A kilencvenes években a svéd Spiritual Beggars vezette Európában a stoner metal trendet, ezt a mából visszatekintve már nyugodtan kijelenthetjük. A Carcassból történt távozását követően Michael Amott által megalapított brigád énekes-bőgőse volt Christian "Spice" Sjöstrand, akinek ráspolyos hangja és igen jellegzetes dallamai nagy mértékben hozzájárultak a csapat sikereihez.
Ő aztán 2001-ben távozott és mára a Spiritual Beggars amolyan retro-rock klóncsapattá avanzsált (utolsó, 2016-os lemezük kritikája ITT olvasható), gyakorlatilag értékelhetetlen teljesítménnyel. Sjöstrand viszont előbb Spice And The RJ Band, majd Band Of Spice néven folytatta karrierjét és a Scarlet Records gondozásában március 26-án megjelenő "By The Corner Of Tomorrow" már a hatodik a sorban (előző két anyagukról ITT és ITT írtunk).
Az az érdekes a Band Of Spice lemezeiben, hogy albumról albumra egy kicsit mást és kicsit máshogy játszanak: természetesen az alapok, azaz a frontember mára már védjegyének számító melódiái, valamint a stoner elemek mindig ott vannak, de időről-időre máshová kerül a hangsúly.
A friss anyag kapcsán főhősünk elmondta, hogy sorvezetőnek a Black Sabbath "Heaven And Hell", valamint Ozzy "Blizzard Of Ozz" korongjait hallgatta és valami ilyesféle muzsikát szeretett volna létrehozni a saját eszközeivel: változatos, kifejezetten melódiaérzékeny dalokat és egyértelműen megállapíthatjuk, hogy ez sikerült is neki.
A "By The Coner Of Tomorrow" ugyanis leginkább egy nyolcvanas évek első feléből származó, kemény meszkalin utazásra indult Dio-korongra hajaz: már a nyitó The Fading Spot rendesen bedurrantja a hallójáratainkat. A power trió felállásban játszó Band Of Spice formációban fontos szerepet játszik Alexander Sekulovski basszusjátéka, mely nagyon kellemesen, jól kiemelve alapozza meg a dalok lüktetését, míg Spice gitározása húzza-viszi szélsebesen előre a dalokat. Szólói visszafogottak, de rendkívül ízesek és tökéletesen hozzák vissza a metal azon korszakát, amikor nem a technikai virtuozitásé, hanem a lélekkel teli dallamoké volt a főszerep.
Az ezt követő Call Out Your Name is érdekes darab, átkozottul húzósan, amolyan Randy Rhoads-féle virgázó riffle indul, hogy a középrészen rockosan belassuljon, majd az utolsó részében ismét rálépjen a gázpedálra. Egyébként ez szinte végig jellemző a korongra: majd' mindegyik nótában ott van a stoner metal pszichedelikus elszállása, jó példa erre a doomos Midnight Blood totálisan kába, gombázós bebambulása.
Az előző lemezük kritikájában a legnagyobb negatívumként a rendkívül egyenletlen színvonalat, az erős és a kifejezetten felejthető szerzemények váltakozását emeltem ki. Nos, szerencsére az új albumon ennek nyoma sincs: rendkívül egységes, kompakt anyagról van szó, mely nagyon hallgattatja magát. Spice és bandája úgy volt képes a nyolcvanas évek első felének klasszikus heavy metaljára alapozni, hogy a végeredmény végig frissnek, változatosnak hat.
A címadó tétel afféle akusztikus kvázi-ballada, mely emiatt kicsit ki is lóg a lemezről, de kellemesen oldja a súlyos riffek sorozatát: jólesik egy kicsit megpihenni a málházásban. A végére aztán jön az újabb gyomros: a Reglutina majdnem a Metallica Fekete Albumának középtempós, gonosz riffelését hozza egy átkozottul jól eltalált Spice-melódia kíséretében. A Cold Flames újfent Sabbath-ízekkel operál, a záró Rewind The Wind pedig ismét egy csodaszép ballada.
Természetesen Spice hangja uralja az egész anyagot, ezt talán mondanunk sem kell: aki szerette őt a kilencvenes években, az kajálni fogja a "By The Corner Of Tomorrow" minden nótáját és nem véletlenül. Ez a whisky-áztatta, száraz, minimalista hang valahogy ezerszer többet tud mesélni az életről, mint akár a fejhangon áriázó power metal csodák vagy éppen az éneklést múlt évezredbeli, avítt dolognak tartó hörgőgépek. Remek anyag, kis gyöngyszem a kiadványdömpingben, melyre érdemes időt szánni.
8,5/10
