Rozsdagyár

BENEATH THE VOID - Új fejezet a Kill With Hate után, júniusban itt a régóta készülő …Into Oblivion

2021. április 13. - Kovenant

beneath_the_void_2021.jpg

Június 11-én jelenik meg a Metal.hu gondozásában a Beneath The Void első albuma, az "…Into Oblivion", mely valójában a Kill With Hate régóta készülő második lemeze. A progresszív elemektől sem mentes technikás death metalt rejtő futurisztikus konceptalbumról egy új dal, a The Question már meghallgatható ízelítőként a hajtás után.

A lemezről és a névváltás hátteréről Gyémánt Krisztián énekes a következőket mondta el: 

Régóta ígérgetjük ezt az anyagot, amin már szó szerint évek óta dolgozunk. Túl vagyunk néhány holtponton, de talán megérte a küzdelem, hiszen a zenekar számára mindenképpen új szintet jelent az …Into Oblivion. Olyannyira, hogy most meg mertük lépni azt is, amin már úgy két éve gondolkodunk, konkrétan, hogy elengedjük a Kill With Hate nevet, amihez igazából sem a mai felállás, sem az új lemez által képviselt világ nem kötődik már igazán, sem zenei, sem szövegi értelemben.  

Én egyébként szerettem ezt a nevet, és bár a korábbi anyagok nagyon morbid, véres-beles szövegvilágához még illett is, de túl sok mögöttes tartalma azért nem volt, ellentétben a Beneath The Void-dal, ami, akárcsak az új album sztorija, sokféleképpen értelmezhető. Ahogy készült az új anyag, fokozatosan megérett bennünk az elhatározás, hogy ezzel a lemezzel valóban új korszakot kellene nyitnunk, és végül így is tettünk.

A zenekar basszusgitáros-énekese, Patrik a következőket tette hozzá ehhez:

Jó két éve érik már ez a dolog. Brutalitás és technikás megközelítés terén ezúttal sem spóroltunk, de az új albummal távolabb kerültünk a klasszikus, old school death metaltól, és ahogy körvonalazódott a szövegvilág, meg az egész lemez kerettörténete, úgy gondoltuk, eljött az idő. Az "…Into Oblivion" ugyanis egyfajta sci-fi környezetben játszódó konceptalbum, mely felfogható egy jellemfejlődés allegóriájaként is. Az alapötletet és egyes részletek Blazsovics Máté barátomtól származnak, ezeket alakítottam aztán dalszövegekké a végleges változatban. A történet röviden arról szól, hogy a névtelen főhős, miközben számot vet életével, egy eltérítésnek köszönhetően egy másik dimenzióba kerül, próbál megküzdeni mindazzal, ami ebben az idegen világban várja, és az ott tapasztaltak hatására egy magasabb rendű életformává válik, hogy aztán újjászülessen a megsemmisülés által. 

Természetesen a sztori csak díszlet, és a történet értelmezhető akár sokkal hétköznapibb szemszögből is, de ezt azokra bíznánk, akik veszik a fáradtságot, hogy beleássák magukat az album dalaiba. 

A ma debütáló The Question talán az egész album legspontánabb fejezete zeneileg, Attila írta, amikor épp az Absolution gitártémáit rögzítette a lemezhez. A kezdést követő kiállás – melyben egy hangeffekt erejéig szerepel a magyar underground egyik ismert énekese is, aki véletlenül épp ott járt a stúdióban, de nem mondjuk meg, kiről van szó - teljesen improvizatív módon született, az eredetileg sokkal egyenesebb tempókat Turi – Turcsák Bence dobos - alaposan megcsavarta a végső kidolgozás során. Szövegileg a történet egyfajta fordulópontja, ahol az átváltozás után hősünknek rengeteg kérdésre kell választ találnia, többek között arra, kellenek-e válaszok egyáltalán? 

A Beneath The Void – amennyiben az erre vonatkozó járványügyi rendelkezések ezt lehetővé teszik – a tervek szerint a nyár folyamán élőben is színpadra viszi az album dalait, és amint lehetséges, egy nagyobb lemezbemutató koncert is vár a zenekarra. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6516500340

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása