Rozsdagyár

SINTAX - Nano 3000 (2021)

2021. január 23. - chris576

141255304_688003671882936_6889014728001113995_n.jpg

A Dead Daisies legújabb lemezének recenziójában felmerült, hogy a hard rock lángja mára már éppen csak pislákol (mármint ami a műfaj népszerűségét illeti, jó lemezek ma is születnek azért), én hasonlóképp érzek a thrash metallal kapcsolatban: vége már a stílusirányzatot övező egykori sikerszériának, az utóbbi években ahogy a hard rock, úgy a thrash népszerűsége is leszállóágban van, szinte már underground státusz övezi.

De ha jobban belegondolunk, így van ez a death, a black és tulajdonképpen a metal összes leágazásában: a zenekarok gombamód szaporodnak, a lemezeladások mélyrepülése ellenére is milliónyi anyag zúdul ránk nap mint nap, a rock és a metal egész egyszerűen kiirthatatlan. Az egyetlen baj csak az, hogy míg az aranykorban a legnagyobb lemezkiadók karolták fel a rockbandákat, ma egy-két rockdinót leszámítva szinte mindegyikük underground kiadók istállóiban pihen.

Abban is van igazság, hogy kevesebb szuperprodukció születik manapság, de ott van például a dán Defecto: ha őket felkarolná a fősodor, újra felvirágozhatna a kissé berozsdásodott színtér. Potenciális sikerszéria-gyanús zenekar, elég csak meghallgatni a tavaly megjelent harmadik nagylemezüket. Azért őket hoztam fel, mert ők a Metallica- és a Guns 'n' Roses-féle rádióbarátabb vizeken eveznek.

És akkor térjünk rá a jelen kritika tárgyára is: a 2010-ben megalakult izraeli groove-thrash metal formáció, a Sintax 2021. február 2-án jelenteti meg második nagylemezét "Nano 3000" címmel a Sliptrick Records gondozásában. Első albumuk 2015-ös keltezésű, ott a mérleg nyelve inkább a groove felé hajlik a thrash mellett, az új anyagon viszont ez fordítottan arányos. A groove most is lényeges alkotóeleme a banda arculatának, de ezúttal a thrash veszi át a főszerepet.

Érettebb, erőteljesebb, thrashesebb a "Nano 3000", mint az elődje és jobban is szól. Ám bemutatkozásnak még ennek fényében is kiváló anyag volt a "Sway For A Better Day". Bivalyerősen nyitja a lemezt a Scelaton Scale: változatos, ötletes, nagyon jól összerakott nóta. Ezt követi a kissé Slayer-izű Reefers Sting And Honey: feszes, energikus, profi módon elővezetett thrash metal a javából. A Most Hated Man In The Universe fejleszaggató riffeléssel indít, majd ide is megérkeznek a tipikus thrash-panelek.

A Sight Got Past refrénje kapcsán a Sepultura neve ugrott be, de ez tényleg csak egyedül a refrén miatt van, a dal többi része nem a Sepura hajaz. A címadó tétel hatalmas groove-val nyit, majd jönnek a gyorsabb, vadabb tempók. A Shooting Star is hasonlóképp építkezik, itt is felváltva adagolják a feszes, középtempós zúzdát és a tempósabb dolgokat. Minél többet hallgatom, annál jobban kezd beütni nálam a lemez. A Sintax ezzel az anyaggal feliratkozott a legjobb thrash metal bandák közé.

A kritika végére értem és körülbelül a negyedik-ötödik meghallgatás után meg is született a tízes pontszám. A fentebb megfogalmazott gondolataimhoz visszatérve: a Sintax igazán megérdemelné, hogy a thrash metal legnagyobbjai között emlegessük őket.

10/10

141286018_317432013011465_1028923996872025692_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6116400294

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása