Egyetlen baj van a retro-rock muzsikákkal, mégpedig az, hogy a '60-as, '70-es éveknek már idestova hatvan esztendeje vége, és az életérzés, melyet az akkori bandák megénekeltek, megzenésítettek, az már csak azért is megismételhetetlen, mert nem 1970-et mutat a naptár. Egészen más szelek fújnak, hatalmas változások mentek azóta végbe, semmi sem ugyanaz már. Egy valami viszont megmaradt azokból az időkből: a kordokumentumként is funkcionáló hanganyagok, melyeket rengeteg zenész vagy éppen rajongó tekint máig is etalonnak.

Ezekből lehet építkezni, kiváló inspirációforrásként, illetve útmutatóként szolgálhat egyes zenekarok számára, de azt azért ne felejtsük el, hogy még a régi időkben alkotó, mesterműveket teremtő és a mai napig is aktív formációk sem tudják már azt az életérzést megidézni. Ha pedig erőltetik a dolgot, akkor sok esetben bizony kontraproduktívvá válhat a végeredmény. Nem véletlen tehát, hogy kevés olyan retro-rock anyagot hallottam eddig, melyet nyugodt szívvel oda lehet tenni egy-egy régi klasszikus mellé.

Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a legtöbb retro-rock muzsika csakis rossz lehet. Élvezhető, minőségi produktumok szép számmal születnek, ám ezek bármennyire jók is a maguk nemében, azért van egy kiindulópont, melyből táplálkoznak és melyhez szeretnének hasonlítani, egy letűnt korszak, melyet mindenáron próbálnak megidézni (több-kevesebb sikerrel). És pont ezt fejtegettem már az elején is, hogy ez szinte lehetetlen, így a végeredmény sem mindig makulátlan, kerek egész. Ottmarad az emberben némi hiányérzet, ami végül azt eredményezi, hogy elővesszük inkább a hőskorban készült albumokat és azokkal vigasztalódunk.

A svéd Lykantropi is egy a rengeteg retro-rock formáció közül, melyek a hatvanas-hetvenes évek zenéjére esküsznek és formálják azt a maguk képére. Ők a rockosabb végét ragadták meg a dolognak: dallamos, lágy, enyhe pszichedelikus ízeket felvonultató dalokat írnak. A "Tales To Be Told" a csapat harmadik nagylemeze, mely a Despotz Records égisze alatt jelent meg 2020. november 6-án.

Most is csak annyit tudok mondani, amit az előző korongjuk recenziójában is írtam (kritika ITT): a szerzemények profi módon vannak összerakva, a fuvola pedig központi szerepet tölt be a dalokban, mely afféle védjegye a bandának. Az anyaggal kapcsolatban akkor megemlítettem, simán elhinném, hogy a hőskorban íródott. Igen, a Lykantropi azon kevesek egyike, akik nagyon közel járnak ahhoz, hogy egy régi klasszikussal egy lapon emlegessük őket.

A nyolc szerzeményt magában foglaló negyvenperces nagylemez egyetlen hibája, hogy igazán kiemelkedő darabot sajnos nem tartalmaz, inkább amolyan homogén, megbonthatatlan egységet képezve hömpölyögnek a női énekkel operáló, könnyed, barátságos dalok. Így viszont leginkább csak afféle háttérmuzsikaként szolgál, annak viszont tökéletes.

Aki ismeri őket, megnyugodhat, mert ezúttal is hozzák az eddigi színvonalat, aki pedig sosem hallott róluk, de szereti a hippikorszakban született korongokat, annak jó választás lehet a Lykantropi.

8,5/10