TOP20 - A szerkesztők örök kedvencei | Chloroform Girl

2020. július 11. - Chloroform Girl

top20_borito.jpg

Kedvenc metalalbumokat pont olyan összeírni, mint a lakodalomra a vendéglistát. Mert az első négy-öt-hat név még adja magát, de hát csak többet kellene felírni, nem? Na, és itt kezdődnek a problémák. Ugyanis amint egy kicsit bővítjük a merítést, hirtelen egyre több név merül fel, és mire észbe kapunk, már szűkíteni kell azt a bizonyos listát, nem bővíteni. Esetemben sokat nehezített a feladaton, hogy soha nem voltam a tiszta műfajok rajongója és minden egyes lemeznél, ami eszembe jutott, egyesével meg kellett vizsgálnom: metal ez még? Vagy már rock? Vagy valami egészen más?

Sokáig gondolkoztam azon is, milyen sorrendet állítsak vajon az albumok között? Esetleg a megjelenés idejét vegyem alapul? Sosem voltam történelemrajongó, nekem ez nem releváns. Tegyem rangsorba? Esélytelen, verekedés lenne belőle, ahol is én marcangolnám saját magamat. Úgyhogy teljesen impulzív módon, ahogy éppen eszembe jutott, úgy fogom őket felsorolni. Listám úgy néz ki, mint egy várandós nő ételrendelése; teljesen kiismerhetetlen, egyes elemek mintha egyenesen kizárnák rajta egymást, és java részéről a legtöbben azt se tudtuk, hogy létezik. Ettől függetlenül bármilyen, a listán szereplő lemezt meleg szívvel ajánlok meghallgatásra. Ugyanis kitűnő ízlésem van.

20. DOG FASHION DISCO – Adultery (2006)

dfd.png
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a számozásnak semmi köze a rangsorhoz, ugyanis az „Adultery” az egyik leggyönyörűbb konceptalbum, melyet az avantgárd metal istenei valaha a Földre teremtettek. Egy meghasadó elméjű, majd ámokfutásba kezdő és prostituáltakat gyilkoló családapa ötvenperces, hátborzongató és szívet gyönyörködtető története. Fúvósok, kíméletlen zúzások, dark country, kiszámíthatatlan ritmusképletek, és rendkívül grafikus szövegek. Az alulértékelt Baltimore-i banda mindig is a szívem csücske volt, teljes munkásságuk tíz per tízes, de ha egy albumot ki kellene emelni, garantáltan az „Adultery” lenne az.

19. FAIR TO MIDLAND – Arrows And Anchors (2011)

ftm.png
Vannak elméletek, melyek szerint az „Arrows And Anchors” a világ legjobb albuma, és én is ezt a véleményt osztom. Oké, ez igazából az én elméletem. A lemezre a legjobb szó talán az experimentális: nehéz lenne kiemelni, hogy mi az, ami ilyen különlegessé teszi, de mégis van benne valami, ami akárcsak a heroin, arra késztet, hogy többet és többet akarj belőle kapni. Szárnyalóan színes dallamok, fájdalmasan súlyos riffek, mindez megkoronázva Darroh Sudderth emberfeletti énekével - hörgés, tiszta ének, torokének, falzettó, mindegy mi az, csak mondd, és ő kiénekli. Ha csak egy dolgot hallgatsz meg ma, az ez az album legyen.

18. SYSTEM OF A DOWN – Toxicity (2001)

soad.png
Na végre egy ismerős név, ugye? Ezt az albumot senkinek nem kell bemutatni; a mai napig meghatározó jelentőségű örmény-amerikai kvartett legsikeresebb, és vélhetően a legjobb albuma. Ez a lemez több úton indított el engem tizenöt évesen, amikor először hallottam. Először is itt szerettem bele a metalba. Másodszor is itt tanultam meg keresni a kemény riffek között az izgalmas meglepetéseket, mert lássuk be, a System a váratlan dallamok, trükkös vokálmegoldások és zenei csavarok nagymestere. Harmadrészt itt kezdtem el önszorgalomból ráerősíteni angol nyelvi tanulmányaimra, mert nem bírtam elviselni, hogy nem értem meg a szövegeiket. Túljátszott számok ide vagy oda, hibátlan album elejétől a végéig.

