Rozsdagyár

SAMSARA BLUES EXPERIMENT - End Of Forever (2021)

2021. március 21. - chris576

sbe-eof-cover-1140x1140.jpg

Több ízben is hangot adtam már annak, hogy szerintem a legendás hetvenes éveknek a varázsa, hangulata egész egyszerűen megismételhetetlen, aki pedig arra adja a fejét, hogy megpróbálkozik ennek megvalósításával, annak minden bizonnyal beletörik majd a bicskája. Viszont az akkoriban készült halhatatlan zenéknek egy, a mai korszellembe átültetett verzióját meg lehet jól csinálni. Na jó, ez azért nem annyira egyszerű, de nem is lehetetlen feladat. Vannak olyanok, akiknek sikerült.

Itt van például a 2007-ben elstartolt berlini stoner banda, a Samsara Blues Experiment új albuma, az "End Of Forever", mely az Electric Magic kiadó gondozásában jelent meg 2021. január 1-én. Érezni rajta, hogy nem akarták görcsösen megidézni a hőskort, hanem fogták a hangszereiket és olyasfajta felhőtlen örömzenélésbe kezdtek, amely, tudatosan vagy sem, de mindenképp a régi nagyok szellemét és nagyságát idézi meg nekünk mai köntösbe csomagolva.

Az album hangzása testes, meleg, a dalok hipnotikus, szuggesztív hatásúak, a hallgatót pillanatok alatt magához láncolják. A nyitótétel (Second Birth) egy tizenegy perces pszichedelikus utazásra invitál, melyben a hangszeresek ötletes, ízes játéka minden túlzás nélkül hatalmas élmény a fülnek. Az énekes is egész jól adagolja a rá eső részeket, nincs tehát egyetlen gyenge láncszem sem a zenekarban.

A következő Massive Passive című dalban aztán még frankóbb dallamokkal operál a frontember. A szám legnagyobb erénye pont az énektémákban rejlik. Érkezik a Southern Sunset, amelyre először azt hittem, hogy egy Santana-dal, de utánanéztem és nem az. Meg aztán különben is csak a nóta eleje és vége hajaz a mexikói gitáristen munkásságára.

A címadó End Of Forever lúdbőröztető atmoszférája egy újabb kellemes meglepetés, az Orchid Anne pedig egy könnyedebb, finoman hömpölygő, pszichedelikus panelekből építkező darab. Egy tempósabb szerzeménnyel folytatják a sort és egyben zárják is sajnos. A dal címe Jumbo Mumbo Jumbo, jammelős, instrumentális, hibátlan darab, tökéletes záróakkord.

Az "End Of Forever" mindössze hat nótát tartalmaz, de mivel ezek mindegyike hosszú, tartalmas szerzemény, így a teljes játékidő bő háromnegyed órát tesz ki. A bandának egyébként ez az ötödik nagylemeze, üröm az örömben viszont, hogy egyben az utolsó is, ugyanis a zenekar sajnos már be is szüntette a tevékenységét. Erre most mit lehet mondani? A csúcson hagyták abba.

Tömény pszichedeliával átitatott jammelős, ízes stoner rock muzsika hallható a Samsara Blues Experiment új lemezén. Nagyon jó zene, érdemes időt szakítani rá. Remélem egyszer még visszatérnek és megajándékoznak minket egy újabb zseniális anyaggal.

10/10

3540328096_photo.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6316472584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

P806 2021.03.24. 06:54:32

A nyitótételt végighallgatva nagyjából az SBB jutott eszembe. De a legjobbaknak a nyomába sem érnek sajnos, ahhoz ez a trió nem elég.
Mindenesetre üdítő az elmúlt huszonöt évben.
süti beállítások módosítása