Rozsdagyár

BEWITCHER - Cursed Be Thy Kingdom (2021)

2021. május 18. - Dazoll

cover1_2.jpg

Van, amikor az image, a stílus, a koncepció szorosan összefügg a zenével, persze jobb esetben a zene is hordoz valamiféle üzenetet. Az egyedi kinézet vagy inkább az azzal próbálkozó megjelenés sok zenekar védjegye. Ezt a tábort erősíti a portlandi Bewitcher is, akik promóanyagukban is jócskán hangsúlyozzák, hogy a körítésnek van szerepe. Elhagyatott sivatagos táj, töltényöv, fekete bőrdzseki, oly ismerős mindez, de nem ez lesz az egyedüli.

A 2013-ban alakult Bewitcher duóként kezdte meg a működését M. von Bewitcher (ének, gitár) és A. Magus (basszusgitár) részvételével, majd 2019-ben A. Hunter (dob) is csatlakozott. A 2019-es bemutatkozó "Bewitcher" és a 2019-es "Under The Witching Cross" lemezek után el is érkeztünk a friss anyaghoz, mely a "Cursed Be Thy Kingdom" nevet kapta.

A zenekar stílusa különös esszenciát alkot: lényegében fogták a Venom okkultizmusát, a Motörhead gyorsaságát és a Lordi színpadiasságát (a maskarák helyett más van terítéken) becsomagolva ötlettelenséggel. Persze nem csak az említett zenekarok köszönnek vissza, sok más stílus is vegyül a zenéhez és kétségkívül meg is tudták találni a helyüket, de vajon mire elég ez?

A lemez nem túl hosszú, harminchat perc körüli és tíz nótát tartalmaz. A tökéletes, akusztikus betétű Ashe intróval alig lehetne jobban indítani az albumot, totál hangulatos, westernszagot áraszt és egyből a nyeregben találjuk magunkat vele. Meg hát kigondolta, hogy az erős nótákhoz fog tartozni a korongon.

A csapat erős kezdést produkál, és bivaly tempót. A punkos lendületű Dead Returns megadja az iramot fogós gitárjátékával, erős nóta. A Satanic Magic Attack tovább zakatol heavy metalos riffelésével. Itt nagyon működik az a feeling, melyben utazik a csapat, hiába kézzelfoghatóak a hatások, remekül összerakott dalok (és itt még nem is unjuk a jól bevált témákat).

Az Electric Phantoms a ’80-as éveket idéző thrash metal száguldásával dübörög tovább, a Mystifier (White Night City) hard rockosabb tétel, kicsit vissza is fog a tempóból, inkább a dallamosságra helyezi a hangsúlyt, a legslágeresebb tétel.

Bármennyire is jó egy dal, a sablonok és a klisék sokszor szemet szúrnak, persze többségében szórakoztató, mert jó hangulatú a lemez. A srácok jól forgatják hangszereiket, de nincsen mélysége a nótáknak, mintha csak a leckét akarnák visszamondani, megmaradtak a körítésnél, a felszínnél.

Ilyen szempontból a Valley Of The Ravens a kakukktojás, ebbe a dalba szorult a legtöbb kreativitás, ahol nem csak az ismételt sablonok mögé bújnak, hanem megmutatják saját magukat is. Ilyenből lehetne több, mivel a korong úgy szalad el mellettünk, hogy alig vesszük észre, ami egy felől jó, mert ezek ellenére se tűnik unalmasnak, viszont nem is ad maradandó élményt.

Innen sajnos megindul a lejtmenet, egysíkúvá válik a korong, klisék és sablonok váltakoznak, a csapatnak nincs új az eszköztárában (maximum egy kis Iron Maidenes beütés). Szerencsére rövid a lemez és villámgyors iramot diktál, nincs lassú dal, így gyorsan le is pörögnek, minden fennakadás nélkül. Igazából nem lenne ez rossz, dögös kis rock 'n roll, de minden porcikájából ordít a közhely, egy erős közepesre futotta így.

A lemezt Armand John Anthony vette fel a kaliforniai Venturában található The Captain's Quartersben, a keverést pedig Cameron Webb (Motörhead, Megadeth) végezte. Bitang jól is szól minden, a gitárból csak úgy árad a mocsok. A borítót Paolo Giardi készítette, az anyag április 16-án jelent meg a Century Media Records gondozásában.

6/10

band_pic_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6316565138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása