UADA - Djinn (2020)

2020. szeptember 19. - Kovenant

uada_djinn.jpg

Érdekes informatikai vagy akár közgazdasági kérdés lehetne, hogy a túlzott információmennyiség mikor válik mindent gátló zajjá vagy éppen az elképesztő túlkínálat mikortól lesz a piaci versenyt nem hogy segítő, hanem éppenséggel gátló tényező, mely egyben az össztársadalmi hasznosságot is csökkenti. Meggyőződésem, hogy a minőségi szűrő - azaz a lemez- és könyvkiadók, szerkesztőségek, illetve az emberiség szellemi produktumát rostázó tekintélyek - gyakorlati-technikai megszűnésével érkező iszonyatos mennyiségi robbanás a színvonalat és a megbízhatóságot radikálisan leszállította, illetve megingatta.

Ennek mindennapi vetülete például az oltásellenesség, az álhírek, az ostobábbnál ostobább alternatív gyógymódok, a homeopátia, a varázsgömbök, az asztrológia és a sámándobok térnyerése. Valahogy így járt a Rozsdagyár tevékenységi körébe eső rock- és metalzene is: semmi sem lett abból igaz, hogy az ingyenessé és világszerte egyformán hozzáférhetővé váló tartalomszolgáltatási csatornák révén majd ránk köszönt a Kánaán. A valóban kiváló lemezek mellé szó szerint tízezer agyrém és rettenet jut, melyeket azonban pontosan ugyanolyan  (ha nem nagyobb) elánnal promótál maga a banda, a PR-ügynökség vagy esetleg a garázskiadó, mint a zseniális anyagokat. 

Ebben a rendszerben értelemszerűen legvégül mindenki rosszul jár. Erre tökéletes példa az Oregon állambeli, amerikai Uada: ezzel a teljesítménnyel húsz évvel ezelőtt ugyanolyan pozíciót és elismertséget küzdhettek volna ki maguknak, mint a Dissection, az Enslaved vagy akár az In Flames. Dallamos black metal, deathes, post-metalos és gótikus rock elemekkel vegyítve: körülbelül ezen a tájékon keresendő az Uada zenei eredője. Az Eisenwald kiadó gondozásában szeptember 25-én megjelenő "Djinn" című nagylemezük már a harmadik a sorban és visszahallgatva a teljes diszkográfiát bátran kijelenthető, hogy ez egyben a legerősebb anyaguk is eddig.

Az Uada egyike azon újhullámos feketefém bandáknak, melyek divatossá váltak az elmúlt pár évben és felkapta nevüket az underground (Mgła, Batushka, Deathspell Omega és társaik). Abban is hasonlítanak ezekhez a zenekarokhoz, hogy időről időre ők is megkapják a maguk (alaptalan) vádaskodását és rágalomhadjáratát a különböző szélsőbaloldali antifa-csoportoktól.

Az Uada több koncertjét törölte az elmúlt években a klub, fesztivál vagy éppen a szervezőügynökség, miután hasonló tiltakozások indultak ellenük vélelmezett náci vagy rasszista kapcsolataik/véleményük miatt. Természetesen ezek mind hamisnak bizonyultak, de ahogy az már lenni szokott, a kabátlopási ügyből sehogy sem lehet jól kikeveredni. Mindezek azonban szerencsére semmilyen módon nem érintik zenéjük színvonalát, az ugyanis rendben van. 

A "Djinn" nem könnyű anyag: hat tétel egy órában, a dalok pedig rettenetesen hosszúak, kettő közülük majd' negyedórás, egy pedig a tízpercet közelíti alulról. Nagyon tömény az atmoszféra: a gitárok általában tremoloriffekben darálják a feketefémet, melyet csörömpölő cinek és blastbeatek visznek a hátukon. A játékidő miatt sokszor volt olyan érzésem, mintha egy instrumentális albumot hallgatnék, mert Jake Superchi gitáros-énekes alig-alig töri meg a morajló, kavargó black metalt károgásával.

Senki se gondoljon a '90-es évek első felének norvég vonalára: bár ilyen is akad itt, az Uada sokkal melankolikusabb, ám egyben dallamosabb tételekkel operál, melyek ráadásul kifejezetten komplexek, azaz számtalan téma- és tempóváltást tartalmaznak. A problémám azonban az, hogy ezek a nótamonstrumok egész egyszerűen nem állnak össze egyenként koherens dallá. Mintha tételenként akár négy-öt szerzemény lenne összevágva, szinte az olló csattanását (vagy inkább a számítógépes egér kattanását) is hallhatjuk.

Ráadásul ember legyen a talpán, aki sokadik hallgatás után is meg tudja különböztetni egymástól ezeket a dalokat. Egybefolyik az egész: hiába bukkannak elő remek témák, ha azok nincsenek kompozíciósan kibontva, inkább csak egymásra hányják őket az amerikai zenészek. 

Az atmoszféra gyakorlatilag áthatolhatatlanul egységes: masszív, súlyos, de mégsem éreztem azt a korong végén, hogy valami átütőt hallottam volna. Túlzás lenne azt mondani, hogy unalmas az album (bár helyenként veszélyesen közel kerül ehhez), de a számtalan hasonló produkció között ezt bizony kevésnek érzem. Az Uada ennél sokkal többet tudna kihozni ebből a zenei világból: remélem, hogy a következő anyag készítése során bátrabban és kreatívabban húzzák meg a dalok játékidejét, valamint jobban koncentrálnak a kompozíciós változatosságra is.

7,5/10

uada_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3216207068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.