A tavalyi "Csak a jót" című Ossian-albumra jobban illett volna az új lemez címe, a "Teljesség", az a korong ugyanis a zenekar egyik legjobban sikerült anyaga (kritikánk ITT olvasható). Egy ismerősöm, aki egyébként az amúgy is ritka és rendszertelen kereskedelmi rádió-hallgatáson kívül nem nagyon kagylózik semmit, na ő például szarrá hallgatta a "Csak a jót" lemezt. Állandóan az szólt az autójában - szerintem egy fanatikus Ossian-rajongó is behányt volna ekkora dózistól.
Ez ugye sokat elmond arról a lemezről? Engem is nagyon elkapott amúgy, sosem pendültünk még ennyire egy húron a zenekarral. Az elmúlt nagyjából egy évtizedben szinte divattá nőtte ki magát az Ossian cikizése, fikázása. Ehhez a zenekar maximum annyival járult hozzá, hogy beékeltek egy-két gyengébb anyagot is a diszkográfiájukba, de leginkább azért váltak céltáblává, mert megmaradtak a jól bevált hard rock/heavy metal vonalon és ezt bizony sokan elavultnak, cikisnek érzik.
A tavalyi lemezükről még azok is elismerően nyilatkoztak, akiknek nem igazán szíve csücske az együttes. Ebből kifolyólag aztán az új anyagot még nagyobb kíváncsiság és várakozás előzte meg, hiszen a csapat kritikusainak kemény magja is felengedett kissé a "Csak a jót" kapcsán. "A teljesség" című új album a H-Music kiadó gondozásában május 7-én aztán menetrendszerűen meg is érkezett: jómagam már előre sejtettem, hogy ebből baj lesz, korai még egy újabb lemez, a tavalyit überelni vagy legalábbis megközelíteni nem lesz könnyű feladat, sőt.
A megérzésem beigazolódott: az új nóták ugyanis meg sem közelítik a tavalyi dalcsokor zsenialitását. Már az előzetesen közzétett videók is jelezték, hogy valami itt nincs rendben. Na de nem kell kongatni a vészharangot: a zenészek továbbra is olajozott precizitással kezelik a hangszereiket, és Paksi Endre hangja sem kopott jottányit sem. Az egyetlen baj itt a dalszerzéssel van. Nekem az jön le ebből az egészből, hogy a vírushelyzet miatti kényszerleállás szülte ezeket a dalokat - kényszerből.
Vannak jó riffek, gitárszólók, dalszövegek, de emlékezetes, nagyot robbanó nóták sehol. A zenekar ezzel az anyaggal mondhatni visszasüllyedt a 2019-es "Reményhozó" középszerű szintjére. Rohadt jó háttérzene, mást nem nagyon tudok írni róla. Az instrumentális Engedd el talán a legjobb szerzemény a lemezen, a többi darabban maximum csak korrekt dalrészletek ütik fel a fejüket.
Az Ember a Holdon például nem is rossz, de ha összemérem mondjuk a hasonló összetételű Forgószínpaddal, akkor azért érezni a minőségbeli különbséget. A Lassan ébredő is messze elmarad a Követem vakontól és így tovább. Ezt még érlelni kellett volna, az az igazság.
Ez persze csak a saját szubjektív véleményem, másoknál lehet, hogy betalál majd. Nálam olyannyira nem talált, hogy többször valószínűleg elő sem veszem. A tavalyit viszont rendre elő szoktam kapni, az rohadt jól sikerült. Kíváncsi vagyok, az ismerősöm, akiről a cikk elején írtam, vajon ezt az albumot is ronggyá hallgatja-e majd. Kötve hiszem...
7/10