BLUES PILLS - Holy Moly! (2020)

2020. augusztus 22. - chris576

118240141_737802353675153_3470327591454084074_n.jpg

A frontcsajos Smackbound legújabb lemeze (kritikánkat ITT olvashatod) hatalmasat tarolt nálam, ennek következményeként pedig fokozottan megnőttek az igényeim az efféle bandák iránt.

A szintén női énekessel felálló, 2011-ben megalakult svéd Blues Pills egy amolyan "szeretném szeretni, de nem igazán megy" típusú banda. A koncepció, melyre építkeznek, az viszont nagyon is közel áll az ízlésvilágomhoz: hetvenes éveket idéző, jammelős, szárnyaló bluesos hard rock muzsika, vastag, meleg, analógos hangzással karöltve. Mindemellett a zenekari tagok hangszeres játéka is több, mint meggyőző.

Ami viszont hiányzik a Blues Pills repertoárjából, azok a fogós, ütős és karakteres szerzemények. Vannak piszok jó ének-, gitár-, illetve dobtémák, első osztályú hangzás és előadásmód, de lehengerlő, grandiózus darabok nemigen. Élőben valószínűleg egy fokkal meggyőzőbbek lehetnek, mint lemezen, de engem ez nem igazán boldogít. Rossznak egyébként semmiféleképp sem minősíteném az általuk nyújtottakat, sőt az összkép jóval az átlag fölé ível.

Az a nagy helyzet, hogy mivel óriási potenciál rejlik bennük, ezért többet is várnék el: egy olyan lemezt, mely alapjaiban rengeti meg a rockzene világát. Tisztában vagyok amúgy vele, hogy ez manapság sokkal nehezebb dió, mint mondjuk húsz-harminc évvel ezelőtt volt, de akkor is... Az viszont mindenképp a Blues Pills mellett szól, hogy ezt többek között pont tőlük várom el. Ez pontosan azt jelenti, hogy egy tehetséges és ígéretes zenekarról van szó.

Egész jól elvagyok amúgy a zenéjükkel, de ha a későbbiekben fel akarom idézni a hallottakat, akkor csak annyi körvonalazódik előttem, hogy nem volt rossz és ennyi. Így voltam a bemutatkozó EP-jükkel és az első két nagylemezükkel is. A harmadik, "Holy Moly!" címmel a Nuclear Blast gondozásában 2020. augusztus 21-én megjelent albumuk viszont már sokkal energikusabb, illetve tüzesebb, mint az előző anyagaik.

A dalírói vénáját mind ez idáig kevésbé kamatoztató formáció ezúttal nagyobb hangsúlyt fektetett az ütősebb, izgalmasabb szerzemények összekalapálására, amit a nyitó Proud Woman című tétel kapcsán tetten is érhet a hallgató. Valami ilyesmit vártam tőlük mindig is. A Low Road is hasonlóképp energikus, lendületes, de ötletesség tekintetében messze elmarad az előzőtől. A Dreaming My Life Away viszont már izgalmasabb, ígéretesebb és ötletgazdagabb.

A könnyed, dallamos California következik, mely szintén azt bizonyítja, hogy a zenekar feljebb lépett egyet a dalszerzési létrán. Az ízes Rhythm In The Blood sem teljesít rosszul, de mintha megint egy picit esne a színvonal. A lebegős hangulatvilágú Dust is hasonló színvonalon mozog: itt is azt érzem, hogy többet is ki lehetett volna hozni belőle. A további dalokról is nagyjából ugyanezek mondhatóak el: váltogatják egymást a kifejezetten jó és az átlagosnál valamivel jobb szerzemények.

Összességében elmondható, hogy a zenekar jó irányba halad: a "Holy Moly!" ezúttal már messze kiemelkedik az átlagos produktumok közül. Még mindig nem az a lemez, melyet vártam, de már közelít. Csak így tovább!

8,5/10

bluespills2020i.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8516173212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.