17. PAIN OF SALVATION – Remedy Lane (2002)

pos.png
Talán ez a név is sokaknak ismerősen cseng, legalábbis amikor 2010-ben elmentem életem első Pain Of Salvation koncertjére az A38 Hajón, akkor engem is meglepett, hogy mennyien vagyunk. A svéd progresszív rock/metal együttes frontembere a kivételesen tehetséges Daniel Gildenlöw; ha négy oktávnyi hangterjedelme nem lenne elég meggyőző, sorolhatnám lehengerlő dalszerzési képességeit vagy zseniális szövegírói vénáját. Nehéz volt diszkográfiájukból kiválasztanom a kedvencet; végül azért esett választásom a „Remedy Lane”-re, mert az egyórás konceptalbum nem csak hogy zseniális, de eseményei egy budapesti tartózkodás alatt játszódnak, a szerző itt bolyongva keresi és találja meg a létezés különböző aspektusára adott válaszokat.

16. THE ODIOUS – Vesica Piscis (2019)

odious.jpg
Evezzünk súlyosabb vizekre. A Portland-i progresszív death brigádot a Rozsdagyár révén ismertem meg, mikor is megkaptam kritikára a fent említett albumukat (ez ITT olvasható). Csonttörően erős death metal változatos extrém vokál technikával, dzsesszes betétekkel, magával ragadó dallamokkal és persze botrányosan zúzós alapokkal. Ez az album annyira magával ragadott, hogy afeletti bosszankodásomban, hogy nem tudom együtt énekelni a lemezzel a dalokat, elkezdtem megtanulni az extrém vokál technikákat, szomszédjaim legnagyobb örömére. Szurkoljatok!

15. RINGS OF SATURN – Lugal Ki En (2014)

ros.png
Ismét egy csirkedarálós album, ismét egy olyan banda, melyet a szerkesztőségben végzett munkám révén ismertem meg. Ez a tökéletes dühöngős lemezem, minden munkahelyi problémámat már az album első darabjával porrá zúzza, felgyújtja, felrobbantja és a visszamaradó hamvakat pedig nagyon elveri. Undorítóan mocskos vokál, az agyba fúróként hatoló szupertechnikás gitártémák, felfoghatatlan tempójú, súlyos dobok; mi más kéne egy húzós nap után?

14. POLKADOT CADAVER – Purgatory Dance Party (2007)

pc.png
Ha igazán szeretsz valakit, akkor meghallgatod a problémáit, segíted, ahol tudod, vigyázol az egészségére – és meghallgattatod vele a „Purgatory Dance Party”-t. Az avantgárd metal ezen képviselője mindenhez ért: diszkó, metal, csendesülős, cserébe halálosan sötét témájú dalok, ebből az albumból nagyon nehéz lenne mintát venni. Elsőre úgy jellemezném őket, hogy beszteroidozott System Of A Down, de valójában ennél lényegesen több van az albumban. Ha egy számot kellene csak megmutatnom az albumról, az valószínűleg a Pure Bedlam For Halfbreeds lenne, de mivel egy nárcisztikus gyökér vagyok, így inkább azt a dalt teszem ide, ahonnan írói álnevem is kölcsönöztem.

13. GHOST – Meliora (2015)

ghost.png
Na jó, térjünk vissza ismerősebb vizekre. A popkultúrától általában igyekszem minél messzebb szakadni, mind általában, mind rockzene tekintetében – hiszen annak is megvan a maga poprétege. A Ghost az egyetlen kivétel ez alól. Bár sokan vitatnák, hogy metal-e vagy sem, és én is hajlamosabb vagyok inkább a hard rock címke felé nyúlni, ha a svéd sátángiccs bandáról van szó, a „Meliora” súlyossága, arculata, és tematikája azt mondatja velem, hogy ez azért még belefér. Zsigerből utáltam a Ghostot, amikor a férjem lenyomta ezt az albumot a torkomon. De alig kellett hozzá pár hallgatás, bumm, máris ott vagyok a térség minden Ghost-koncertjén (ezekről ITT és ITT számoltam be). Sötét, játékos, dallamos, addiktív.

12. JINJER – Cloud Factory (2014)

jinjer.png
A Jinjer népszerűsége és (véleményem szerint) munkájuk minősége is exponenciálisan nőtt az elmúlt pár év során. Egy nagyon érdekes, és rendkívül szerethető banda, akik koncerteken és lemezeken is sorra az elvárások fölött teljesítenek (és ezekről persze be is számolunk mindig; legújabb albumuk kritikája ITT, budapesti koncertbeszámolójuk pedig ITT olvasható). Azonban mégis a „Cloud Factory” maradt a kedvencem; a nyolcszámos albumon nincsen sallang, nincsenek betétek, csak súlyos, megdöbbentő erejű, karakteres dalok, melyeket hallgatva az ember óhatatlanul arra gondol, hogy most valami nagyobb dolog születésénél van épp jelen.

11. STOLEN BABIES – There Be Squabbles Ahead (2006)

stolen.png
Bár a Jinjer vitte tökélyre, a Stolen Babies ismertette meg velem a női extrém vokál fogalmát. Ráadásul Dominique Persi nem csak screamekben és tiszta énekben teljesít jól, de még tangóharmonikázik is mindeközben. A „There Be Squabbles Ahead” egy sötét, kicsit nyomasztó, kicsit bizarr, de alapvetően elejétől végéig szórakoztató, izgalmas és egyedi példája annak, hogy mi történik akkor, ha a dark cabaret találkozik a metallal.

10. SLIPKNOT – Slipknot (1999)

slipknot_2.png
Ez az egyetlen album a kedvenceim közül, melynek kiadási éve egyessel kezdődik. Tudom, az „Iowa” képezi a Slipknot-hitvallás alapját, de valahogy nekem az eggyel korábbi albumuk nyersesége, céltalansága, kidolgozatlansága és egészen váratlan brutalitása mindig is jobban imponált. Tinédzserkorom egyik meghatározó darabja (köszönhetően a Wait And Bleednek és a Narancs, Tetves és Dugónak), de a mai napig erős hatással van rám; legutóbbi budapesti koncertjükről ITT számoltam be.

9. KNIVES OUT! – Black Mass Hysteria (2012)

ko.png
Véres, obszcén, erősen leíró szövegek, karcos vokálok, egész testet átmozgató zúzás; a „Black Mass Hysteria” egy tőről metszett metallemez különféle sallangok, ritmusképletekkel való zsonglőrködés, szólózások és művészkedés nélkül. Holttestek, túlsúlyos szeretők, démonok, szerelemféltésből elkövetett kannibalizmus, mindez minőségi metallal tálalva, nem kell ínyencnek lenni hozzá, hogy az ember két pofára zabálja.

8. AVENGED SEVENFOLD – Avenged Sevenfold (2007)

ax7.png
Nem ez az első olyan szerelmem 2007-ből, melyről azt hittem, örökké fog tartani, de aztán mégis véget ért. De akkor nekem az „Avenged Sevenfold” album volt a minden, és bár mostanra kicsit megcsömörlöttem a hangzástól, tartom magam hozzá, hogy ez a lemez a maga nemében nagyon erős. Az albumzáró Little Piece Of Heaven meg továbbra is az egyik kedvenc metalszámom, tokkal-vonóval-animált videoklippel együtt.

7. SERJ TANKIAN – Elect The Dead (2007)

serj.png
A System Of A Down szétválása után több projekt is sarjadt a széthullt darabokból, de a kedvenc sarjam Serj, és ezúton is elnézést kérek ezért a szörnyű szóviccért, mely ráadásul kiejtve nem is működik, csak leírva. Serj szólóalbuma tartalmaz szinte mindent, amit a Systemben szerettem; izgalmas dallamok, különleges megoldások, egyedi énektechnika, és társadalomkritikus szövegek. Egyedül Daron dobhártyaszaggató vokáljai és agresszív hörcsögarca hiányzik a mixből, de hát nem lehet minden fenékig tejfel.

6. THY CATAFALQUE – Róka Hasa Rádió (2009)

thy.png
Örök bűnöm, hogy nem hallgatok magyar metalt. Az egyetlen kivétel ez alól Kátai Tamás világszínvonalú avantgárd metal projektje, a Thy Catafalque, melyet viszont izzó szerelemmel követek. Nehéz legjobb albumra rábökni a diszkográfiából (melyekből a legfrissebbeket ITT és ITT szemléztük), de az én szívembe egyértelműen a „Róka Hasa Rádió” lopta be magát leginkább. Reálos érdeklődésemet abszolút kielégítik az olyan darabok, mint a „Szervetlen” vagy a szűk húsz perces „Molekuláris gépezetek”, hiszen hol máshol találsz olyan albumot, melyen némi duplázó kíséretében rögtön a dal elején a füledbe üvöltik, hogy „Szénizotóóóp!!!”?

5. ZEAL AND ARDOR – Devil Is Fine (2017)

z_a.png
Igazságtalanul rövid, de annál nagyobb horderejű lemez; a svájci avantgárd banda bemutatkozó lemeze viharként döntött le a lábamról. Mindig is azt mondtam, hogy a black metal számomra olyan, mint a vodka: magában fogyaszthatatlan, de keverd bele bármibe, és korlátlan mennyiségben fogom magamba tölteni. A „Devil Is Fine” kitűnő példa erre, a black metallal kevert rabszolgadalok olyan jól működnek, amire szerintem senki nem számított az elegy megalkotásakor.

4. MY OWN PRIVATE ALASKA – Amen (2010)

mopa.png
Újabb kérészéletű, szűk körben ismert banda; sok más hasonló együttes mellett a My Own Private Alaska is azt bizonyítja, hogy nem kell ahhoz polcokat megrogyasztó diszkográfia vagy több évtizedes működés, hogy kiemelkedőt alkoss. A francia trió screamet kever zongorával, és az egészet pusztán dobokkal támogatják meg. Nagyon egyedi, rideg hangzásvilág, ami rávilágít, hogy mennyire sokszínű hangszer is a zongora; billentyűsöknek kötelező!

3. TWELVE FOOT NINJA – Outlier (2016)

tfn.png
Ha valahol, a Twelve Foot Ninja jellemzésekor érdemes elsütnöm a sokat vitatott djent jelzőt. Persze az ausztrál brigád sokkal többet tartogat, mint mélyen csattogó basszustémákat. Fúziós metalzenéjükben annyi különböző stílust olvasztottak bele, hogy kár is lenne külön felsorolni; a 2016-os „Outlier”-en úgyis megtaláljuk mindet, de már egyetlen dal is komoly stíluspalettát vonultat fel.

2. WITHIN TEMPTATION – The Silent Force (2004)

wt.png
Ma már a közelébe sem megyek a szimfonikus metalnak, de sznobság lenne letagadni, hogy tizennégy éves kislányként bizony rajongtam érte. Amikor a német Viván megláttam a Stand My Ground klipjét, azt gondoltam, hogy ennél menőbb dolog a világon nincsen, és addig maceráltam apámat, hogy megvette nekem a lemezt, mely így életem első CD-je lett. Mondanám, hogy be se merem vallani, mennyit hallgattam ezt az albumot, de a Within Temptation zenéje valójában mai szemmel is nagyon igényes, jól megírt, egyszerűen annyi történt, hogy mostanra külön utakon járunk.

1. BLACK BOMB A – Speech Of Freedom (2004)

bba.png
Nem tudom, hogy ismertem meg a francia crossover hardcore/metalcore bandát, de azt hiszem, egy franciára járó osztálytársam mutatta meg anno 2008 magasságában, mint a világ legkeményebb dolgát. Ez az állítás azóta persze többszörösen megdőlt, de a Black Bomb A vezetett be a hörgés és a scream világába, a 2004-es „Speech Of Freedom” véleményem szerint a mai napig egy baromi ütős album, semmit nem vesztett az éléből, sőt, tizenhat év távlatából visszanézve kifejezetten előremutató lemeznek tűnik csupa tempós, húzós, kőkemény dallal.

+1. EVANESCENCE – Fallen (2003)

ev.png
Nem röhög. Mára talán kínos, de népszerűtlen általános iskolás lányként az Evanescence leghíresebb albuma számomra maga volt a fénysugár a sötétségben. Valahol mindent el kell kezdeni, én pedig nem voltam olyan szerencsés, mint öcséim, akiknek van egy nővére, aki anyamadárként a szájukba teszi az előre megrágott jó zenét; nekem még saját magamnak kellett ezeket felkutatni. Ennek első lépése pedig az volt, hogy a dombóvári városi rádió zenei palettája helyett a „Fallen”-t hallgattam walkmanen. És ennek egyetlen percét sem bántam meg, azóta sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1015995356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr.Zoom 2020.07.12. 01:12:57

Örültem a listának, pont az az időszakot öleli fel, ami nálam kimaradt. De ahogy végigmentem a videókon... Nos, nem mondanám, hogy nem vesztettem semmit, - ez túlzás lenne - a nagy része azonban már nem nekem szól. Közös jellemzőjük a túl sűrű ritmus, és a kaotikus műfaji kavalkád, ami akár jó is lehet, többnyire inkább a mondanivaló hiányát tükrözi. Legjobban tetszett a Stolen Babies, ez a banda magasan a legérdekesebb számomra, aztán a svájciak, és a MOPA.