Rozsdagyár

NOUMENA - Anima (2020)

2020. november 01. - Chloroform Girl

album_1.png

Brit tudósok kiszámolták, hogy Finnországban a legmagasabb az egy főre jutó metalzenekarok száma. De vajon a mennyiség nem megy-e a minőség rovására? Nos, bár nem végeztem túl sok alanyra kiterjedő kutatást, a Noumena legújabb lemezét meghallgatva bátran mondhatom, hogy nem; a finnek nem csak rendkívül termékenyek metalzene terén, de bennük van az a bizonyos X, Y vagy két pöttyös A faktor is, amitől képesek nem csak kemény, de dallamos, és magával ragadó metalt szerezni.

A Noumena nem kis rutinnal állt neki a szeptemberben megjelenő „Anima” korongnak; a Haunted Zoo Productions égisze alatt megjelent lemez a kilencvenes évek vége óta aktív banda immáron hatodik stúdióalbuma. Ez a tapasztalat meg is érződik a korongon; a majdnem egy órás anyagnak teljes egészében van húsa, nincsenek rajta töltelékszámok, a hangzás homogén, kiforrott, és egyedi.

A Noumena nem az első formáció, akik egy angyali hangú nő énekét vegyítik egy morcosan hörgő férfi vokáljaival, elég csak a holland Epikára gondolni. Azonban a finn csapat hangzását nem lehet egy lapon említeni velük; bár a stílus és a felállás hasonló, a Noumena teljesen más irányba viszi el zenéjét. Suvi Uura lágy énekhangja gyökeresen más érzetet kelt a hallgatóban, mint Simone Simons teátrális, vérprofi szopránja. Én személy szerint nem vagyok a női (tiszta) vokál nagy rajongója; őszintén szólva hosszú távon fárasztani szokott, azonban Suvi hangja a lemez ötvenhatodik percében is kellemes volt, a sodró dallamok az amúgy is éneklős finn nyelvű dalszövegekkel olyan hatást keltettek, mintha az ember egy mesét hallgatna.

Ha már vokál, ki kell emelni a durvább elemekért felelős hangokat is: bár itt nevet sajnos nem tudok mondani, ugyanis az Encyclopaedia Metallum nem kevesebb, mint négy tag szerepkörénél is megemlíti a vokált. Akárki is felel érte, ez a fele már ismerősebben hangzik az előbb emlegetett Epikához viszonyítva; nem trükköznek agyat hasító fry screammel; mély, tónusos, kiegyensúlyozott, időnként szinte suttogásszerűen halk hörgés kíséri végig testőrként az album által bejárt erdei ösvényen az ártatlan női énekhangot. Mintha egy erdei nimfa beszélgetését hallgatnánk az entekkel.

Számomra az „Anima” erőssége egyértelműen a dallamírás volt. A letisztult, középtempós dalok nem sietnek sehova; a korong több hét perc fölötti időtartamú számot is tartalmaz, szóval nem kellett rövidre fogni a melódiákat. Nem vagyok nagy szakértője a finn népművészetnek (annyira értek hozzá, amennyire Omar Ulmer a Becstelen Brigantykból az olasz nyelvhez - a legkevésbé), de megkockáztatom, hogy a dalszerzés sokat merít a népzenéből, legalábbis mind a gitárok, mint az ének dallamvezetése ezt az érzést kelti bennem. Kivéve talán az Ajaton című számot; itt hallunk először férfi tiszta éneket, ez azonban kifejezetten fiúbandásra sikerült, ha meg nem sértek senkit. Ezt leszámítva olyan a lemez, mintha egy megzenésített mondában találná magát az ember.

A hangszerek és a vokál együtt rendkívül gazdag hangzást biztosít; az embernek nincs hiányérzete, ahogy hallgatja, olyan, mintha minden, amire szüksége lehet, ott lenne a helyén. Pont, mint amikor egy hűvös őszi estén az ember bekuckózik a kedvenc sorozata elé, van előtte rágcsálni való, van előtte forró tea vagy hideg sör, a kandalló (vagy a központi fűtés, maradjunk a realitás talaján) kellemesen ontja magából a meleget; nincs más tennivaló, mint hátradőlni, és jól éreznie magát. Ugyanilyen utazásra viszi el hallójáratainkat a Noumena is; nem kell gondolkodni, csak hagyni, hogy a lemez elvarázsoljon minket; hiányunk semmiben nem lesz a kirándulás alatt.

A gitárok, még amikor éppen nem is egy epikus szólóval szórakoztatnak minket, szorgalmasan dolgoznak a háttérben, szinte észrevétlenül és folyamatosan szövik a gyönyörű, magával ragadó dallamokat, mintegy mellékesen. Hiába a hörgések, az elektromos gitár, sőt helyenként a kifejezetten dobszétverős, durcás betétek, az egész lemez valami végtelen nyugalmat áraszt magából, de nem úgy, mintha az ember meditálna, hanem mintha sétálna egyet az őszi erdőben; az egészben van valami grandiózus és melankolikus, de mégis aprólékos, és minden részletében magával ragadó. Az "Anima" nem az a tipikus hörgős bácsis és éneklős nénis dallamos death lemez, melyre az ember a koncepció alapján számítana. Az "Anima" egy metalnyelven előadott sötét, elvarázsolt mese.

9/10

noumena_band_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3316267750

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nevem senki. 2020.11.01. 17:32:06

Szuper! Még sosem hallottam róluk, majd rájuk keresek.
süti beállítások módosítása