Rozsdagyár

FATES WARNING - Long Day Good Night (2020)

2020. november 18. - Kovenant

fw-longdaygoodnight-3k.jpg

Tizenhat év után tért vissza az amerikai progresszív metal zászlóshajója, a Fates Warning a Metal Blade kiadóhoz: "Long Day Good Night" címmel november 6-án jelent meg tizenharmadik soralbumuk és az 1982-ben megalakult csapat az előzetes interjúkban a legváltozatosabb anyagukként írta le a korongot. Ez valóban bejött: monstre produkció született, tizenhárom tétel hetvenkét percnyi játékidővel, szóval van mit megemészteni rendesen.

Ray Alder énekes a friss lemez kapcsán említette meg, hogy ellentétben például a 2016-os "Theories Of Flight" albummal (kritikánk ITT olvasható) most kifejezetten törekedtek arra, hogy többféle különböző hangulatú szerzemény kerüljön fel az anyagra és ne legyen egy témára, egy atmoszférára felfűzve a dalcsokor. Ez teljes sikerrel járt: a súlyos témák valóban harapnak, metalosabbak a szokásosnál, míg akadnak itt olyan AOR-ihletettségű kvázi-balladák is, melyek eddig hiányoztak az amerikaiak repertoárjából, de erről még később.

Lassan negyvenéves a Fates Warning, az Alder-Matheos dalszerzőpáros 1987 óta dolgozik együtt és a csapat ez idő alatt már bőven letette a névjegyét a rocktörténelem asztalára, azaz aki meglepetéseket vár, az rossz lóra tett az esetükben. Száz kilométerről is felismerhető a hangzásuk, Alder hangja az egyik legegyedibb, legérzékenyebb és legkarakteresebb a metalszíntéren. Ők sosem a technikai képességeik lélektelen bemutatására és túlhajtására, hanem a dalok kibontására, tökéletesítésére helyezték a hangsúlyt: a "Long Day Good Night" ezt az irányt vitte tovább és a bevett eszköztáruk keretei között érezhetően próbáltak néhány új dologgal is élni.

Joey Vera basszusgitáros anyabandája, az Armored Saint új albuma, a "Punching The Sky" (lemezkritikánk ITT olvasható) gyakorlatilag egy időben, szinte párhuzamosan készülhetett a friss FW-anyaggal, de természetesen egészen eltérőek ezek, a zenészen kívül semmi sem köti össze őket. Azonban nem csak Joey Vera miatt tudom összehasonlítani a két produkciót, hanem a végeredmény miatt is. Mindkét brigád többéves kihagyás után tért vissza és friss produkciójuk, habár egyformán magas színvonalúak, valahogy kicsit elmarad az előzetes várakozásoktól.

Aki otthon van és szereti is a progresszív metalt, annak a Fates Warning afféle öreg svájci órásmesternek tűnhet fel: egész egyszerűen kizárt, hogy ne minőségi lemezzel, dalokkal álljanak elő, a szerzeményeik a végletekig klasszicista felfogásúak, ráadásul Ray Alder személyében egy olyan csodálatos hangú frontemberük is van, aki a metalban szokatlan érzékenységgel tudja közvetíteni az érzelmi mondanivalót.

Azonban ahogy hallgattam a "Long Day Good Night" nótáit, minduntalan olyan érzésem volt, mintha valaki más énekelne, mintha valamelyik másik banda dallamfordulatai köszönnének vissza számos alkalommal, de sokáig nem jutott eszembe, hogy kiről is lehet szó. Aztán hirtelen beugrott a klasszikus, 1977-87 közötti Journey és minden idők egyik legzseniálisabb vokalistája, Steve Perry.

Az egy dolog, hogy Ray Alder hangja, fazírozása, néha több manírja is kísértetiesen hozza Perry jellegzetességeit, de több olyan nóta is szerepel a korongon, melyek simán ráférhettek volna mondjuk az 1996 -os visszatérő "Trial By Fire" Journey-lemezre. Ilyen például a The Way Home, az Under The Sun vagy éppen a When Snow Falls

Ez mindenképpen újdonság a zenekartól, ilyesmire eddig nem emlékszem az együttes pályafutásából. A kezdeti három albumuk klasszikus '80-as évekbeli heavy metalját követően az 1988-as "No Exit" albummal, melyen először szerepelt Adler, nagyon jellegzetes hangzást alakítottak ki maguknak. Nem azt mondom, hogy ezek a dalok rosszak lennének, korántsem, csak éppen valahogy kilógnak az eddigi irányból, ráadásul nagyon nem érzem összeillőnek az FW míves progresszív metalját a Journey-féle AOR-balladákkal. 

Az első négy tétel hibátlan, ráadásul a Now Comes The Rain olyan groove-os húzású, melyre nem igazán akad példa a Fates Warning diszkográfiájában (hasonló még a Begin Again is, mindkettő remek dal). A lemez csúcspontja azonban a vége felé érkezik meg az önálló minieposz, a prog-metal mestermű, a majd' tizenkét perces The Long Shadow Of The Day képében. 

Összességében tehát változatos, sokszínű korong született meg, azonban én a már említett három, kissé stílus- és atmoszféraidegen dalt kihagytam volna a szórásból, így egy kompaktabb, egységesebb és nem mellesleg rövidebb produkció jöhetett volna létre. Szó sincs arról, hogy ne lenne kitűnő lemez a "Long Day Good Night" (a Fates Warning, ha akarna, sem tudna rossz albummal előállni), de a korábbi anyagaikat erősebbnek érzem. 

9/10

fates-warning-long-day-good-night-2-500x333_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr1016289394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása