Rozsdagyár

ØRDØG - Ø3 (2020)

2020. november 13. - Kovenant

ordog_borito.jpg

Azt mondják, hogy egy zenekar életében a harmadik album a vízválasztó: annak sikere esetén a csapat jövője biztosítva van, míg ha kudarc a végeredmény, akkor kapaszkodni kell, mert gyorsan elfogyhat körülöttük a levegő. Nos, ez minden bizonnyal így lehetett anno a rockzene aranykorában, amikor a kiadók élet-halál urai voltak, de ma már ez nem több ipari legendánál, gyakorlati jelentősége szinte semmi. 

Az Ørdøg a Superbutt 2005 utáni felállását jelenti tulajdonképpen: Vörös Andrásék magyar nyelvű dalokat énekelnek modern rock/metal köntösben. 2014-ben jelent meg első anyaguk, a "Tíz fekete dal" (kritikánk ITT olvasható), majd az azt követő, 2017-es "Sötétanyag" (kritikánk ITT) mutatta meg már teljesebb mértékben az együttes profilját. Óriásit lépett előre a banda azon a lemezen dalszerzői szempontból és szerencsénkre ez a tendencia a november 6-án megjelent "Ø3" című korongon is folytatódik.

A pár éve már ötösfogatként működő brigád mára nagyon jellegzetes hangzásvilágot, illetve mondanivalót alakított ki: a zene egyfajta modern rock/metal, némi alteros/grunge-os ízzel, míg Vörös András dalszövegei ezer közül is, kilométerekről felismerhetőek. A magyar irodalom költőóriásai (Weöres Sándor, József Attila, Örkény István) sorra megidézésre kerülnek, ám ellentétben a Thy Catafalque hivatkozásaival, itt nem valamiféle gyermekkori, mitikus álomvilág formálódik a nótákban, hanem a kortárs magyar valóság, annak minden negatívumával, keserédes mindennapjaival és jelenségeivel együtt.

A "Ø3" esetében úgy érzem, hogy a banda mára jutott el oda, ahová már a "Sötétanyag" kapcsán vártam őket: letisztult, kompakt és fogás nélküli lemezzel álltak most elő. Egyértelműen a legerősebb, legegységesebb korongjuk ez: mintha mostanra állt volna össze ez az egész és érdekes az is, hogy a dalok kaptak egyfajta rockos, groove-os húzást, valamint a már a második albumuknál megfigyelt trend, a dallamosodás is újabb szintre ért fel.

Az egész lemez legnagyobb meglepetése számomra a VIII című tétel: a szinte táncolható ütemek, a kvázi-balladisztikus megközelítés furcsa ellentmondásban állnak egymással, mégis a dal azonnal tapad, bennragad a fülünkben, elsőre is hatalmasat üt. 

A Két marék kánaán szintén újfajta megközelítést hoz: szinte groove/thrash riffel támad, hogy aztán az Alice In Chains-t idéző alt-metalos dallamokkal tegye a dalt az egész album egyik legkirályabb tételévé (egy kicsit ilyen hangulattal dolgozik még a Semmi alá is). De a sort végig folytathatnánk mind a tíz szám során: a szűk negyven perc úgy megy le, hogy szinte észre sem vesszük, mert itt egyetlen másodpercnyi üresjárat sincs, az anyag megköveteli a figyelmünket amellett, hogy a fejünket-nyakunkat is megdolgoztatja.

Érdekes az is, hogy bár most egyetlen akusztikus vagy lírai hangvételű nóta sem sorakozik a korongon, mégis kifejezetten változatosak a szerzemények: minden dalban van olyan kiállás, hangszerelési megoldás, mely miatt azonnal memorizálhatjuk a dalokat, azaz van önálló karakterük. 

Az Ørdøg sosem direkten politizált, hanem áttételesen, költői képekkel és asszociációkkal mutatta be a mai magyar életet és világot, azonban a "Ø3" egy kicsit ebben is mást jelez: Az élet alássan vagy a Meztelen király már egyértelműbben jelzi azokat a társadalmi problémákat, melyek szétfeszítik már azokat a kereteket, melyeket sokan (így vélhetően maga a csapat is) tolerálni képes és akar: "Egyirányú táj, amerre néz a nyáj, léphetsz, meztelen király". 

Az egész album legszomorúbb és egyben legkényelmetlenebb dala a Nincs: mintha csak a történelmünk és nemzeti katasztrófáink által kialakított sajátos magyar néplélek, az egymást mindig lehúzni akaró kicsinyesség és bosszúvágy szembesítene minket saját magunkkal. 

A korábbi két lemez kritikájában az egyik negatív megjegyzésem az volt, hogy bár az együttes egyik legfontosabb jellemzője az irodalmi szintű dalszöveg, a keverés miatt alig érteni ezeket: nos, ebben is sikerült előrelépnie a csapatnak, most Vörös András minden szava, mondata jól hallatszik, elsőre kivehető a jelentés.  

Nincs mit ezen körbejárni: baromi jó anyag lett a "Ø3", érzésem szerint a banda eddigi legerősebb állásfoglalása ez. Teljesen egyedülálló egyébként, amit az Ørdøg a magyar rockszíntéren nyújt: fogós, húzós, modern metal ez, mentes az extremitástól, egy szebb és jobb korban még sláger is lehetne némelyik szerzeményükből, ráadásul olyan színvonalú, a jelen magyar valóságával foglalkozó magyar dalszövegekkel, melyeket nagyítóval sem találunk sehol itthon. 

10/10 

ordog_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2716280686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása