Rozsdagyár

SINIRA - The Everlorn (2020)

2021. április 29. - Chloroform Girl

cover_61.jpg

Bár a Skandináv-félsziget fagyos talajából kezdtek gomba módjára kinőni a black metal bandák, a feketefém spóráját mára messzire vitte a modern technológia szele. Így már egyre kevésbé lepődünk meg rajta, ha olyan, a blackes sztereotípiáktól távol eső vidéken is felüti fejét a műfaj, melyre nem számítottunk volna. Esetünkben ez a vidék nem más, mint Nacogdoches, Texas, ahol a Sinira méltóképp tölti be a black metal helytartójának szerepét.

Az egyemberes projekt 2020 nyarán adta ki debütáló albumát, a „The Everlorn” korongot. A lemez nem kis lélegzetvételű: szűk egyórás anyag, hat, nyolc, vagy akár tizenegy perces dalokkal. De a black metal soha nem a könnyed hangvételéről volt híres. A Sinira, vagyis egész pontosan a projekt mögött álló Knell zenéjét olyan svéd titánok ihlették, mint a Dissection, a Vinterland vagy a Sacramentum. A kilencvenes évek skandináv black metalja azonban semmit nem vesztett a lendületéből sem a térbeli, sem az időbeli ugrásban: eredeti hangzásában és fényében került fel a Sinira legelső nagylemezére.

Már a dalcímeket átolvasva is sejthető, hogy itt bizony kőkemény arcfestéses, fekete ruhás, fáklyával pózolós black metalról lesz szó: Where Starlight Does Not Shine, Dawnless Twilight, Our Final Nightfall; a dalszövegek nem épp egy motivációs tréner puhaborítású könyvéről kerültek a lemezre. A hangzás ugyanilyen: hamisítatlan, lehangoló, de pusztító erejű zúzás.

Bár vannak az ötvenhat perces korongnak átléptethető részei - a lemezzáró Omega XI például szerintem nem csak, hogy enervált hangzású, de teljesen felesleges is - túlnyomórészben hiperenergikus az album. Akár az ember nyakába zúduló jeges, sötét és nehéz lavina, úgy hömpölyög végig a lemezen a megállíthatatlan erejű kíséret, és a hamisítatlan, bevisszhangosított, Abbath-ot idéző vokál.

Kategóriája szerint a Sinira zenéje melodikus black metal, ami számomra eddig ismeretlen fogalom volt, de mégis meglepően jól működtek a dallamos, esetenként folk metalt idéző riffek a jól bevált blackes atmoszférával. A fel-alá cikázó, szólózó, egymásra tercelő gitároknak komoly szerep jut a lemezen: nagy ívű dallamokat írnak le, fáradhatatlanul vezetik a dalokat, vagy - mint például a Where Starlight Does Not Shine tételben - már-már a hipnózisig ismételnek egy-egy dallamot.

Dicséret illeti az album mixelését is: a hangszerek tiszták, a hangzás testesebb, mint egy tölgyfahordóban érlelt vörösbor, és a dobok is elemi erővel szólalnak meg. Ez utóbbi kellemes meglepetés volt - black metal zenekaroknál nem ritka, hogy a dobszerkó úgy hangzik, mintha valaki egy Makita fúróval kifúrt tojás kiürített héjába rizst töltött volna, unikornisos celluxszal leragasztotta volna, és azt rázná lelkesen. A „The Everlornon" azonban sokkal dominánsabb hangzást kapunk.

Aminek megvan a maga hátránya is: emlékszem, mikor diákmunkásként kognitív pszichológiai kutatásokban vállaltam el a kísérleti alany szerepét, egy alkalommal a fejemre tettek egy fülhallgatót, melyben egy hang ütemesen pittyegett, és az volt a feladatom, hogy jelezzem, ha változik a hang ritmusa vagy tempója. A trükk az volt, hogy a hang sosem változott, viszont annyira monoton volt, hogy az ember agya elkezdte átkölteni ezt a pittyegést, mintha felgyorsulna, lelassulna, kihagyna. Ugyanezt a jelenséget tapasztaltam több helyen is a duplázóval. Olyan sokáig, olyan gyorsan és monoton hangon dolgoztatták a lábdobokat, hogy egy ponton túl katyvaszossá és zavaróvá vált.

Már épp meg akartam vádolni a dobokat a Gardens Of Pestilence-ben, hogy kiestek ritmusból, amikor rájöttem: hoppácska, dehogy estek ki, hiszen ezek programozott dobok! Kapásból eszembe is jutott ez a kis kísérlet a pszichológia tanszéken, de sajnos attól, hogy tudom, hogy pontos a ritmus, még mindig kaotikusnak érződik.

Azonban ennél több negatívumot nem is tudok felsorolni a „The Everlornról". Hosszához képest nem válik fárasztóvá, hangzása klasszikus, nem repetitív, dallamos, de zúzós, igényes és megőrzi a black metal mocskosságát.

8,5/10

sinira.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr9916517492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása