FINNTROLL - Vredesvävd (2020)

2020. szeptember 24. - Kovenant

cover_50.jpg

Az 1997-ben megalakult folk metalos Finntroll furcsa szerzet: finn létükre svédül énekelnek, zenéjükben hazájuk sramlizenéje, a humppa ötvöződik különböző kelta/ír hatásokkal, az egészet pedig black metalos atmoszférával meg vokállal és a Nightwish munkásságát idéző power metalos riffeléssel és szimfonikus hangszereléssel színezik. Ez így együtt elég nagy katyvasznak hangzik és igazából az is: ha hozzávesszük még, hogy a banda tagjai a fotózásokon és a koncerteken kizárólag troll- (vagy inkább Gyűrűk Urás tünde)fülekkel mutatkoznak, akkor átkozottul nehéz komolyan venni őket.

A Finntroll leginkább az egészen más kategóriát képviselő Moonsorrow lakodalmas kistestvérének tűnik (a pagan metal együttes legutóbbi lemezéről ITT írtunk kritikát) és ez nem is véletlen: Henri "Trollhorn" Sorvali billentyűs és fő dalszerző, aki 2004 óta már nem lép fel élőben a brigáddal, csak a stúdiós munkálatokból veszi ki a részét, a Moonsorrow gitárosa és billentyűse is egyben, no meg ott is ő felel a zenéért. 

A csapatban Sorvali mellett mára már Samuli "Skrymer" Ponsimaa gitáros és Sami "Tundra" Uusitalo basszusgitáros maradt csak az első korongjukat rögzítő felállásból, míg a két alapító, Jan "Katla" Jämsen énekes és Teemu "Somnium" Raimoranta gitáros már régóta nem tagja a zenekarnak. Az előbbi egy hangszálbetegség miatt hagyta ott anyazenekarát még 2003-ban, azóta a csapat szövegírójaként dolgozik, míg az utóbbi még ugyanabban az évben hunyt el egy tragikus balesetben. Mathias "Vreth" Lillmåns énekes 2006 óta tagja a Finntrollnak és vele sikerült állandósítani a frontemberi posztot.

Hét évig tartott a pihenőidő a finnek számára: utoljára 2013-ban jelentkeztek "Blodsvept" című anyagukkal, habár a koncertezést és fesztiválfellépéseket közben sem hanyagolták. A Century Media gondozásában szeptember 18-án megjelent "Vredesvävd" már a hetedik soralbumuk és ilyen hosszú szünetre eddig nem volt példa a pályájuk során. Trollhorn elmondása szerint egy teljes albumnyi dalt írtak, vettek fel, majd kukáztak is, mert nem érezték elég erősnek a produkciót: ezután álltak neki az új korongnak.

Nos, a szimfonikus-instrumentális intróval együtt tíz tételt tartalmazó lemez igen rövid, harminchét perc, azaz itt nagyon kompakt, három-négyperces nóták sorakoznak, melyek mindegyike tempós, pörgős, megadallamos fesztiválsláger. A hangzás, a lemezborító és a megjelenés szokás szerint professzionális, a zenei tartalom pedig az adott stílusban kimagasló, azonban a gondok sajnos magával a stílussal kezdődnek. 

Ha a finn népzene és mondavilág metalba történő beemeléséről van szó, nálam a zsinórmérték az Amorphis: tulajdonképpen az ő munkásságukkal be is lehetne fejezni ezt az egész alstílust, mert ők körülbelül mindent elmondtak, ami itt elmondható. Tették ezt ráadásul a kétezres évek közepéig a legmagasabb színvonalon és elképesztő zenei fejlődésen is keresztülmenve. A kilencvenes évek végén meginduló lakodalmas folk metal ennek az egésznek valamiféle paródiájaként értékelhető csak: mintha a sör- és vodkafogyasztás, a fesztiválos gajdolás és  a szerepjáték szcéna egyfajta aláfestőzenéje lenne a folk metal.

Az kétségtelen, hogy a Turisas, a Korpiklaani, az In Extremo és társaik mellett a Finntroll a zeneiség megtestesítője: köszönhető mindez a fentebb már említett Henri "Trollhorn" Sorvalinak, aki még a lakodalmas világban sem tudja megtagadni magát. Az Att Döda Med En Sten, a Forsen, a Vid Häxans Härd vagy éppen a záró és egyben az album atmoszférájából elég rendesen kilógó, komoly, súlyos hangvételű Ylaren remek nóták, melyek nem igénylik a bulizást és a fesztiválhangulatot ahhoz, hogy élvezetesek legyenek. 

A problémák az olyan daloknál kezdődnek, melyek a cseh-osztrák-bajor sramli-polka alapokra ezerszer hallott lakodalmas dallamokat pakolnak és ezt próbálják eladni a nagyérdeműnek metal címszó alatt. Máig érthetetlen számomra, hogy a magyar lagzipop színteret és előadóit szenvedéllyel utáló magyar rockrajongók egy emberként ugranak be a tömegbe, ha megszólal a tilinkó, a kurjongatás meg a nyenyere. Mindösszesen az egyik műzenét, illetve hangszerelést (szintetizátor) cserélték le a másikra (gitáralapok): ennyi pusztán a különbség. A Gränars Väg, kisebb mértékben az Ormfolk, illetve a Myren mind ilyen nóta és ezek számomra jórészt hallgathatatlanok is. 

Felemás tehát a "Vredesvävd" egyenlege: tempós, blackes ihletettségű hangulatos darálások, illetve műmájer lakodalmas rocknóták egyformán helyet kaptak itt, de a csapat nyilvánvaló tehetsége és szakmai színvonala, no meg a szcénából toronymagasan kiemelkedő dalszerzői érzék miatt ostobaság lenne lepontozni a finnek legújabb anyagát. A folk metal kedvelőinek ez minden bizonnyal az év egyik legfontosabb és legjobban sikerült albuma lesz, nekem meg marad a Moonsorrow meg az Amorphis.  

7/10

finntroll_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1216213246

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.