ROCKER RÁDIÓ - Interjú az online rockrádió főszerkesztőjével, Kalácska Gáborral

2020. augusztus 14. - Kovenant

rocker_radio.jpg

 hazai metalszíntér különböző (sajtós és kiadós) szereplőit bemutató sorozatunk az ötödik cikkéhez érkezett (a korábbi részek ITT, ITT, ITT és ITT olvashatók): ez alkalommal az online zenei adó, a Rocker Rádió főszerkesztőjével, Kalácska Gáborral beszélgettünk. A rádióadó elérhetősége: Facebook-oldal, honlap.

Szia Gábor! Üdvözlünk a Rozsdagyár olvasói nevében! A 2019 elején megalakult Rocker Rádió igen hamar ismertté vált és kiépítette bázisát, pedig nem volt ez olyan sima menet. Kérlek, mutasd be az adót: hogyan kezdtétek, milyen előzményei voltak az indulásnak?

Sziasztok! Azt - gondolom - mindenki tudja, hogy 2019. február elsején a Rock FM átváltozott Sláger FM-é. A mi történetünk picit hamarabbról indult, miután én voltam az az ember, aki útjára indította azt a rádiót, viszonylag korán, már körülbelül január elején láttam, hogy ennek vége lesz. Felhívtam két volt kollégámat, hogy belevágjunk-e egy online rádióba, hiszen éppen annyira sajnálta magát a stáb és a zenészszakma, hogy senki nem foglalkozott azzal, hogy a hallgatókkal mi lesz. Aludtunk rá egyet, aztán belevágtunk. Három hét alatt összeraktuk az induló adatbázist, a szignálokat, mindent. Miután rajtunk kívül másnak nem jutott eszébe ez a logikus lépés, így szinte azonnal ránk is találtak a Rock FM hallgatói.

Miként tudnád megfogalmazni a Rocker Rádió küldetését (ha van ilyen), illetve céljait?

Nincsenek nagy titkok, szerettük volna egyben tartani a hallgatókat, akik ezt a zenét kedvelik. Ez elég jól sikerült, sőt kijelenthetem, hogy összetartóbb hallgatói bázisunk van, mint bármely rádiónak itthon. Így viszont számos olyan akcióba bele tudtunk kezdeni, melyekről tudtuk, hogy szeretni fogják. Egy valódi közösség jött létre, a rockközösség, melynek része a hallgató, a zenekarok és háttéremberek, akik partnereink és persze mi is beletartozunk.

Kérlek, mutasd be a műsorstruktúrát! Milyen rovatokat, külön programokat szenteltek a rockzene különböző stílusainak?

Alapvetően a nap minden szakában hard rock és metal zene szól. Ez a legfontosabb. Vannak emellett olyan állandó műsorok, mint a rockhírek, a programajánló (illetve a koronavírus miatt sajnos most koncertinfó, mert az elmaradt bulikkal kapcsolatban is hírt adunk a változásokról) és a rocknaptár. Ezeken felül pedig különböző tematikus napokat, hétvégéket vagy akár tematikus heteket is tartunk, amikor egy témára vagy előadóra fókuszálunk.

kalacska_gabor_2.jpgHányan vagytok most a stábban? Kérlek, mutasd be őket!

Sándor Laci barátom a szerkesztőnk, hihetetlen a munkabírása, és nagyon jól ír a rockról, emellett hatalmas ismeretanyag van a fejében. Miholka Zsani, a Hatsband gitárosa a rocknaptár felelőse, Joey, a Paddy and the Rats (és a régi Marilyn, majd Disco Express) gitárosa felügyeli a cégszerű működést, Thúróczy Richárd és én pedig afféle mindenesek vagyunk. Rich gyártja a szignálokat és az arculatot, én a zenét felügyelem, de ezenkívül műsor vezetünk, szerkesztünk, tárgyalunk. Emellett van még néhány nagyon kedves segítőnk, például az én párom, akik hozzánk hasonlóan pusztán szerelemből segítik a rádió működését. 

Milyen a hazai és a külföldi rockzene aránya az adásban? Fontosnak tartjátok-e külön a magyar rock- és metalzene támogatását?

35% magyar zene minimum szól naponta, néha kicsit több is. Abszolút prioritás nálunk a hazai előadók támogatása, kezdve a legnagyobb nevektől egészen a teljesen ismeretlenekig. Mindenki felé nyitottak vagyunk és ez általában nagyon jó műsorokat eredményez. Hogy mondjak néhány példát: az Ossian új albuma, a „Csak a jót” a megjelenés napján nálunk mutatkozott be. Egész nap Ossian-nap volt, bemutattuk az összes új dalt, Endre pedig kommentálta azokat, és emellett egy jót is beszélgettünk. Ez volt a leghallgatottabb nap eddig a rádió történetében, több mint 57 000 ember tartott aznap velünk. De van például olyan műsorunk is, ahol kifejezetten azokat az előadókat mutatjuk be, akik egyelőre ismeretlenek, de érdemes rájuk figyelni. Napi tizenkét alkalommal jelentkezik, így a nap minden részében esélyt kapnak a kezdők is. Több mint száz itthoni és határon túli magyar zenekar mutatkozott már be nálunk és dalaikat rendszeresen játsszuk is.

Miben látod a fő különbséget egy országos frekvenciájú kereskedelmi rádió és az internetes Rocker Rádió között?

Nekünk sokkal szabadabb az életünk, az ő kvótáik 95%-a ránk nézve nem kötelező. Így sokkal több zene tud szólni, és mivel nem kell milliós üzleti terveket teljesítenünk, nem is kötünk kompromisszumokat. Vagyis nálunk tényleg csak rock és metal szól. A mi hallgatótáborunk 40-60000 ember, viszont azok mind rockerek.

Lehet-e tudni statisztikát a hallgatói táborotok megoszlásáról (életkor, lakóhely, nem, stb.)? Most, 2020 augusztusában mekkora az átlagos hallgatottságotok?

Bizonyos dolgokat nagyon részletesen látunk, mikor mennyien hallgatnak, honnan teszik. Ezeket akár percre pontosan tudjuk követni. A nyár nekünk is pangás kicsit, pláne, hogy a vírus miatt most mindenki kettőzött erővel menekül bulizni, de a napi 30.000 hallgató azért így is összejön.

kalacska_gabor_1.jpgMilyen módon tudnak a magyar (akár kezdő, akár már ismertebb) magyar zenekarok bekerülni a rádiós rotációtokba? Hogyan lépjenek veletek kapcsolatba?

A címünk zene@rockerradio.online, ide várjuk a dalaikat. Minden mást megbeszélünk e-mailben, általában egy rövid bemutatkozást kérünk ehhez tőlük. Szinte mindenki bekerül a napi forgásba, egyedül a popzenét szoktuk kiszórni.

Milyen terveitek vannak az elkövetkező két-három éves időszakra? Van-e olyan műsorbeli elképzelés, melyet mindenképpen szeretnétek megvalósítani?

Egyrészt folyamatosan jönnek az újabbnál újabb ötletek, most például a Kalapács kapcsán van egy olyan egy hónapos műsorötlet, amilyet nem csinált még magyar rádió soha. Cserébe nálunk szólnak az új album dalai MEGJELENÉS ELŐTT. Nagyjából december végéig megvannak az ötletek a műsorhoz, de emellett nagyobb lépésekben is gondolkodunk: új csatornák is szerepelnek a tervben. Sokan szeretnének egy soft rock adót, ahol tényleg minőségi zenék szólnak. Lassan beadjuk a derekunkat, és összerakunk egyet, de emellett tervben van egy angol nyelvű csatorna is.

Köszönjük a válaszaitokat és nagyon sok sikert kívánunk Nektek!

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr5316139842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.