Rozsdagyár

VOKONIS - Odyssey (2021)

2021. május 26. - Kovenant

316575.jpg

Két-három éve óta titkos favoritom a svéd Vokonis: legelőször a 2019-es "Grasping Time" albumuk keltette fel a figyelmemet (a kritika ITT olvasható), hogy aztán szépen visszafelé végigmenjek a diszkográfiájukon. Mivel csak 2015-ben alakultak meg, ez nemigazán bizonyult nehéz feladatnak, hiszen azt megelőzően mindösszesen csak két teljes értékű koronggal és egy megosztott stúdióanyaggal rendelkeztek.

Május 7-én aztán a The Sign Records gondozásában megjelent "Odyssey" címmel a negyedik sorlemezük és várakozásaim be is igazolódtak: elképesztően komoly produkcióval álltak elő. Eredeti stílusbesorolásuk szerint stoner doomot játszanak, de ez mára köszönőviszonyban sincs a valósággal. Már az előző albumuk is leginkább progresszív sludge metal volt, a friss cucc azonban teljesen egyértelműen progresszív metal, mindenféle  további felesleges címkézés nélkül.

Sokaknak beüthet a lemez hallgatása során a Mastodon neve: ez nem véletlen, ugyanis a skandináv trió pontosan ugyanazt az utat járta be, mint amerikai pályatársa, csak éppen fordítva, bármilyen hülyén is hangozzék ez. Míg a Mastodon a hardcore-osabb, szikár zúzdával fémjelezte kezdetektől fokozatosan dallamosodott és lassult be, a Vokonis a lassabb, doomos irányból mozdult el a metalosabb, ámde sokkal progresszívabb és komplexebb irányba.

A hasonlóságot az is erősítheti, hogy itt is felváltva érkezik Simon Ohlsson gitáros agresszív vokálja, illetve Jonte Johansson csodaszép melódiákat hozó tiszta éneke. 2019-ben csatlakozott hozzájuk Peter Ottoson dobos, aki érzésem szerint kifejezetten dinamikusabban és ötletesebben üt, mint elődje, így hozva be extra pulzálást is a dalokba. Ezt a felállást egészítette ki a felvételek során Per Wiberg (Opeth, Spiritual Beggars, Kamchatka) billentyűs, aki játékával illesztette be a szinte kötelező pszichedeliát, illetve nyomokban a '70-es évek hangulatát.

Az "Odyssey" azok közé a lemezek közé tartozik, melyek már az első hangtól kezdődően felültetik a hallgatót arra a képzeletbeli vonatra, melynek ablakából aztán elvarázsolva nézhetjük ennek az elképesztő zenei utazásnak a képeit és hangulatait. A nyitó Rebellion még egy hagyományosabb értelemben vett rövid, szigorú zúzda, mely kaotikus zajmasszába fullad, de innentől kezdve megérkeznek azok a fantasztikus dallamok, melyek aztán végig jellemzőek maradnak a korong teljes játékidején keresztül.

A címadó kilencperces, a '70-es évek klasszikus rockbandák megoldásait megidéző Odyssey óriási Hammond-atmoszférával indít, majd Jonte Johansson akkorát énekel a pulzáló riff mellé, hogy a fal adja a másikat. Nem hiányzik itt az agresszió sem, de sokkal izgalmasabbak a melodikus részek, illetve a középrészen beérkező ólmos doomtéma. Aztán két újabb rövid tétel következik, melyek közül a Blackened Wings hatalmas refrénnel rendelkezik, nem véletlenül lett ez az első előzetes nóta, az Azure pedig amolyan matekozós, tördelt ütemű durvulat, de a refrénbe itt is bekúszik a pszichedelia.

Számomra azonban a lemez második fele a koronaékszer: a nyolcperces Hollow Waters, majd a tizenhárom perces Through The Depths című zárótétel akkora zenei utazás, olyan kifinomult dalszerzői teljesítmény, olyan gyönyörű gitárszólókkal telepakolt mestermű, hogy itt nincs semmi más dolgunk, mint hátradőlni és átadni magunkat a varázslatnak.

Az a zenekar, mely a Hollow Waters című dalhoz hasonló dallamokat és szólókat, valamint kompozíciós ívet tud létrehozni, az bizony megérdemli az első ligába kerülést. Ettől azonban még messze vannak a svédek, pedig a teljesítményük alapján már régen ott lenne a helyük. A legjobb az egészben, hogy a fentebb említett hatások ellenére ez egy ízig-vérig mai, kortárs metalalbum és egyetlenegyszer sem jutott eszembe, hogy a Vokonis nótáit más bandákéihoz hasonlítgassam.

Átkozottul hallgattatja magát a lemez, nálam jó két hete napi rendszerességgel előkerül és elő is fog még kerülni jó ideig. Ilyen korongok esetében mindig kicsit visszaáll a rockzenébe vetett hitem, mert nagyon lelombozó tud lenni a százszámra érkező átlagos, sablonos vagy kópiaprodukciók átmazsolázása. A metal sajnos jó ideje nemigazán képes kilábalni a stagnálásból és a Vokonis, no meg a hozzá hasonló egy-két tucat előremutató brigád pontosan emiatt olyan fontos a színtér számára. Remek album, mindenkinek csak ajánlani tudom, igazából stílusoktól függetlenül.

10/10

vokonis2021_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr2416571850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása