FATTYÚ - Az Alföld sötét szíve (2020)

2020. augusztus 13. - Kovenant

az-alf_ld-s_t_t_sz_ve.jpg

Jómagam is jászkunsági gyerek vagyok, így egyből felkaptam a fejem a Fattyú black metal projekt albumcímére: "Az Alföld sötét szíve". Volt valami elsőre is borzongató, szinte Lovecrafti vagy éppen David Lynch-i értelemben véve gonosz ebben a pár szóban, így kifejezett érdeklődéssel álltam neki a június végén szerzői kiadásban megjelent albumnak.

A csak Avius művésznéven ismert zenész által 2017-ben létrehozott Fattyú három EP és egy split-anyag után jelentkezett teljes stúdiólemezzel, mely nyolc tételben, bő ötven percben tárja fel a magyar Alföld félelmetes múltját, a szegedi boszorkányégetéstől kezdve az örök gonosz jelenlétén át a kietlen, halál-sújtotta évszázadokon keresztül. Mindezt pedig teszi a különböző népi hangszerek használatával, szimfonikus hangszerelési eszközökkel, de alapjaiban ez azért extrém metal: legegyértelműbben feketefém, de találhatunk itt death/doom metalt, illetve néha szinte a kilencvenes éveket idéző gótikus metalt is.

Az Itt minden, minden a tiéd! című bevezető tétel egyfajta invokációként hat: a mesélő szinte kántálva hívja elő az Alföld szellemét, az ősi isteneket. Aztán a Holtak varja kegyetlenül berobbantja a black metalt: a máglyán égő boszorkányok átkozzák meg vádlóikat és kérik a sötét erők segítségét. Zeneileg, szövegileg remek: kellően elborult, az atmoszférája is kidolgozott, az egész korong egyik legjobb tétele.

A Csendes a falu egy betegségek által elpusztított település vesztét meséli el: mintha a különböző dögvészjárványok a régi hit elhagyása miatt, az ősi istenek megtagadásáért törölnék el még az emlékét is az ott élő embereknek és az új rend templomának. 

Az első kevéssé sikerült szám következik: az Ébredés vontatott, monoton sulykolása, illetve témaszegénysége élesen elüt a lemez kezdetétől. Aztán érkezik a címadó tétel, mely egyfajta sötét ambient atmoszférával és szöveges narrációval mutatja be az egykor táltosoknak otthont adó Alföld fokozatos pusztulását, a varázslat, a mágia elmúlását, de mintha a mélyben, a kunhalmok alatt ott pislákolna még az ősi szilajság és gonoszság.

A Csendesen nyugvó öreg táj ezt a témát viszi tovább szövegében: nagyon jó tempója, húzása van, ám ismét érkezik egy leginkább gótikus doomra hajazó tétel, melyben konkrétan egyetlen, ráadásul nem túl izgalmas rifftéma ismétlődik hat percen keresztül, ezzel a Fáklyád fénye az egész album mélypontja is egyben. A záró (negyedórás!) Végtelen sötétség suttogásokból, szintetizátorzörejekből álló szinte soha véget nem érő ambient utazás, mely azonban semmiféle izgalmat vagy boncolgatnivalót nem tartalmaz.

Felemás érzésekkel eltelve fejeztem be végül az album meghallgatását. Először két technikai jellegű észrevételem lenne: a szimfonikusnak szánt vonósok fájóan programízűen szólalnak meg, mintha a '80-as évek Commodore- vagy Amiga-játékainak aláfestőzenéje elevenedne meg a dalokban és ez nagyon lerontja a zenei atmoszférát. A másik a szöveges narráció: furcsa, szinte komikus beszédmód jellemzi, emlékeimben a Varjúdombi mesék (egyébként zseniális) mesehangulata sejlett fel, de míg ott remekül működött, itt kissé nevetségessé válik a félig pösze, félig meg vásári komédiához illő szövegmondás.

A lemez témája, háttere kiváló alapanyag lehetett volna a megfoghatatlan gonosz, a tájat, embereket, falvakat alulról, a föld mélyéből évszázadokon átívelően felemésztő, névtelen kárhozat bemutatására, de úgy érzem, hogy zeneileg sem sikerült ehhez a csapatnak felnőnie. Ha már maga a magyar Alföld a megszemélyesítés tárgya, sokkal alaposabban lehetett volna a népzenébe mélyedni, hiszen itt pontosan erről van szó, a Fattyú kifejezetten erre hegyezte ki zenéjét. Pontosan az az őrület, az a delíriumos, hagymázas, miazmás pusztulat hiányzik innen, melyet a szövegvilág megcéloz. 

A fentieket talán a legjobban a Holtak varja és a Csendes a falu című tételekben sikerült megragadni: itt valóban érzi az ember azt a fenyegető, de sosem megpillantható rettenetet, mely bekúszik az alföldiek életébe. Nem véletlenül hoztam fel Lovecraft nevét a recenzió elején: az amerikai író pontosan ennek a  lopakodó végzetnek a nagymestere, csakúgy, mint az avantgárd filmes horror koronázatlan királya, David Lynch is. Ez a minőség hiányzik a Fattyú lemezéről, de a témaválasztás miatt mindenképpen érdemes figyelmesen végighallgatnia mindenkinek az albumot, mert valóban egyedi a megközelítésük.

7/10

fattyu_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2216138716

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.