MAGENTA - Masters Of Illusion (2020)

2020. augusztus 10. - Mr.Zoom

a1880124653_10.jpg

Sokan sokféleképpen értelmezik a progresszív rock műfaját, bár jól tudom, sok újat nem lehet már kitalálni kísérletezés címén, mégis úgy gondolom, ez lenne az a terület, ahol bátran bele kellene menni a kalandozásba, minden különösebb szabálykövetés nélkül. Ehhez képest ilyet ma már nagyon kevesen vállalnak fel (akik igen, azok közül sem mindegyik aranytojás), mert sokkal biztonságosabb és kockázatmentesebb a régi nagyok által kitaposott prog-rock lépcsőn haladni, hiszen ezt szerettük meg annak idején, és hát nekik is mennyire bejött egyszer…

Csakhogy gondoljunk bele, ha a Yes, az ELP vagy a King Crimson is így gondolkodott volna, akkor jóformán semmi különbség nem lett volna köztük. Ha a Rush, a Flower Kings, vagy a Porcupine Tree is csak a nagy elődök által használt zenei elemek közül válogatott volna, akkor ma egészen biztosan nem beszélnénk róluk akkora tisztelettel. Ezek a csapatok mind-mind valamit hozzá tudtak tenni a régi iskola alapjaihoz, már csak kötelező házi feladatként is, hiszen akkor hol lenne a progresszió, vagyis a haladás, a forradalmi újítás az egészben?

Mindezt azért vázoltam most fel, mert ismét belebotlottam egy olyan gárdába, akik számára jól hallhatóan az a progresszív rock, amit az ilyen címkével ellátott zenekarok feljátszottak, valamikor a dicső múltban. Én imádom ezt a régi hangzást, a hagyományokhoz való kötődést, mint ahogy a cardiffi Magenta-főnök, Rob Reed fő hatásaiként megjelölt régi nagy bandákat is (Genesis, Yes, Oldfield, stb.), de egészen egyszerűen beleunok abba, hogy a sokadik monumentális terjedelmű kompozíciót hallgassam, melyben a világon semmi érdekes nincs.

Rendben, Christina Booth énekesnő valóban magával ragadó hangszínnel rendelkezik, nagyon szépen hozza az Annie Haslam által fémjelzett Renaissance világát, sajnos azonban a dalok szerkezete már nagyon messze van az igazán kiemelkedő Renaissance-lemezektől, és inkább a hetvenes évek végének, nyolcvanas évek elejének korszakát idézi, amikor a fent említett zenekar erőteljes sziruposodásnak indult. Szintúgy említhetném Annie Haslam alaposan félrecsúszott szólólemezeit is, mint párhuzamot, és ez sajnos nem túl jó ajánlólevél.

Kétségtelenül minőségi zenét játszik a Magenta, abban is biztos vagyok, hogy régi nagy rajongói a műfajnak és a hitelességük megkérdőjelezhetetlen, az egyetlen problémám, hogy a végtelenségig nyújtották a nem igazán eredeti szerzeményeiket. A címadó tétel például 16 perc fölötti terjedelmű, és ez önmagában még nem is lenne gond, csak hát nem lehet odafigyelni rá 5-6 percnél tovább. Pontosítok: én nem tudtam koncentrálni rá ennél tovább, miközben kedvelem a műfajt, hallom, mennyire szép a Gilmour-ízű gitárjáték, mennyire érzelemgazdag az ének, valahogy mégsem működik nálam az anyag túl nagy hatásfokon.

Sokszor említettem már a háttérzene fogalmát, mint olyan kategóriát, mely nem szükségszerűen rossz vagy lealacsonyító, hiszen sok esetben inspiráló lehet, ha a fő tevékenység közben valami kellemes szól a háttérben, most mégis úgy érzem, ilyen kaliberű, rutinos rókák esetében nem lehet túl nagy dícséret, ha azt mondom, ez a kiadvány nem több ennél.

Ha a potenciális hallgatóságot meg kell jelölnöm, akkor elsősorban az ötven körüli rockrajongók jöhetnek szóba, akik a fent említett legendás bandák minden követőjét egyfajta lelki rokonként üdvözlik. Különösen igaz ez ránk, magyarokra, hiszen a nagylemez első dalának címe Béla, és a Bartók utáni leghíresebb Béla, a Drakula-szerepeiről elhíresült Lugosi Béla iránti tiszteletadás ihlette, feltehetően a borítón is ő látható fellépésre vagy forgatásra készülve.

Mindez természetesen jó érzés nekünk, azonban a zenei élmény értékét nem emeli. Egy rendkívül konvencionális, kellemes zenei betétekben bővelkedő nagylemezt hallhatunk, melyen minden tag jó ízléssel, kifinomultan játszik, a meglepetés erejét nélkülözve, lazán és gördülékenyen, előre kiszámítható módon, de magabiztosan. Akik a dallamosabb régi vágású rockzenét kedvelik, különösen, ha abban billentyű-futamok díszítik a női énekkel fűszerezett nagyívű tételeket, azok nagy örömmel fognak felállni a számukra tálalt hat tétel elfogyasztása után.

7/10

photo-1-lo-res-825x510.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9316126652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.