Rozsdagyár

LONG LIVE THE MARTYR - Új EP-vel jelentkezett a budapesti groove metal csapat

2020. október 05. - Kovenant

long_live_the_martyr.jpg

"Sound Asylum" címmel október 21-én jelentette meg új EP-jét a budapesti groove/hardcore csapat, a Long Live The Martyr. A zenekar 2014-ben alakult, viszont napjainkban csak ketten, Gruden Richárd (dob), és Révész Bálint (gitár) maradtak az alapító tagokból aktív résztvevők. Ehhez a formációhoz csatlakozott később, 2017-ben Móricz Dávid (basszus), és 2019-ben Hajdi Gergő (ének).

Bár egy előző tagsággal már 2019-ben album jelent meg "Our Misery" címmel, valódi formáját ezzel a felállással, és sajátosan kialakított stílusával érte el a zenekar. A csapat mindössze néhány próba után aktívan koncertezni kezdett, illetve azonnal megindult a munka az új album létrehozása felé. A négy teljesen különálló stílusú zenész, és a különböző gondolkodásmód egy egészen újszerű stílust hozott létre, amit csak brutal groove-nak hívnak. Fontos szerepet játszott a banda életében, hogy a Don Gatto zenekar kvázi felkarolta őket, így az ország nagy részén megmutathatták magukat a hardcore-t kedvelő közönségnek.

Idén tavaszra már beharangozták, de a vírus körüli mizéria miatt csak most, október elsejével tudták megjelentetni új albumukat, mely a "Sound Asylum" címet kapta. Míg Bálint és Ricsi a zenéket írta és tökéletesítette, Gergő és Dávid hozták a szövegeket, és illesztették hangra. A két folyamat teljesen különállóan működött. Csak minimális igazítások kellettek a próbákon a zene-szöveg szinkronizálásához.

Az albumot egy karancskeszi családi ház pincéjében, egy ismerős ismerőse vonalon sikerült felvenni egy hétvége alatt. Romhányi Levente hangtechnikusi munkája sokat adott a hangzáshoz, sikerült egy igazán testes, a dallamvilághoz illő környezetet létrehoznia. Magán az öt számos EP-n, de egy-egy számon belül is megmutatkozik a stílusirányzatok sokszínűsége, amiket a tagok képviselnek. Esik szó szerelemről, őrületről, vallásról, pusztulásról, és az élet rengeteg furcsaságáról. Az EP-t egy koncertsorozat is kíséri, ami már Budapesten elkezdődött a Dürer Kertben, de célegyenesben van még Veszprém, Kecskemét, Győr, és Esztergom is. YouTube-on elérhető a teljes album, de heteken belül CD-re is kerülnek a dalok.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4616228184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása