Rozsdagyár

TIANSEN - Dalpremier: Last Letter

2020. október 10. - Felicium

tiansen2.jpg

Megjelent a budapesti modern metalos Tiansen legújabb dala egy szöveges videóval karöltve Last Letter címmel. A zenekar 2018-as lemezéről ITT írtunk, a csapatról pedig bővebben ITT olvashattok.

Szövegekben most egy kicsit újítani szerettem volna. Valami olyanról akartam írni, ami nem személyes tapasztalatokon, témán alapszik, hanem fiktív” – meséli Éden, a zenekar énekesnője. „Egy olyan korba utazunk a dalban, amikor már csak egy valaki van a bolygónkon. Utolsó élő emberként írja a búcsúlevelét – azt, hogy kinek, nem fejtettem ki, mivel mind más dolgokba kapaszkodnánk, amikor megtudjuk, hogy itt a vég. A dalhoz mindenképpen kreatív szövegvideót terveztünk. Fontos volt számunkra, hogy a dalszövegen legyen a hangsúly, de ne nyomja el a látványt, és a motívumok egyszerűek, de elég beszédesek legyenek vizuálisan. Abból indultunk ki, hogy az utolsó emberi lény írását olvassuk, a szem pedig a lélek tükre, a legkülönlegesebb részünk, amivel emlékeket gyűjtünk. Ebből a szemből az utolsó emlékeket olvashatjuk ki.

Nézz utánuk a közösségi médiában:
Spotify: http://bit.ly/kmm-tian-sp
YouTube: http://bit.ly/kmm-tian-yt
Instagram: http://bit.ly/kmm-tian-ig
Facebook: http://bit.ly/kmm-tian-fb

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr7716234408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása