Rozsdagyár

MAGOR - Klippremier: Túl késő

2020. augusztus 10. - Kovenant

magor2020.jpg

A jászberényi modern metalos Magor friss dallal és videoklippel jelentkezett; a kijárási korlátozások feloldása után rögtön visszatértek a próbaterembe, hogy folytassa harmadik nagylemezük munkálatait. Ennek előfutáraként jelent most meg a Túl késő című dal, melyhez videót is forgattak Sipos Géza (Medusa Pictures) rendező irányítása alatt, mely az első olyan klipje a csapatnak, mely rövidfilmszerűen egy történetet mond el, a tagok szereplése nélkül ( a csapat előző stúdióalbumairól ITT és ITT írtunk kritikát).

Ez az első dalunk, amit Mile Gyula gitárosunk visszatérése óta együtt alkottunk. A sokadik klipünk, amelyet a Medusa Pictures stábjával forgattunk, viszont ez az első, amelyben nem vagyunk benne. (Na jó, egyikünk feltűnik pár másodpercre.) A főszerepeket két kiváló barátunk, Farkas Dani és Breszkó Bence alakította.

A zenekar az idei évet hatalmas lendülettel indította. Karácsonyi, Otthon című klipes dalukban tért vissza a zenekar gitárosa, Mile Gyula, aki egy évig volt távol a csapattól, januárban pedig egy hatvani jótékonysági rendezvényen adtak visszatérő teltházas koncertet. A karantén a budapesti állomás után azonban a Magor turnéját is félbeszakította. 

A vadonatúj klipes dal két fontos koncerten is elhangzik majd; augusztus 15-én a zenekar szülővárosában, Jászberényben ad nagykoncertet a csapat, ahol a különleges vendég a Cadaveres lesz, az estét pedig a Mátrix nyitja.

Augusztus 23.-án pedig a Fonogram-díjas Asphalt Horsemen társaságában lépnek a Barba Negra Track színpadára. Mind a két helyszínen extra műsorral, rég nem hallott kedvencekkel és extra látványelemekkel készülnek – a budapesti állomáson ráadásul vendégük lesz Diószegi Kiki, a Down For Whatever énekese is. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5116127048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása