ECLIPSE OF THE SUN - Brave Never World (2020)

2020. július 14. - Kovenant

eclipse_of_the_sun_brave_never_world_cover.jpg

Vannak a metalnak Magyarországon elátkozott vagy éppen mára szinte teljesen kiüresedett stílusai: félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy maga a zene lenne rossz vagy unalmas, hanem egész egyszerűen hazánkban tulajdonképpen semmiféle érdeklődés nincs az effajta muzsikák iránt. Ilyen a doom/death, a tradicionális progresszív metal, meg úgy általában az extrémebb vonal agyasabb, komplexebb része: mondhatni, hogy ezek azok a színterek, melyek húsz-harminc évvel ezelőtt underground szinten is igencsak jól futottak, de ma százötven-kétszáz megátalkodott metalrajongónál több embert akkor sem érdekelnének, ha fizetnének a meghallgatásukért.

Ennek persze több oka van: egyrészt ezek a stílusok valóban bő negyedszázada voltak a csúcson és mára teljesen rétegzenévé váltak világszinten is a metalon belül, másrészt maga a rock- és metalzene is drámai mértékben szorult vissza mindenhonnan. A székesfehérvári Eclipse Of The Sun, mely 2008 óta működik és melynek zenekarvezetője Szöllősi Dániel énekes/gitáros/dalszerző, erre természetesen nagy ívben tesz és tíz év óta rendületlen gyűrik a megmaradt magyar metal underground sarát-iszapját.

Egy demó, egy EP és két nagylemez: ennyi a termés, ami nem sok, de a hobbizenélés státuszához tökéletesen passzol. Itt a hobbizenélés kifejezés alatt ismét csak nem a minőségre célzok, hanem egész egyszerűen a mai magyar underground zenészlét sajátosságaira. Mindenki munka, család és egyéb elfoglaltságok mellett tud beletenni a közösbe időt, energiát, pénzt, elkötelezettséget és ez bizony átkozottul fogós feladat.

Az Eclipse Of The Sun a gótikus doom/death metal hazai (azt hiszem, szinte egyetlen) képviselője. Kapásból tudjuk sorolni a stílus legnevesebb bandáit: korai Paradise Lost, My Dying Bride, Anathema, az újabbak közül pedig a Swallow The Sun, az October Tide, a Novembers Doom és a Draconian. Persze ez is, mint minden kategória, több helyen ereszt, azaz ilyen-olyan irányban átjárható a társszínterek felé, vegytisztán szinte egyetlen zenekarnál sem találjuk meg ezt a fajta muzsikát.

A székesfehérvári brigád a fent leírt helyzettel minden bizonnyal tökéletesen tisztában van, mert felismerték az egyetlen lehetséges megoldást és leszerződtek az orosz Satanath Records kiadóval az április 25-én kijött második soralbumuk, a "Brave Never World" megjelentetésére. A szerzői kiadásnak gyakorlatilag semmi értelme, mert azon kívül, hogy a banda tagjai legyártatják és a kezükbe foghatják a fizikai CD-ket, semmi sem fog történni: ma a promóciónak, a kapcsolatrendszernek óriási a szerepe és erre bizony külön ügynökség vagy kiadó kell.

A hazai érdeklődés igencsak csekély lenne ahhoz is, hogy egy magyar kiadónak vagy cégnek (akár újságmellékletként) fizessen a csapat a forgalmazásért: az egyetlen reális lehetőség egy ismertebb, de erre a stílusra szakosodott külföldi kiadó megkeresése, melynek révén össze lehet gereblyézni a világ minden tájáról az erre fogékony érdeklődőket.

A csapat zeneileg leginkább a már említett brit triumvirátus '90-es évek eleji produkciójához áll legközelebb: Szöllősi Dániel énekhangja a tiszta, érces vokál és a deathes hörgés között váltakozik, a szintetizátornak csak színező szerep jutott, a fő hangsúly a gitárokon van az atmoszféra megteremtésében. Nyolc tétel ötven percben: az Eclipse Of The Sun a "Brave Never World" lemezen tulajdonképpen vegytiszta doom/death metallal állt elő. 

Míg a "Symbols" EP-jük kapcsán gyakran előjött a progresszív, szimfonikus vagy akár a power jelző is, az új albumon ilyen összetevőkre most nagyítóval sem bukkanhatunk. Nagyon kompakt az anyag, azaz a nyolc nóta rendkívül egységes hangulatú, szigorúan az adott stílus keretei között marad.

Ha bármi felhozhatok a lemez ellen, azt a fenti két tényező kapcsán tenném. A frontember tiszta énekhangja számomra néha túlságosan pátoszos: mintha Aaron Stainthorpe és Alan Averill vokálját kevertük volna össze és maximumra csavartuk volna a drámaiság-faktort. Tudom, hogy ez valamennyire az adott színtér alapjellemzője is egyben, de átkozottul jólesett volna némi karcosabb, rockosabb megközelítés a tiszta énekben is, mert néha már úgy éreztem, hogy lassan beszippant ez az emocionális súly. 

A másik észrevételem: nem ártott volna néha elkalandozni a doom/death határain túlra is egy kicsit. A melankóliát, a kérlelhetetlenül komor hangulatot rendkívül jól ellenpontozhatta volna valami váratlan megoldás, mely egy kicsit kiragadta volna a hallgatót a doom/death depressziójából. Ha ötven percen keresztül végestelen-végig csak egy hangulat uralkodik a lemezen, akkor bizony egy idő után hatástalanná válik még a legsúlyosabb mondanivaló is.  

A korong egyértelműen legjobb tétele a Things Called Life: a dallamok, a memorizálhatóság tekintetében toronymagasan kiemelkedik ez a nóta a "Brave Never World" zenei világából. A korai évek közel-keleti mitológiáját feldolgozó szövegek után Szöllősi Dániel most személyes gondolatait, tapasztalatait, élményeit írta bele a dalokba, így a korong nem is igazán tekinthető konceptalbumnak, elődjével ellentétben. 

A stílus kedvelői számára ez kiváló, érett doom/death anyag, szerintem egész egyszerűen kizárt, hogy egy rajongónak ne tetsszen a lemez, mert simán odaállítható a nemzetközi színtér megjelenései közé. Remélem, hogy az Eclipse Of The Sun nevet szerez magának és sikerül betörnie az európai underground színtérre, mert a produkciójuk alapján simán ott lenne a helyük. Szurkolok nekik, remélem, hogy a kiadó rendesen megtámogatja őket. 

8/10

eclipse_of_the_sun_3.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9116005502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.