VOUS AUTRES - Sel De Pierre (2020)

2020. szeptember 27. - chris576

116114194_736950803518088_4502459727866051337_o.jpg

Miközben áradt a hangfalaimból az atmoszferikus feketefém, elgondolkodtatott a dolog, hogy az, aki a fizikai hanghordozók elkötelezett híve és csakis e forrásból hajlandó zenét hallgatni, vajon mi alapján dönti el azt, hogy melyik banda lemezét fogja megvásárolni. Nyilván erre azonnal rá lehet vágni, hogy természetesen azt, amelyik jó vagy mindezen felül még különleges, egyedi. Szerintem ez ennél sokkal bonyolultabb: komoly dilemma elé áll az ember, amikor ki kell válasszon egy vagy kettőt a tengernyi korong közül.

Amikor még a streaming-szolgáltatás gondolata sem fogalmazódott meg a fejekben, akkor a rockzenei szaklapok segítettek nagyjából eligazodni ebben az útvesztőben; ezekben azért idő- és helyhiány miatt eleve nem lehetett mindent demonstrálni, de manapság az összes friss megjelenés mindössze pár kattintásnyira van tőlünk. Hallgatom őket és hálálkodom, amiért mára már végérvényesen átálltam a digitális zenehallgatásra: az internetnek hála (?) úgy jönnek szembe velünk az új megjelenésekről szóló információk, hogy hetente százezreket is el lehetne költeni vinylre, CD-re (akinek széleskörű a zenei ízlése, arra ez hatványozottan igaz).

A 2017-ben megalakult francia black metal duó, a Vous Autres nem egy átlagos formáció: a névtelenségbe burkolózó banda atmoszferikus feketefémet játszik éjfekete köntösbe csomagolva, szélvészgyors és gonosz vadulásoktól mentesen. A muzsikájukat hallgatva egyszerűen csak bámultam ki az ablakon vagy éppen lehunyt szemmel magamba fordulva merengtem. Az anyag mélysége egészen a pokol legmélyebb bugyraiba hatol, monumentalitása pedig az égig ér.

Összesen hat dalt tartalmaz a banda harmincnyolc perces második nagylemeze, mely a Season Of Mist kiadó gondozásában jelent meg 2020. szeptember 25-én. A "Sel De Pierre" című album megéri a pénzét. Pontosan erről hadováltam a recenzió elején, hogy rengeteg a jó zene, a pénz meg kevés. Azt is leírtam már korábban, hogy a black metalnak ezer arca van: a Vous Autres például köszönőviszonyban sincs egy afféle sátánista, extrém black csapattal, maximum a felcímkézés hasonló.

Mélyen megérintett amúgy a lemez, nagyon komoly az érzelmi töltete, letaglózó és egyben felemelő. Felpörgetett állapotban nem is érdemes elővenni, megköveteli a higgadt, nyugodt lelkiállapotot, amikor az ember mindent kizár, hogy az összes idegszálával a lemezre hangolódhasson. Elképesztően nyugtató hatása van az emberre (vannak azért kivételek: az asszony mondjuk rámcsapta az ajtót, amikor feltettem, de mentségére legyen szólva, hogy ő a Hip Hop Boyzon és társain szocializálódott).

Utálom már leírni a következőket: tízpontos lemez, az év egyik legjobb albuma és a többi. De most akkor mégis mi a jó francot írjak a Vous Autres lemezéről, amikor annyira jó lett, hogy a végére érve egyszerűen csak néztem ki a fejemből? Nem szeretek ömlengeni, ebből kifolyólag sokszor választok magamnak úgy lemezeket kritikaírásra, hogy zsákbamacska az egész. Ez is egy ilyen anyag (leszámítva egy előzetesen posztolt videoklipet).

Figyelem, ömlengés következik (folytatódik): a Vous Autres atmoszferikus black metalja nem csak feketefém kedvelőknek ajánlott. A "Sel De Pierre" akár egy Pink Floyd-rajongónak is okozhat kellemes perceket. Underground gyöngyszem, év lemeze gyanús (na, már megint kezdem).

10/10

vous_autres_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1516216650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.