Kevés olyan szigetországbéli banda van, akik a mai napig olyan hitelesen tolják a gyökerekhez hű punk rock zenét, mint a legendás Anti-Nowhere League. A zenekar 1980-ban alakult, első lemezük 1982-ben jelent meg, s azóta - ha nem is állandó jelleggel, de - töretlen lelkesedéssel járják a maguk útját, melyet az aktuális zenei áramlatok a legkevésbé sem befolyásolnak. Mivel a zenekart a magyar közönség leginkább egy bizonyos nótáról ismeri, és azt sem az eredeti előadásban, ezért néhány kérdéssel kerestem meg a csapat frontemberét, az Animal néven közismert Nick Culmert.

Mindenekelőtt az érdekelne, honnan jött a név, mit jelentett akkoriban, mi ellen formálódott ez a bizonyos liga?

Az Anti-Nowhere League onnan jött, hogy mi nem szerettünk volna az úgynevezett normális, polgári létformába beilleszkedni. Kezdetben úgy nézett ki, hogy egy politikai párt is zászlajára tűzi a nevet, de gyakorlatilag olyan ellenállók gyülekezete volt, akik nem kívántak gondolat nélküli birkaként viszonyulni az élethez.

Milyen volt a nyolcvanas években a színtér? Könnyű volt számotokra az indulás azokban az időkben?

Nem mondanám… A korai nyolcvanas évek… Nos, ez egy kétélű kard volt, zord idők jártak, magas volt a munkanélküliségi ráta, az utcákon rendszeres zavargások zajlottak, ám ugyanakkor nagyszerű volt a légkör a szólásszabadság szempontjából. Azt tehetted, amit akartál vagy amit el tudtál érni a zenéddel. Ezek olyan úttörőjellegű, izgalmas, piszkosul nyers dolgok voltak akkoriban. Bárki felkaphatott egy gitárt, és beszállhatott egy bandába, az abszolút senkikből is lehettek rockzenészek, nem kellett az éppen menő rocksztárokat utánozni. Ha sikeres akartál lenni, elég volt, ha a saját mondanivalódat kiokádod magadból. Ez a fajta nyers energia nagyon hiányzik a mostani színtérből…

Minden utamba kerülő punk rockert megkérdezek, hogy mit jelent ma punknak lenni?

Manapság a formajegyek megváltoztak, ez egy hozzáállás maradt, egy állásfoglalás, „nem úszom az áramlattal”, büszkén kiállok magamért, és azt mondom, amit gondolok, amit érzek.

A zenei trendek sokat változtak az évtizedek során. Szerinted mi a fő különbség a mai zene és a régifajta rock között?

Hogy őszinte legyek, úgy látom, a legújabb generációból kiveszőben van a lázadás… ebben az újfajta zenében ennek nincs helye. A srácnak van egy csaja, a csajnak egy pasija, egy fiúnak megtetszik egy fiú, a lánynak meg egy lány… És akkor mi van? (So What?) Az emberek többsége unatkozik, unalmas életet él, ebből következik, hogy a zenéjük is unalmas. Nincs már semmilyen mondanivalójuk. Arról nem is beszélve, hogy a zeneipart teljesen a kezükben tartják a nagy lemeztársaságok. Az egész a pénzről szól, nem a szenvedélyről.

Az emberek többsége a zenekart egy bizonyos nótáról ismeri, ez pedig a Metallica által feldolgozott So What. A felvétel a "Sad But True" kislemezen jelent meg 1993-ban, majd a "Garage Inc." nagylemezen is helyet kapott. Mekkora hatással volt ez rátok?

A Metallica feldolgozása egy teljesen új közönség elé dobott be minket, rengeteg kaput kinyitott, nem is gondoltuk volna, mennyit. A zenekar tagjai pedig barátként viszonyultak hozzánk, ami óriási dolog volt. A mai napig megmaradt köztünk a haverság. Nyilvánvalóan volt egy kis lóvé is ebben a történetben, de el kell mondjam, az Anti-Nowhere League soha semmit nem tett kizárólag pénzért, ezeknek az embereknek a barátsága sokkal fontosabb számunkra. Ahogy a többieké is… Az évek során számtalan bandával megismerkedtünk ily módon és ez nagyon sokat jelentett nekünk.

Az utolsó megjelent albumotok ("League Style" - 2017) egy kissé fura dalgyűjtemény, hiszen reggae zenekarok dalait dolgoztátok fel egyéni stílusban. Honnan jött ez ötlet, és várható-e valami hasonló tőletek?

Tudod, a hatvanas években nőttem fel, mégpedig többek között ezeken a zenéken. Imádtam a reggae-t, voltak jamaicai barátaim, még skinhead koromban, szóval a korai reggae-bandák iránti rajongásom nem szűnt meg. Ezzel a lemezzel csak szórakozni akartunk, valójában, örömködni. Megtartottuk az eredeti szövegeket, de súlyosabb gitártémákat húztunk rájuk. Abban az időben ezt nagyon élveztük… De ma már azt mondom, az a lemez nem szól mindenkihez, s bár én a mai napig meg tudom hallgatni, soha nem játsszuk a dalokat élőben… a punk közönségünk alighanem fel is lógatna minket!!

Mivel foglalkoztok mostanában? Mi lesz a League következő dobása? Mit lehet erről tudni?

Nemrégiben fejeztem be egy könyv írását, mely egy, a rock’n roll jövőjéről szóló kitalált történet lesz, a címe The Arena Of Chords: ez egy erőszakos, agresszív regény, nagyjából egy hónapon belül lesz rendelhető a weboldalunkon keresztül.

Elkezdtem dalokat is írni ehhez a történethez, és szerintem tényleg ezek lesznek tőlünk a legjobbak vagy legalábbis a legjobbakkal egyenértékűek… Szintén elkezdtem írni a saját önéletrajzomat, lényegében készen is van, de nem tudom, mikor kerül kiadásra. Néhány éven belül biztosan... Szóval meglehetősen elfoglalt vagyok, annak ellenére, hogy ezekben a nehéz időkben nem mindenhol léphetünk fel… Szóval nem üzenhetek mást minden magyar barátunknak, mint hogy vigyázzanak magukra, jönnek még jobb idők, és a punk rock fel fog támadni hamvaiból!