THE MOON AND THE NIGHTSPIRIT - Aether (2020)

2020. augusztus 11. - Kovenant

tmatn_aether_front_2000x2000.jpg

Nem titok, hogy számomra a hazai rockzenén belül azok a produkciók a legizgalmasabbak és legelőremutatóbbak, melyek a magyar népzenei örökséget emelik be valamilyen úton-módon szerzeményeikbe. Természetesen nem azokra a bandákra gondolok, melyek a legtriviálisabb népdalokat klasszikusok diszkóritmusban módjára, gitárakkordozva énekelik fel amolyan metallakodalmas stílusban. Olyan zenekarokról van szó, mint a Perihelion, a Thy Catafalque, az Ygfan, a Guruzsmás: itt a népzene mintegy életre kel, szervesen illeszkedve a rock vagy metal eszközrendszeréhez és valamiféle mágikus minőség is létrejön egyúttal.

A magyar nyelvű, irodalmi igényű vagy rendkívül frappáns dalszövegek szintén alapvetőek és bár az Ørdøg, a Magor vagy a KIES zenéjében nyoma sincs a népzenének, ettől még kiemelkedő az, amit létrehoztak. Legvégül pedig az angol nyelven éneklő, de szimplán zseniális bandák sorakoznak itt (Sear Bliss, Arkhē, Needless, Omega Diatribe): természetesen a fenti röpke lista korántsem teljes, de talán sikerült érzékeltetni a hazai felhozatal krémjét.

A The Moon And The Nightspirit, melyet 2003-ban alapított Tóth Ágnes és Szabó Mihály, érdekes elegyét alkotja a fenti ismérveknek. Az első albumuk kivételével magyar nyelven énekelnek, a népzene pedig ott van a dalaikban, habár igencsak áttételesen. Kicsit olyan a zenéjük, mintha a VHK találkozna Loreena McKennitt sejtelmes, varázslatos atmoszférájával. Afféle világzene ez, melyben a magyar népzene talán a leghangsúlyosabb.

A dalszövegeik és Szabó Mihály sámánisztikus kántálása egyértelműen az ősi magyar hitvilágban és világszemléletben gyökerezik, efelől már a számcímek is egyértelműen útba igazítanak mindenkit (Kaputlan kapukon átÉgi messzeségek, A mindenség hívása). Érdekes, hogy konkrét népzenei elemek nem igazán ragadhatók meg a nótákban, legfeljebb csak a kísérő hangszerek szintjén, mégis az egész album egy olyan korba ránt, azaz inkább ringat vissza minket, mely valahol az elmúlt évezredek távolából hív, felkeltve bennünk valami ismerős érzést vagy vágyakozást.

A negyvenperces, héttételes "Aether" rendkívül egységes atmoszférával bír: szinte alig lehet küfolk rock duó új lönválasztani az egyes nótákat, mert az egész olyan, mintha egy hajnali köddel burkolt hegyi tisztáson bolyonganánk. Alig látunk túl az orrunk hegyén, mintha formátlan alakok is elő-előbukkannának a szürkeségből és szüntelenül érezzük, hogy nő a feszültség, valami történni fog, valaki figyel minket, de ha odakapjuk a fejünket, csak a derengés mögötti semmit pillanthatjuk meg.

Szinte minden dal alapja a pulzáló, monoton témát ismétlő basszusgitár, erre bomlik ki aztán az a hangulat, melyet elsősorban az akusztikus gitár, az ütősök, a doromb és a hegedű varázsol tovább. Valóban olyan az egész, mintha egy közép-ázsiai sztyeppén ülnénk a tábortűz mellett és valamiféle közös révületbe ringatna minket a törzs sámánja. Egyfajta negyven percen át tartó rituálé vagy az ősök megidézése történik itt: mintha a szellemvilág ereszkedne alá a csillagokból, hogy megmutassa azt a számunkra láthatatlan tartományt, mely már számon tart minket és várja majdani érkezésünket.

Ezt a hangulatot először talán a negyedik tétel, az A szárny töri meg kissé, jó értelemben persze, mert itt végre önálló dallamokkal is találkozunk: ez a szám simán ráférhetett volna bármelyik kései Thy Catafalque-albumra is. Ez talán az egész korong egyben legrockosabb szerzeménye, nagyon jó húzása van. A pogány hitvilág, a természetfeletti létező szinte kézzelfoghatóan elevenedik itt meg, a dal szó szerint a szárnyaira veszi a hallgatót és időn és téren túli utazásra hívja.  

A leginkább önálló karakterrel rendelkező nóta egyértelműen a sejtelmes Logos: a katolikus katekizmus szerint a logos, azaz az ige az a szó, mellyel Isten a világot teremtette ("legyen") és mely egyben a Szentháromság második személyével, Jézussal azonos. Profán értelemben afféle világlélekként vagy a világot irányító transzcendens tudatként is ismert és az ősmagyar vagy pogány vonatkozások miatt inkább ez utóbbi lehet itt a megcélzott jelentés.

Aki tehát az ilyen szinte meditációs jellegű, rejtelmekkel teli kvázi-világzenére nem nyitott, az nem igazán fogja értékelni az "Aether" korongot. Bevallom, én is vártam egy-két olyan nótát, mely kitör ebből a hajnali derengésből, ebből a ködmiazmából és felráz néha a negyven perc során. De ilyen nem érkezett, így néha bizony bele-belebólintottam a duó zenéjébe, illetve a figyelmem is el-elkalandozott időnként. Mindezek miatt kissé háttérzene érzésem lett, pedig tudom, hogy ez ennél sokkal értékesebb produkció. Az kétségtelen, hogy hangulat kell hozzá, de ha elkap, akkor nem ereszt. 

8/10

the_moon_and_the_nightspirit.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2016102732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.