JON ANDERSON - 1000 Hands - Chapter One (2020)

2020. augusztus 13. - chris576

cover_22474142019_r.jpg

Kollégáim után most én is megpendítem azt a bizonyos húrt, mely a progresszív rock definícióját hivatott megszólaltatni. A műfaj a hatvanas, de legfőképp a hetvenes évek nagy szenzációjaként véste be magát a rockzene történelemkönyvébe. A komolyzenei elemek rockzenébe történő csempészése, valamint az egyszerű szerkezetű dalok helyett bonyolult, komplex felépítésű szerzemények jellemezték többek között. De évtizedekkel később ugyanezeket a megoldásokat változtatások nélkül alkalmazva már nem teljesen helytálló a progresszív kifejezés, mert nincsenek újítások, melyek továbbra is szavatolják a stílusbesorolást.

A hetvenes-nyolcvanas évek progresszív rockját kedvelők táborának nagy része valószínűleg nem rohan fejvesztve a számítógép elé igénybe venni a Wikipédia segítségét Jon Anderson személyének beazonosítása céljából. Az angol prog-rock nagyágyú, a Yes egykori énekeséről van szó ugyebár, aki nemrég egy különleges szólólemezzel ajándékozta meg rajongóit.

Azt mondtam, különleges? Naná, nem is kicsit. Az anyag olyan régóta íródik, hogy ehhez képest a Guns N' Roses "Chinese Democracy" című lemeze mondhatni hipergyorsan készült el. A "1000 Hands - Chapter One" című lemez végül 2020. július 31-én jelent meg a Blue Elan Records jóvoltából. A lemezen szereplő vendégek névsora is eléggé tekintélyes: Steve Howe, a néhai Chris Squire, Rick Wakeman, Ian Anderson, Chick Corea, Bobby Kimball, Steve Morse és még sokan mások.

Ha egy zenész szólóalbum kiadására adja a fejét miközben a csapata még javában dübörög, az a főzenekarának stílusába nem igazán beleillő ötleteinek megvalósítását szolgálja. Ilyenkor egyértelműen nem az illetőtől már megismert, illetve megszokott vonal rajzolódik ki előttünk, hanem kíváncsian várjuk, hogyan is hangzanak majd az eddig még megvalósítatlan ötletei. Persze minden zenésznek van egy saját stílusa, melytől nem tud és nem is akar megszabadulni, és mely egy esetleges szólóalbumára is ugyanúgy rányomja a bélyegét, mint ahogy az a anyabandájában is megnyilvánul.

Jon Anderson énekhangja például ezer közül is felismerhető, nem egy afféle tucaténekes, így amikor a "1000 Hands - Chapter One" nyitótétele, a Now című dal elején felcsendül egyedi hangszíne, azonnal a Yes zenekar neve ugrik be róla. De ha a zenei alapokat nézzük, akkor mindössze annyi a hasonlóság a Yes és Anderson lemeze között, hogy mindkettő a prog-rock kategóriába sorolható. Viszont a Yes a hatvanas-hetvenes évekbeli alap rocksémákat progresszivizálta, Anderson viszont ezt a már prog-rockként definiált stílust fejlesztette/újította tovább a szólólemezén (az esetleges félreértések elkerülése végett: az énekesnek nem ez az első saját albuma).

Egy csipetnyi Yes-érzésvilág, komolyzenei elemek, reggae és a mai fősodorbeli stílusok között domináló elektronikus betétek is helyet kaptak a korongon. Anderson lemeze nem egy régi időket idéző poros/dohos prog-rock anyag, hanem ízig-vérig friss, a mai korszellemhez igazodó, de a rockzenéhez továbbra is hű és haladó szellemiségben fogant cucc. Anderson mondhatni eléggé bátran nyúl az elektronikus zenei elemekhez, ami eleinte kissé zavaró lehet, de aztán szép lassan megszokjuk, később pedig már fel sem tűnik, mert az album sokszínűsége szó szerint magával rántja a hallgatót Anderson izgalmas és lenyűgöző világába.

Egyszerűen lehetetlen ezt a produktumot számonként elemezgetni: minden egyes megszólaltatott hang a tökéletesség lécét verdesi, minden szerzemény egy izgalmas zenei utazás, melyek csak állomásként funkcionálnak az úton, az egész művet egyben érdemes hallgatni, mert csakis úgy az igazi. Anderson hamisítatlan orgánuma és zeneszerzési kvalitása, a hangszeresek profizmusa, valamint a korong hangzása is egyaránt hozzájárul a grandiózus végeredményhez.

2020-ban így kell progresszív rockot játszani, nem pedig leutánozva az egykori nagy bandák munkásságát. Mondjuk Jon Andersont nem ejtették a fejére, hiszen ő már a Yes-szel is forradalmi újításokat eszközölt annak idején. Most pedig ismét megreformálta a rockzenét egy zseniális szólólemezzel.

9/10

jon_anderson_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr716137964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.