Rozsdagyár

EVANESCENCE - Ezek a tragédiák ihlették az új album dalait

2021. május 11. - Jurancsik Eszter

evanescence_2.jpg

Március 26-ával jelent meg az Evanescence The Bitter Truth című, negyedik stúdióalbuma, (kritikánk ITT olvasható) amelyre kereken 10 évet vártak a rajongók a 2011-es, a banda nevét viselő korong után.

Azt már tavaly tudni lehetett, hogy az Arkansas államból származó együttes vissza kíván térni a tipikus, őket jellemző dallamvilághoz. 2017-ben ugyan kiadott egy lemezt a zenekar "Synthesis" címmel, ám az a korong főleg régebbi dalok újrahangszerelt változatait tartalmazta.

Amy Lee énekesnő most egy internetes magazinnak fedte fel, milyen élmények szülték a "The Bitter Truth" dalszövegeit.

Ismételten megtanultam, hogy életem legnagyobb kihívásai és fájdalmai vezetnek a zenéhez, és ugyan nehéz ezt beismerni, de ezekből a történetekből lesznek a legjobb munkáim.

- kezdte sorait Amy, akinek kijutott a rossz dolgokból az utóbbi években, melyek közül legfájdalmasabb számára öccse, Robby 2018-as halála volt. 

Ha ismerted a családomat, akkor őt is ismerhetted. Ő volt a legjobb köztünk, mindenki kedvence, a mi hősünk. Olyan sok embert inspirált és befolyásolt. Hihetetlenül kedves, szeretetteljes, figyelmes, nagylelkű, szellemes, vidám és önzetlen ember volt. Imádta a zenét. Szerette az állatokat. Szerette az embereket. Minden másnál jobban szeretett minket, és ezt ki is mutatta. Robby hétéves kora óta súlyos epilepsziával küzdött, és ezért tudtuk, hogy az együtt töltött közös időnk nagyon értékes. Amikor együtt voltunk, minden egyes alkalommal elmondta, hogy mennyire szeret minket. Ha mindannyian így élünk, ne vesztegessük az időt. 

De nemcsak Amynek jutott ki a fájdalomból, a basszusgitáros Tim McCord 16 éves nevelt lánya, Alyssa tavaly februárban váratlanul elhunyt.

Nem sokkal később pedig az egész világot behálózta a koronavírus-járvány.

ericryananderson_amylee21_483_trans_nvbqzqnjv4bqqvzuuqpflyliwib6ntmjwvijj1etvcjzl4jknp_pjes.jpg

Ez sok zenekarnak a végét jelentheti, de nem a miénket! Személy szerint számomra a zene mindig is terápia volt, a katarzisom, az a hely, ahol kiöntöttem a szívem, és valami szerethető dolgot alkothattam.

A világban zajló, társadalmi kérdéseket feszegető dolgok, mint például George Floyd meggyilkolása, szintén beleszivárogtak a dalszövegekbe, a Use My Voice pedig kegyetlen vádirat a volt amerikai elnök, Donald Trump ellen, a koronavírus kapcsán pedig eképpen elmélkedett az énekesnő:

Most, hogy vannak oltások, lassan újraindulhat az élet, a turnék. Legalább már látjuk a fényt az alagút végén. 

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr3716528584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fkv.115 2021.05.13. 18:48:09

"George Floyd meggyilkolása"

Hagyjuk már ezt a niggerbűnöző-felszopást, ez csak egy sima bűnöző volt, ami nem akart engedelmeskedni a rendőri felszólításnak, ezért kényszert kellett (jogszerűen!) alkalmazni rajta. Ha nem feszeng, nem kell kényszeríteni, de a rendőri intézkedésnek alávetni magát senkinek nem opcionális, egy niggernek se. Csak magának köszönheti hogy kifingott. Ballibsi agybaj a bűnözők és buzik simogatása, ami ellentétes a józan ésszel.

És nem nigger lives matter, hanem MINDEN élet száímít, tehát a fehér is!

Igazság12 2021.05.13. 19:12:06

@fkv.115: sztem ezt inkább Amy Lee-nek mondd el, ne itt fröcsögj... A cikk csak leírja, amit valszeg Amy is kijelentett. Nem a cikk-író gondolatait tükrözi.. am meg tudod mi az a liberális? Vagy csak dobálózol vele merthogy divatos?

Nevem senki. 2021.05.14. 18:18:45

Eddig sem tartottam sokra ezt a zenekart, de ezután még annyira sem. Nálam maradnak a levesben.
süti beállítások módosítása