PAIN OF SALVATION - Panther (2020)

2020. augusztus 26. - Chloroform Girl

press_cover_01_800_1.jpg

Progresszív rock és metal rajongóknak nem kell bemutatni, viszont a többiek sem maradhatnak róluk le; a svéd Pain Of Salvation immáron harmadik évtizede mestere a műfajnak, és adja ki sorra jobbnál jobb lemezeit. Életművük tizenegyedik albuma, az augusztus 28-án az InsideOut Records gondozásában megjelenő „Panther” tökéletesen követi az énekes-mindenes Daniel Gildenlöw által kijárt ösvényt: kicsit új, de mégis a régi, kicsit kusza, de mégis egységes, kicsit kísérletező, de pontosan tudja, mit akar.

Viszonylag régóta követem a skandináv együttes - vagy sokkal inkább a frontember, hiszen bevallottan ő áll a dalok mögött - munkásságát, 2002-es, egyébként Budapesten játszódó konceptalbumuk még a kedvenc lemezeim listájára is felkerült (szégyentelen önpromóció; ez ITT olvasható). Daniel a Pain Of Salvation albumaival rengeteg különböző stíluson vitte már keresztül egyedi látásmódját: korai anyagaik a klasszikus metalból merítettek, a „Be” egészen egyedi, elvarázsolt hangzásvilága teljesen kiemelkedett korábbi munkáik közül, ott volt még a baj- és műfajkeverő „Scarsick”, a kétrészes „Road Salt” pedig inkább a hetvenes évek zenei világát idézte.

Megszokhattuk tehát, hogy a Pain Of Salvation lemezeivel kapcsolatban két dologban lehetünk egészen biztosak: nem számítunk arra, hogy mit fogunk kapni, de garantáltan tetszeni fog. Nincs ez másképp a „Panther” esetében sem. A lemezen a legváratlanabb hangzások, sokszor számomra felismerhetetlen hangszerek szólalnak meg, persze minőségi svéd acéllal ötvözve.

Az album garantáltan nem egyszer hallgatós. A szövegeket emészteni kell, a dallamok sokrétűek, tele vannak rejtett kincsekkel, a ritmusképletek pedig olyanok, akár egy zenei ördöglakat: nehéz elsőre kibogozni, de élvezet vele játszani. Akárcsak nem egy ezt megelőző Pain Of Salvation lemez, a „Panther” is egy konceptalbum. Koncepciója pedig a társadalmi normákba nem illeszthető egyének problémáit járja körbe. Ahogy Daniel megfogalmazta: „Manapság egyre inkább tudatában vagyunk, hogy vannak emberek, akik nem illeszthetőek bele a normáinkba, és mindent megteszünk azért, hogy mint társadalom, elismerjük a létezésüket, de ők ezzel egy időben egyre kitagadottabbá, egyre begyógyszerezettebbé válnak”.

A lemez ezt a koncepciót helyezi bele egy képzeletbeli városba, amelyet a normális embereket jelképező kutyák, és a sorból kilógó egyének jelképeként pedig párducok lakják, ez az allegória egészen kézzelfoghatóvá válik a címadó dalban, a Pantherben. Ha azonban a szöveg nem tenné egyértelművé, akkor is ez a darab lenne a legjobb választás címadónak: a dalnak erősen elektronikus beütése van, és ahhoz képest, hogy helyenként gyakorlatilag rapet hallunk, pofátlanul erős húzása, a nyelvtörős rapet váltó, kétezres éveket idéző metalbetét pedig szerintem mindenkit, de a System Of A Down rajongókat biztosan megveszi kilóra.

Akárcsak a címadó dalon, az albumon egyaránt a legkülönbözőbb műfajok és hangulatok váltják egymást, valahogy mégis csak ugyanazt az utánozhatatlan Pain Of Salvation ízt hagyva az ember szájában. Érzékeny, nebáncsvirág párhangszeres szakaszok, óramű pontossággal kalapáló, kőkemény zúzások, fecskerajként cikázó, kiszámíthatatlan ritmusok követik egymást, és Danielnek is van tere kinyújtóztatni énekhangját az album során (van neki mit, négy oktávval operál).

A közösségi médiának köszönhetően most már egy leánybúcsús csapat mosdólátogatásától kezdve a NASA űrprogramjáig minden jól dokumentált, így volt szerencsém végigkísérni a „Panther” alkotói folyamatát. A szerzői munka nagy része egy erdei kunyhóban történt, és ez érződik is a dalokon. Az Unfuture kimért, mondókaszerű sorai olyan ősi erővel húzzák bólogatásra az ember fejét, ahogy a Föld pólusai az iránytű hegyét, a baljós riffek felett madárrajként csiripelnek magas, visszhangos dallamok. A lemeznyitó Accelerator szétdarabolt, teljesen kiszámíthatatlan ritmusképletei is valahogy természetesnek hatnak, akármilyen nehéz is követni őket. Azt juttatja eszembe, amire édesapám hívta fel nemrég a figyelmemet: a galambok 5/4-ben burukkolnak. Talán ezek a ritmusképletek teljesen természetesek, csak elszoktunk tőlük, akárcsak a Tejút látványától, a rovaroktól, bogaraktól vagy a madarak csicsergésétől.

A Pain Of Salvationnek sosem esett nehezére a hallgató lelke mélyére hatni. A korong ötvenhárom perce észrevétlen repül el, és bár helyenként súlyos metaltémák repkednek az ember feje felett, a mű valahogy mégis földöntúli nyugalmat sugároz magából. Illetve talán nem is Földön túlit, hiszen a Waitet hallgatva pont olyan érzésem támadt, hogy ezt a nyugalmat nem a Földön túl, hanem pont hogy a Földön kell megtalálnunk. A patakként csobogó zongora, a dallamot kísérő gitár, és Daniel angyali hangjának keverékét hallgatva a vonatablakból nézve még a százhalombattai olajfinomító tornyai is varázslatos délibábszerű jelenésnek tűntek.

Ecsetelhetném még az album nagyságát, de kicsit úgy érzem magam, mintha egy Michelin-csillagos séf a kezembe nyomná a szószos kanalat, és megkérdezné, hogy na, szerinted kell még bele valami? A „Panther” sokrétű, mély, professzionális, mégis szívből jövő és alázatos, mindezek mellett pedig egy nagyon súlyos album, úgy telít el élménnyel, hogy észre sem veszed. A „Panther” nem az a bor, melyet a Dürer Kert tribute-estjére álló sorban adsz körbe az utcán, hanem az, amit a pincér az angus steaked mellé kihoz. Ha valaki ismeri a Pain Of Salvationt, annak nem lesz szüksége az én biztatásomra, hogy hallgassa meg. Aki nem ismeri, az pedig essen neki, amint teheti, de figyelem: vékony ruhás hölgyek csak óvatosan hallgassák, a libabőr ugyanis garantált.

10/10

press_photos_800.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7216177878

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.