő hangerővel tolnak le a torkodon, hogy aztán hazaérve napokig csengjen a füled a kábulattól. Mint tudjuk, minden nagy bandának van legalább 4-5 balladája is, s ezek ugyanolyan szerves részét képezik a repertoárnak, mint az úgynevezett húzós felvételek.

A Uriah Heep szerette a balladisztikus hangvételű dalokat, hiszen ilyen a July Morning vagy a Lady In Black is, ám talán az összes közül kiemelkedik letisztultságával, egyszerű, mégis megkapó dallamvezetésével a Rain. Ken Hensley billentyűs írta a számot a varázsló születésnapjára, azaz a "The Magician’s Birthday" című nagylemezre, David Byron énekes pedig egészen egyszerűen azonosult az esővel. A dal kiváló példa arra, hogyan lehet giccsmentesen előadni egy őszinte érzelmekkel átitatott, költői dalszöveget.

4. THE CULT – Rain (1985)

wmcggkgsmz5dt8dqjuwred.jpg

Megint itt egy dal, mely gótikus hangulatú gitárrifekkel támad, és szintén nőnemű lényként írja le az esőt, akárcsak az Agnus Dei felvételében hallhattuk… Úgy tűnik, a The Cult lenyúlt egy kicsit Mátyás Attilától? Ráadásul még 1985-ben, amikor Attila nem is volt igazán biztos abban, hogy megírja-e valaha ezt a nótát… Némi képzavar? Na jó…

Valószínűleg nincs ember a Rozsdagyár olvasók között, aki öt másodperc után ne vágná rá a dal bevezetőjére, hogy ez a Cult, nem is lehet más, klasszikus, és kész. A videó, az már kicsit más kérdés, leginkább a ”nem is tudom” kategória, de ebbe ne menjünk bele, mert olyan nagyon nem számít. A Rain a valaha készült legjobb szám az Astbury/Duffy kettőstől, ezt alighanem ők is így gondolják, mert nincs olyan koncert, ahol el nem játszanák, nincs olyan verzió, ahogyan még elő nem adták, talán már unják is egy kicsit. Végül is az esővel is így vagyunk, ha sokat esik, az nem jó, de ha már rég nem hullott, akkor nagyon tudjuk értékelni. Akárcsak ezt az örökifjú darabot…

3. DREAM THEATER – Trial Of Tears (1997)

dreamtheater_1.jpg

A Dream Theater ”Falling Into Infinity” című albuma valószínűleg említésre kerülne egy olyan listán is, amely minden idők legmegosztóbb rock/metal lemezeit veszi sorra. Kapott ez a lemez hideget-meleget, a rajongók nagy része prüszkölt tőle, de olyan is akadt, aki szerint ezzel érte el igazán letisztult korszakát a zenekar. A kritika sem dicsérte az egekig, túlságosan nagy elragadtatással senki nem beszélt róla, abban azonban rajongó, újságíró, zeneipari szakember, muzsikus, bárki, aki kicsit is ismeri a bandát egyetértett, hogy az utolsó számként bemutatott Trial Of Tears hibátlan darab.

A több mint 13 perces tétel három szerkezeti egységre tagolt, rendkívül sokrétű kompozíció. Az első rész címe It’s Raining, a második a Deep In Heaven, a harmadik a The Wasteland. A szerzemény teljes egészében John Myung basszer alkotása, ami különösen a szöveg finomságait figyelembe véve meghökkentő.

„Talán eltékozoltam sok időt, nem érdemeltek annyi könnyet ők, talán túl sokat voltam sötétben, a félelmeim adtak erőt. Ahogy átsétálok mítoszaimon, fel-le lebegve a hullámokon, gondolataimmal körbefonva, a könnyek próbatételét kapom.” 

Az eső itt két helyszínen zuhog, részben New York City utcáin hömpölyög, részben egy álomszerű vízióban a paradicsom édenkertjében (Deep In Heaven). A progresszív rock számos régi nagy bandájának árnya ott lobog a szerzeményben (Rush, Yes, ELP, Colosseum), de már a kétezres évek zaklatottabb, erőteljesebb hangzása is érzékelhető. A hangszerelésben kiemelkedő a basszusvonal, ez tényleg valami fantasztikus, és az ének is teljesen rendben van, olyannyira, hogy erősen megkérdőjelezhető James LaBrie állítólagos ételmérgezése, ami miatt nem tudott igazán magasakat kiénekelni. Itt úgy tűnik, azért valamennyire mégis tudott…

2. ALICE IN CHAINS – Rain When I Die (1992)

gettyimages-528844736.jpg

Nem, sajnos nem esett az eső 2002. április 5-én, pedig Layne Staley megérdemelte volna. Az interneten mindennek utána lehet nézni, a megbízhatónak tűnő wunderground.com oldal szerint felhős, párás, meleg idő volt aznap Seattle-ben, csapadék nélkül… 1992 májusában viszont két héten át szakadt, miközben az Alice In Chains tagjai a helybéli London Bridge Stúdióban a "Dirt" című lemez felvételein dolgoztak. Az album előmunkálatai áprilistól júliusig zajlottak, a megjelenés pedig eltolódott szeptember 29-ére. Hogy mit kapott ekkor a világ, azt nehéz szavakban visszaadni…

A "Dirt" több mint egy jó lemez, ezt tényleg olyan valami, amit mindenkinek hallani kell, aki a rockot szereti. Ez volt az az album, amivel az Alice In Chains teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy ott a helyük a legnagyobbak között, és pont. Az album egyik kimagasló felvétele a Rain When I Die, egy végtelenül sötét, hipnotikus zuhanás, mely magával ragadja a hallgatót, hogy esővé válva együtt hulljanak bele a végtelenbe, kéz a kézben, mint két testvér. Ha a Psycho Motel szerzeményénél kiemelt helyen került méltatásra az énekes, akkor azt itt minimum meg kell duplázni, mert Layne Staley egészen egyszerűen mindent tudott a hangjával. Ugyanolyan könnyedséggel mozgott a mély, mint a magas régiókban, és olyan hajlításokat, hangkiemeléseket, és rögtönzéseket mutatott be, amilyeneket nem sokan voltak képesek ebben a műfajban. Egészen döbbenetes űrt hagyott maga után, a zenekar ezt a mai napig nem tudta kiheverni, mert ami azóta Alice In Chains néven kiadásra került, az már csak olyan, mint a régi… de nem az igazi.

1. LED ZEPPELIN – Fool In The Rain (1979)

86b84cc7214ffc112b3131c3b14cdcb6.jpg

Az esőről szóló dalok top 15-ös listáján kiemeltünk több énekest, méltattunk sok kiváló gitárost, basszusgitárost és szövegírót, talán úgy illik, hogy a lista élére egy olyan szerzeményt tegyünk, amely elsősorban és mindenek felett a dobgroove mágikus bűvöletével ejti rabul a hallgatóságot. A dobcucc mögött egy bizonyos John Bonham ült, és amiket itt művelt, arról a mai napig minden szakértő egybehangzóan állítja: zseniális, utolérhetetlen, utánozhatatlan, kivételes alakítás.

A YouTube-on olyan dobtanár is akad a szerzemény méltatói között, aki nem ismerve a felvételt, csak a különálló dobsávot elemezve egyszer csak felkapja a fejét… ez még ugyanaz a szám? Bizony-bizony van itt váratlan felütés bőven. Mintha három részből gyúrták volna össze ezt is, mint a Dream Theater dalát. Az első rész mintegy bemutatja a főtémát, mely egyszer csak átmegy egy zongorás, kongás Santana-szerű szamba ütembe, majd onnan visszatáncol az eredeti téma megvariált változatára. Remélhetőleg követhető a leírás. Mentségünkre szóljon, ez nem egy egyszerű kis darab, bár a Zeppelin nem tartozott a különösebben bonyolult összeállítású dalok előadói közé, némelyik számukat komoly munka nyomon követni és eljátszani.

A Fool In The Rain zenei alapja annyira erős, hogy még azt is elbírja, hogy Robert Plant teljesen egyértelműen küszködik a magas hangokkal… A hallgatók nagy része nem erre figyel. Ahol ilyen dob-basszus-gitár együttműködés van, ott az ének egy kicsit háttérbe szorul, és lássuk be, itt és most ez nem olyan nagy baj. Ahogy a dobtéma egy másik internetes elemzője kijelentette: ezt a dobolást órákig lehetne hallgatni, és tényleg, ebben semmi túlzás nincs. Meg lehet azt is nézni, miként mutatja be ugyanezt a témát Bonzo fia, Jason Bonham a Led Zeppelin Experience nevű formációjával, mai viszonyok között, egy 2016-os videón, hát az is eszement!

Talán írtak ennél meghatóbb, megkapóbb, líraibb, bensőségesebb, keményebb vagy brutálisabb dalt is az esőről, talán nem mindenki ezt választaná erről a listáról a leginkább kimagaslónak, azt viszont feltehetően egyetlen zenehallgató sem vitatja, hogy a szám összetettsége, dinamikus lüktetése, valamint az előadásmód természetes könnyedsége egyáltalán nem mindennapi. A felvétel a Led Zeppelin "In Through The Outdoor" című lemezén jelent meg, 1979-ben, az Atlantic Records gondozásában.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3215972876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Slepy 2020.06.29. 19:15:27

Omega - Ezüst eső.

Grgabácsi 2020.06.30. 08:24:06

Fogadni mertem volna, hogy a Zeptől a Rain Song lesz beválogatva. Megleptetek :)

Void Bunkoid 2020.06.30. 09:18:40

Nagyon fasza kis lista, hiánypótló.

A Rain when I diet amúgy én simán az első helyre tettem volna, az a dal kb az AIC teteje (viszont az összes többi dal örökös második legjobb AIC-dal, talán még az első lemez nyitó direkt metáltombolás We die youngját emelném még ki a műveik közül :)).

A Silent Lucidity felemlegetésénél mindig mosolygok, hogy talán az volt az Empire legnagyobb slágerdala, pedig az az a dal, ami tipikusan nem Queensryche - mindig azt szoktam rá mondani, hogy az egyik legszebb Pink Floyd-szám, amit nem a Pink Floyd írt/adott elő :)

kéki béla 2020.06.30. 10:57:05

Goombay Dance Band nem elég rockos?
youtu.be/WL8pGKRp_fE

Jermanie Jackson és Pia Zadora?

Blindmouse 2020.06.30. 15:12:21

Warrant - Mr. Rainmaker?
Shotgun Messiah - Rain?
Nelson - After The Rain?

szánmonoxid 2020.06.30. 15:21:03

Kovács Kati - Az eső és én (eredetileg LGT, de nekem ez a verzió jobban tetszik)
Weather Girls - It's Raining Men

Motorhead 2020.06.30. 16:41:30

A Led Zeppelin dal nem rock dal. A lista szégyene. Azért mert egy régen az első 4 albumnál még rockzenét játszottak, attól az utolsó szösszenetük, amit egy igazi rock rajongó John Lennon szavaival csak "Muzak" - nak szecskának tart , csak a címe miatt nem kellett volna beválogatni. Na főleg nem 1. helyre.

Dani77 2020.06.30. 22:01:19

www.youtube.com/watch?v=2bn7SeitUKE
Only love can make it rain
...és szakadt az eső...életem egyik legemlékezetesebb koncertje...és nem csak az eső miatt!
Látványban 1:30-nál kezdődik az eső. :)

TrashFan 2020.07.01. 12:51:37

Lake of Tears: So Fell Autumn Rain

Ennél szebb őszi, esős dal nem sok van. A listán lenne a helye.

fonaktamas75 2020.07.01. 14:50:59

Beatles: Rain? Csakúgy kérdezem, végül is a listán van tizenöt másik dal aminél jobb.