THYRANT - Katabasis (2020)

2020. július 19. - chris576

109848574_640752230118195_4089808333870324220_n.jpg

Első osztályú lemezborító, minőségi szerzemények sora, kiváló hangszerelés - ezek a legfőbb jellemzői a 2015-ben megalakult spanyol melodikus blackened death metal formáció, a Thyrant második nagylemezének. A stílusbesorolás egyeseknek talán félrevezető lehet, ugyanis leginkább az énektémák köthetőek úgymond a death metalhoz, a többi összetevő sokkal inkább a doom metal tárházából kerül ki.

A blackened jelzőt egyébként nem a hivatalos forrásokból emeltem át, hanem szándékosan én írtam hozzá a zenekar stílusbesorolását illetően. A koncepció alapvetően egy sötét, atmoszferikus dalstruktúra, mely főként a lassabb, hangulatosabb részekre fókuszál. Nem kimondottan dalközpontú anyag, valójában konceptalbum, egyben hallgatva csúcsosodik ki igazán a zenekar által közvetített üzenet.

A Thyrant egy titokzatos és éjsötét zenei utazásra invitálja a hallgatót, melyből feltöltődve és nem lehangoltan távozunk. A szerzemények a sötét tónus ellenére sem kiábrándult vagy depresszív állapotot idéznek elő, hanem erőt sugárzó, monumentális oszlopokként törnek az ég felé (tudom, sokszor megfogalmaztam már hasonlót, de igenis van lényeges különbség a sötét, extrém metal zenéknek az emberre gyakorolt különböző hatásai között).

Az első dalban (Face The Tyrant) tiszta ének is fellelhető az egyébként nem túl szigorú halálhörgés mellett (ebben a tónusban énekelve szélesebb rétegeket is meg lehet mozgatni). A málházós tempó pedig kiváló táptalaj a hangulatos, atmoszferikus üzenet továbbításához. Evés közben jön meg az étvágy - így voltam a nyitó tétellel. A következő Dunes Of Desolation alatt sem ül le a színvonal, itt már visznek bele tempósabb részeket is, igaz csak módjával.

Következik a Chapter l: Shipwreck, mely egy nyugis, instrumentális darab, és mely kissé megtöri az album komorságát (ezekből a fejezetekből négy darab van szétosztva az albumon, az utolsó egybeolvad a záró tétellel, ebből kifolyólag egészen más formában jelentkezik a többihez képest). A Black Oceans szigorú, doomos hangulatvilága után jön az újabb pihenő, a Chapter ll: Hopeless. Az Ephemeral Lighthouse vad, black metalos kezdése újabb színezetet ad a korongnak, de nem mennek át feketefémbe, ez csak egy rövid kitérőként funkcionál.

A Chapter lll: Descent egy kicsivel hosszabb mint a többi fel- vagy éppen levezető tétel. Ezt követi a lemezt záró Katabasis/Chapter Vl: Catharsis, melyben ismét előkerül a tiszta ének és ez a leghosszabb szerzemény az albumon. Ez is rendkívül sötét és komor formában jelentkezik, cammogós, doomos tempóban elővezetve. A végére kicsit megtelik vele az ember, de nem hagy rossz szájízt maga után.

A súlyos, sötét, atmoszferikus zenék kedvelőinek ajánlom a spanyol Thyrant második nagylemezét, melyet az Indie Recordings dobott piacra 2020. július 17-én. A death metal besorolás pedig ne zavarjon meg senkit, ez az anyag sokkal több annál, ha nekem kellene bekategorizálnom, akkor inkább a doomot jelölném meg. Mindenesetre ez egy kiváló album (gyönyörű borítóval); érdemes belefülelni.

9/10

109991459_3380976645288058_8471686188707776750_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8016036792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.