KRALLICE - Mass Cathexis (2020)

2020. augusztus 11. - Mr.Zoom

krallice-mass-cathexis-1596814382.jpg

Amikor a számomra semmitmondó nevű, New York-i illetőségű Krallice zenekarral kapcsolatban körülnéztem kicsit a neten, mielőtt legújabb lemezükbe belefogtam volna, akkor a következő szalagcímekkel találkoztam: "szent őrültek dimenziója”, "szélsőségek sodrásában”, "ultrakomplex avantgárd black metal” "posztcyniciánus élvezetek” (utalás a Cynic nevű komplex death metal hordára). Mindez így együtt láthatatlan mágnesként vonzott a lemezanyag irányába, gyorsan le is stoppoltam a cuccot, s mielőtt élelmes kollégáim rátapadhattak volna a kiadványra, már meg is kaparintottam a recenzióírás lehetőségét. Így történt.

Majd elindítottam a lejátszót, és … és… Előbb kissé finoman, majd egyre határozottabban kezdtem zavarba jönni. Mondom gyorsan az észrevételeket: annyi bizonyos, hogy a kiadvány irgalmatlanul sűrű, tele van pakolva kisebb-nagyobb mellékszálakkal, sőt, inkább csak ilyenekkel van telepakolva, olyan mint egy áthatolhatatlan bozót, ahol fogalmad sincs, hol lehet egy felismerhető cserje vagy faféle, annyi az inda, a tekervény, a levél, hogy az orrodig sem látsz, nem tudod merre hány méter, és hogy lesz-e innen kiút…

Mindez talán nem is hangzik rosszul, sőt, marha jól hangzik, különösen ha a gitárokat vesszük górcső alá. Az első észrevételem ugyanis az volt, hogy ma már egy noname (bocsánat, nekem a Krallice annak számít) zenekarban is olyan gitárszólamok lehetnek, amelyektől sráckoromban minden épeszű kritikus térdre borult volna. Ma pedig annyira erős a mezőny, hogy a nevüket sem tudjuk a villámkezű gitárhősöknek, és aztán ugyanez a megállapításom áll a dob-basszus együttműködésre is, mert amiket ők játszanak itt, az is teljesen eszement, csakhogy…

Csakhogy már a harmadik felvételük (The Wheel) közben a levegőbe emelkedett a kezem, hogy az egész zenei folyamatot lestoppoljam… Aztán hagytam is ott, tovább engedtem a muzsikát az Aspherance szólamaira, ott megint erősen a stopgomb irányába közelített a kezem, megint kivártam egy kicsit, hogy aztán a The Myth című tétel közben már széles mosollyal arcomon nyugtázzam a következő felismerést: - Hát kérem, hiszen a király meztelen! Ezt senki nem veszi észre?

Úgy tűnik rendre kivétel nélkül minden kritikus megkajálta a csapat eddigi produkcióit, így alakulhatott ki a bevezetőben vázolt hírnevük, holott teljesen nyilvánvaló, hogy ez a zene nem szól semmiről. Kivételesen magas technikai képzettség kell hozzá? Talán, igen, bizonyos elemeihez, de ez egész együtt semmivé nem áll össze. Azt is sejtem, hogy pazar hangszerekkel, kiváló stúdióban, elsőrangú hangmérnökökkel dolgoztak, így kihozták az alapanyagból a maximumot, azonban ebben az alapanyagban semmilyen komolyabb tartalom nincs.

Ha rövid akarok lenni: össze-vissza játszanak. Nem szabad azt gondolnunk, hogy óriási tehetség és zsenialitás kell a kakofóniához. Vannak a lemezanyagnak olyan pillanatai (nem is kevés), melyek pont olyanok, mint amikor tizenéves srácok minden képzettség nélkül rászabadulnak egy hangszerparkra, és egy elborult elméjű felnőtt (mondjuk a megzakkant tanáruk) belehörög valamit a mikrofonba. Ha a szövegekbe beletekintünk (ezeket a csapat tagjai mellékelték a számokhoz) azt látjuk, hogy azok frappánsan hangzó, mondjuk művészi értelmetlenségek.

Ehhez a csapathoz mérni a legendás Cynic alapműveit… Hűűű… Azért ez merész dolog! Hiszen mondjuk a "Focus" (1993) egy egészen elképesztő nagylemez, a "Traced In Air" (2008) pedig úgyszintén zseniális, szóval a komplex metalban a Cynic vagy a nemrégiben tárgyalt Mekong Delta vagy a Voivod, esetleg a death műfaján belül maga a Death vagy a Morbid Angel valóban más dimenzióban fogant alkotásokat készített el, míg itt semmi mást nem találok, mint néhány ügyes srácot, akik úgy tesznek, mintha valami nagyon nagyot akarnának összehozni a semmiből. Vagy ha pontosabban akarunk fogalmazni, vaktöltényekkel lövöldöznek.

Na jó, azért nem teljesen, mert vannak teljesen vállalható, színvonalas fordulatok ebben a zenében, például a hetes nóta, a The Form erőfitogtatása egy az egyben szuper vagy a zárásként elővezetett All Or Nothing mélylila kavargása is érdekes, így hát bőven lenne potenciál a srácokban, hogy valami igazán korszakos dolgot hozzanak létre, de jobbára inkább elmarháskodják az időt. Elindulnak egy irányba, gondolnak egyet, megtorpannak, beletesznek egy kis aprítást, megint váltanak, majd üvöltözik egy kicsit a vokalista és így szépen eltelik a lemezidő.

Mindezt persze csupán én látom így, egyetlen vélemény a sok közül, nincs is zenei képzettségem, nem tudom tehát a végzettségemet igazoló okirattal alátámasztani ezeket a meglátásaimat, csak annyit tudok mondani, ha valami extra-kísérletező hangulatú zenét szeretnék hallgatni, akkor egészen bizonyosan a fent említett zenekarok albumaihoz nyúlok. Akiknek ez kevés, azok tegyenek próbát a Krallice anyagával, mert ez sok mindennek mondható, de elcsépelt, sablonos, tizenkettő egy tucat lemeznek nem.

6/10

5131.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5016128732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.