1969-ben a Rolling Stones altamonti rockfesztiválon adott koncertje közben megkéseltek egy fiatal férfit a rendezvény biztosításáért felelős Hells Angels motorosbanda tagjai, mely esemény sötét foltként vonult be a rockzene történelemkönyvébe.
Az 1999-ben megalakult Los Angeles-i The Lords Of Altamont (Dani Sindaco - gitár/ének, Jake Cavaliere - orgona/ének, Barry van Esbroek - dobok/vokál, Rob Zimmermann - basszusgitár/ének) a fent említett történések nyomán választott nevet magának. A banda pedig mocskos, nyers garázs rockot játszik, a punk, a glam rock és a rock 'n' roll keverékét. A Heavy Psych Sound gondozásában július 9-én érkező "Tune in, Turn On, Electrify" a csapat hetedik nagylemeze, és akkorát odavág, mint a Covid-19.
Igazi membrángyilkos rockzene, a hangerőt maximumra tekerve ajánlatos hallgatni, de ez a zsigeri, vadállat rockmocsok erre egyébként is rávezeti az embert. A "Tune In, Turn On, Electrify" szó szerint rád rúgja az ajtót és akkora zajt csap a nappalidban, mintha egy meteorit csapódna a lakásod kellős közepébe. Nem újítják meg a műfajt, sőt a The Lords Of Altamont olyan, mintha egy időgép köpte volna ide nekünk őket a hetvenes évekből.
Lehetne hasonlítgatni más zenekarokhoz, de nem akarom, hogy egyeseknek a banda afféle kópiacsapatként maradjon meg az emlékezetében, mert rohadtul nem azok. Egyedül a legendás MC5-ot emelném ki, ugyanis őket szokták a legtöbb forrásban megjelölni velük kapcsolatban. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az MC5 néhai basszusgitárosa, Michael Davis játszott is velük egy ideig.
Bevallom férfiasan, a The Lords Of Altamont mind ez idáig teljesen ismeretlen volt számomra, ami azért is sajnálatos, mert egy ilyen kvalitású banda mondjuk negyven évvel ezelőtt fenekestül forgatta volna fel a világot és a vezető rockzenei szaklapok címlapján feszítenének azóta is szüntelen. De manapság csak egy szűk rajongótábort, illetve néhány vállveregetést tudhatnak magukénak. Nincs igazság.
Belehallgattam a többi lemezükbe is, nem rossz egyik sem, de időhiány miatt csak az újba ástam bele igazán magamat. A Living With The Squares nyitja az albumot, mely már kislemez formájában elérhető egy ideje: ezt a dalt legszívesebben egy '69-es Ford Mustangban száguldva hallgatnám csutka hangerőn. Kicseszett jó nóta, melyben a pszichedelikus rock, a punk és a rock 'n' roll legszebb pillanatai ötvöződnek.
Érkezik a Burn Me Out: slágergyanús darab egy olyan zseni riffeléssel megtámogatva, hogy az agyad eldobod. Ezt követi a lazán pulzáló Millions Watts Electrified jófajta Hammond-betéttel megbolondítva. Simán mehetne a rádiókban, lenne rá igény, úgy érzem. A pattogós We'll Never Leave (This World Alive) önfeledt tombolásra készteti az embert, a Levitation Mind pedig a Velvet Revolvert idézi. Egy The Stooges-átdolgozás is fel lett pakolva az anyagra, a Lost In The Future. Összesen tizenegy tétel található a korongon, változatos, izgalmas szerzemény mind.
Fogalmam sincs, hogy nemzetközileg mennyire ismert, illetve elismert a banda, de őszintén remélem, hogy ezzel a koronggal szintet lépnek és sok-sok új rajongót szereznek maguknak. Megérdemelnék.
Egyetlen gyenge darab sincs a lemezen; ajánlom mindenkinek, aki szereti a bulizós, felhőtlen rockzenét. Itt aztán nyoma sincs a búslakodásnak: a "Tune In, Turn On, Electrify" életigenlő, partizós rockmocsok a legjobb fajtából. Ez bizony egy kövér tízes.
10/10
