Rozsdagyár

SONNY LANDRETH - Blacktop Run (2020)

2020. július 28. - chris576

531037.jpg

A jelen kritika tárgyát képező anyag még az év eleji szórásból került ki, de a tervbe vett tetemes mennyiségű beszámolók sűrűjében erről majdnem megfeledkeztem, pedig sokáig napirenden volt. Mindegy is, jobb később, mint soha. Blueslemezekről egyébként ritkán szoktam írni, de mivel a magazinunk hasábjain rengeteg extrém metal anyag képviselteti magát (az én zenelejátszómban meg aztán főleg), néha kimondottan jólesik ilyen jellegű muzsikákról is véleményt alkotni.

Az 1973 óta aktívan zenélő amerikai blues/country gitáros, Sonny Landreth nevéhez nem csak minőségi szólólemezek végeláthatatlan sora fűződik, hanem olyan világhírű zenészek vagy zenekarok albumán való vendégszereplés és azok egyes koncertjein való közreműködés is, mint például a Gov't Mule, John Hiatt, Mark Knopfler, Eric Clapton és John Mayall.

Landreth 2020. február 21-én a Mascot Label Group gondozásában "Blacktop Run" címmel megjelent legújabb korongja harmincöt perc hosszú és tíz darab szerzeményt tartalmaz. A könnyed, többnyire a blues és a country szellemiségében fogant dalok pihentető jellege kiváló relaxációs forrás lehet egy nehéz, fárasztó nap után, vagy akár két kőkemény, atomsúlyos metallemez közé beékelve biztosíthat számunkra egy kis kitérőt.

Ebben a műfajban egyébként nem léteznek számomra amolyan megkerülhetetlen mesterművek, kihagyhatatlan korongok, melyeket heti vagy havi rendszerességgel előveszek és ronggyá hallgatok. Egyszerűen csak szeretem és kész. Ha össze kellene állítanom egy olyan Top20-as listát, amely nem tartalmaz metalt, nem valószínű, hogy beleférne a blues vagy a country (kivéve talán a Ten Years After "Recorded Live" című koncertalbumát, melyről egy véleménycikkünkben ITT olvashatsz bővebben).

A veterán gitáros új korongja a címadó Blacktop Runnal indít, mely a country és a southern rock határmezsgyéjén egyensúlyozik; erős, karakteres kezdés, melyet a Lover Dance With Me játékos, pulzáló ritmikája követ. Erőteljes country-ízekkel operál a harmadik, Mule című tétel, majd az instrumentális Groovy Goddess zsigeri bluestémái folytatják a sort. A Somebody Gotta Make A Move is bluesos, de annak a lazább, lebegősebb húrjait pengeti.

Újabb instrumentális darab következik a Beyond Borders képében. A Don't Ask Me című dalban a tangóharmonika tölt be domináns szerepet az amúgy erősen country-ízű közegben. A Landreth mellé felsorakozó hangszeresek egyike sem okoz csalódást, de a legtöbb reflektorfény a Fender Stratocastert nyűvő gitáros játékát övezi. Ízes, egyedi stílusa viszi a hátán a komplett produktumot. Egy középszerű, fantáziátlan gitárossal ez a lemez nem szólna ekkorát.

A "Blacktop Run" nem csak igényesen megkomponált dalokkal ékeskedik, hanem kiváló stúdiómunka is jellemzi, meleg, bársonyos hangzású. A lemez változatossága és a mondhatni rövid játékidő sem engedi unalomba fullasztani az anyagot. Ettől függetlenül nem fogom sem rongyosra hallgatni, sem pedig a kedvenc lemezeim közé besorolni. Ám ha szükségem lesz valami kellemes, nyugtató muzsikára, akkor bizony előkerül majd. Blues- és country-rajongóknak viszont kötelező cucc.

8,5/10

sonny_landreth_by_jasoncohen2_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1316081112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása