Rozsdagyár

EKTOMORF - Reborn (2021)

2021. január 12. - Kovenant

ektomorf_cover.JPG

Új kiadó, megint változó tagság, módosult zenei vonal: nem túlzás valóban újjászületésnek nevezni a mezőkovácsházi extrém metal csapat, az Ektomorf új, tizenötödik albumát, mely "Reborn" címmel jelenik meg a Napalm Records gondozásában január 22-én. 

Zahorán Csaba basszusgitáros 2018-ban, míg Oláh Kálmán, a Remorse ütőse tavaly csatlakozott a felálláshoz, így Farkas Zoli frontember ismét új társakkal vágott neki a friss lemeznek, ráadásul elhagyták az AFM istállót is, mely 2009 óta adta ki a banda stúdióanyagait. A Napalm Records mindenképpen előrelépés pályafutásuk szempontjából, mert az osztrák kiadó, mely 2020 novemberében felvásárolta az SPV/Steamhammert is, sokkal nagyobb és fajsúlyosabb szereplője a nemzetközi metalszíntérnek.

A 2018-as "Fury" (kritikánk ITT olvasható) kifejezetten jól sikerült: a The Prophet Of Doom című régisulis thrash metal dara átkozottul eltalált és fogós nóta lett, érzésem szerint a csapat legjobb szerzeménye hosszú idő óta, ami a hallgatottságban és a korong fogadtatásában is visszatükröződött. Nos, Farkas Zoli hallhatóan kedvet kapott a kezdeti időszak zenei kedvenceihez és a "Reborn" egyértelmű visszakanyarodás a '80-as évek végéhez, a '90-es évek legelejéhez, amikor a thrash az aranykorát élte.

Ha nyolc-tíz évet visszamegyünk az időben és meghallgatjuk például a Last Fight című nótájukat a "Redemption" korongról, aztán mellétesszük a mostani anyagukat, akkor a napnál világosabban lejön a különbség. Az ugráltatós, középtempós, mélyrehangolt, nu / groove metalos döngölést felváltotta a gyorsabb, szólókkal megtűzdelt, szinte teljesen vegytiszta old school thrash, ráadásul most a dallamok is sokkal nagyobb szerepet kaptak a dalokban.

Nem titok, hogy az Ektomorf története során velük szemben folyamatosan visszatérő vád volt az, hogy Farkas Zoliék a Max Cavalera által fémjelzett Sepultura és később a Soulfly munkásságát mintegy sorvezetőként értelmezték és afféle kópiazenekarként működtek mindvégig. Kár is lenne tagadni, hogy az Ektomorf rendkívül hasonló zenei stílusban, gyakran a külsőségek terén is illeszkedve hozta ki sorra klipjeit és albumait, de ahogy a fentiekben jeleztük, a "Fury" valóban szikárabb, tekerősebb és thrashesebb lett, mint elődei.

Már a promóciós, kiadói információs anyag is változást jelez: a thrash aranykorához való visszatérést ők is hangsúlyozzák, azonban érdekesség, hogy konkrét zenekarneveket is említenek, melyek közül a Metallica-hatás a legegyértelműbb, ott is a "Master Of Puppets" - "And Justice For All" lemezek fémjelezte időszak. Több dalban is visszaköszönnek az amerikaiak ikergitáros dallammenetei, akusztikus-balladás témái, de a riffelés vagy az ismétlődő-visszhangszerű vokálok is eszünkbe juttathatják a világhírű bandát.

A nyitó Ebullition a korábbi The Prophet Of Doom vonalán mozog, életveszélyes, fénysebességű thrash metal dara. A groove-osan induló címadó Reborn hozza először a fentebb jelzett megoldásokat, melyek aztán a továbbiakban is észrevehetőek (ilyen a Where The Hate Conceive, illetve a bő hétperces instrumentális tétel, a Forsaken is). De a szólók is többször ilyen hatásúak: mintha Hammett wah-pedálja is több helyen tiszteletét tenné a nótákban.

Külön figyelmet érdemelnek a dalszövegek: ennyire kíméletlen és keserű sorokat régen olvastam az Ektomorftól. "Mindig is egyedül voltam és leszek, mindenki átvág, de sosem adom fel, kinyírom az összes ellenségem, nem nyugszom, amíg meg nem döglesz, a gyűlöletből és a bosszúból merítek erőt": ezek a gondolatok köszönnek vissza különböző megfogalmazásban szinte az össze szerzeményben és bevallom, hogy nekem már egy kissé egysíkúvá vált a dolog a lemez közepe felé. Ezen a téren azért nem ártana némi változatosság, mert kizárt, hogy az élet bárki számára is csak erről szóljon.

Kiváló és kísérteties atmoszférájú az And The Dead Will Walk című, kifejezetten érdekes témájú daluk, mely jó példa a fenti vonaltól való eltérésre. Nem igazán tudom, hogy a szöveg pontosan mire vonatkozik: lehet itt szó kábítószerről, politikai vagy vallási kultuszról vagy akár éppen egy gátlástalan kiadóról vagy menedzserről is. A lényeg, hogy valakinek eladod az önállóságodat, a lelkedet, a személyiségedet, hogy aztán bábuként mozogva élvezd az általa nyújtott (jórészt talmi) előnyöket.

Nyolc dal harminchét percben: gyorsan lepörög a "Reborn" és kicsit felemás érzéseim támadtak a koronggal kapcsolatban. Nem érzem egy szemernyit sem gyengébbnek elődjénél, igaz, erősebbnek sem. Más lett, más megközelítésű, de bevallom, ezt a Metallica-dolgot nem igazán értem. Az Ektomorf saját jogán már elég messzire jutott és koránt sincs szüksége a csapatnak egy ilyen (akárcsak tiszteletadásként alkalmazott) zenei mankóra. Amiben viszont az Ektomorf mindig is erős volt, az változatlanul megmaradt: iszonyatos energialöket az egész lemez, bivaly hangzással és megkérdőjelezhetetlen elkötelezettséggel előadva.

8,5/10

ektomorf2021.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr716384982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása