Rozsdagyár

MELVINS - Working With God (2021)

2021. március 20. - chris576

136080438_258051329018681_2964344066860299188_n.jpg

És most jöjjön egy újabb kultikus zenekar, akik hiába szerepelnek világhírű zenészek legfontosabb hatásai közt, sajnos sosem sikerült átlépniük az underground küszöbét, évtizedek óta a földalatti mozgalom szerves részeként - ám annak mint az egyik leginkább emblematikus szereplője - koptatják a hangszereiket.

Ők a Melvins, akik 1983-ban döntöttek úgy, hogy rockzenébe csomagolt polgárpukkasztásra adják a fejüket és persze a tudtuk nélkül olyan embereknek szolgálnak útmutatásként a későbbiekben, mint Kurt Cobain, a Nirvana énekes-gitárosa. Adott egy valóban őrült fizimiskával felruházott frontember Buzz Osbourne személyében, aki tulajdonképpen elviszi a hátán az egész produkciót, ugyanis a Melvins másik leglényegesebb elemét, a húzós, sabbathos riffelést is neki köszönhetjük.

Nehéz konkrétan behatárolni a Melvins által képviselt irányvonalat, én simán csak rájuk pecsételném az alternatív címkét, azt jóccakát. És most kapaszkodjatok meg, mert a 2021. február 26-án az Ipecac Recording gondozásában megjelent "Working With God" című legújabb nagylemezük már a huszonnyolcadik a sorban. Ez azért szép teljesítmény, valljuk be. Mondjuk a huszonnyolcból jó, ha hallottam kábé hármat, de mivel azok tetszettek, nem hinném, hogy a többivel annyira mellényúltak volna.

Az új korongon King Buzzo mellett Dale Crover basszusgitározik és Mike Dillard püföli a bőröket. Ők hiánytalanul odapakolják Buzz alá a pakolnivalót, még az sem szembetűnő, hogy Dale, aki korábban a dobos posztot töltötte be a Melvinsben, most a négyhúrost kezeli. A dalok pedig...olyan melvinsesek. Semmi újat nem hoznak, de a zenekar hírnevét sem árnyékolják be.

Egy Beach Boys-átdolgozással (I Fuck Around) nyitnak, melyet sikerült százszázalékosan a maguk képére formálni és ezzel még jobban szétcseszni a már eredetileg is pocsék dalt. Nem kongatjuk a vészharangot, nincs rá okunk - ők a Melvins, az ilyesmit már megszokhattuk tőlük. A második dallal viszont már nem viccelnek: a Negative No No szikár témái már jóval szigorúbb hangnemet ütnek meg, de csak amolyan Melvins-módra.

A Bounding Rick zakatolós riffelése igazán lehetne egy kissé vastagabb, erőteljesebb, sajnos ez így nem igazán jött át. A Caddy Daddy viszont hatalmasat üt: egy atomsúlyos riffet dönget Buzzo, a dal a grunge-vonalon mozog, nekem a Soundgarden ugrott be róla. A Brian, The Horse Faced-Goon elmegy, a Boy Mike punkos vadulása kicsit felélénkíti az embert, de ez sem valami nagy eresztés. Az 1 Fuck You jópofa, a The Great Good Place sem rossz, de az ember itt már kezdi hiányolni a Caddy Daddy-féle doomos dolgokat.

A Hot Fish alatt kissé visszavesznek a tempóból, de a dal maga nem egy nagy eresztés. A zakatolós Hund egy fokkal jobb, a Goodnight Sweet Hard pedig már a lemez levezetéseként szolgál, mely egy emeletes marhaság. Tisztában vagyok vele, hogy a Melvins arculatának egyik alappillére a hülyeség, de pontosan az ilyen marhulások miatt nem tudom őket komolyan venni. Az album ettől függetlenül egy nyolcast megér nekem, egy kis jóindulattal persze.

8/10136068459_258053475685133_3237012125683268361_o.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2316471358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása