Rozsdagyár

INHUMAN CONDITION - Rat°God (2021)

2021. augusztus 03. - chris576

226304723_3135748343315482_295539215933304621_n.jpg

Azt a tremolókar-rángató, hörgő-morgó, patkánykirály mindenségit neki! Már megint egy régisulis korong, mely akkora vihart kavar, hogy visz mindent: pénzt, asszonyt, dobhártyát, hangfalmembránt...

Három egykori Massacre-zenész fogott össze tavaly és hozta létre az Inhuman Condition nevű death/thrash metal zenekart. A floridai arcok ráadásul szándékos utalások kíséretében alakítják a banda arculatát: az "Inhuman Condition" eredetileg a Massacre 1992-es EP-jének volt a címe, továbbá a zenekar logójának ábrázolása is a Massacre-től ered.

Ha viszont a zenéjüket vesszük górcső alá, akkor már nem annyira a Massacre juthat eszünkbe róla: az inkább olyan, mintha az Obituary jammelne az Exodus-szal. A srácok nem gondolják túl a dolgokat: csuklóból kirázott, ám vérprofi, abszolút sallangmentes dalokat pakoltak fel a "Rat°God" címmel ellátott, mindössze harminchárom perces bemutatkozó nagylemezükre, mely a Blood Blast Distribution kiadó jóvoltából került a boltok polcaira június 4-én.

Igaz, itt a Rozsdagyárban rendre azt hangoztatjuk, hogy fontos a megújulás, az egyéni ízek, a progresszivitás, de azért abban szerintem mindannyian egyetértünk, hogy a régi recept szerint összeállított muzsikáknak is van létjogosultságuk, főleg ha azok nem pusztán a nosztalgia jegyében született, langyos múltidézések, hanem a stílusba vetett hitet felerősítő metalmonstrumok.

Rákezd a zenekar, az élmény szavakkal szinte leírhatatlan: valami ilyesmit élhettek át azok, akik a '80-as évek vége, '90-es évek eleje felé fedezték fel a halálmetált és váltak rabjává. Te jó szagú Atyaúristen, milyen szép idők voltak! És az említett aranykort idézi meg most nekünk az Inhuman Condition. Nyilván a vérükben van ez az egész, hisz ők is szerves részei voltak anno a színtér kialakulásának.

Terry Butler basszusgitáros 2010 óta az Obituary-nak is tagja, és valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy sokszor visszaköszön a legendás banda stílusa. Ott van például a The Neck Step vagy a Gravebound című darab: azok a lassan őrlő, húzós, vastag riffek, a tremolós gitárvisítás, apám! Taylor Nordberg színes, változatos játéka a legnagyobbakat idézi. Persze a többiek is odateszik magukat, nélkülük nem szólna ekkorát ez a lemez, az biztos, de Taylor vadállat riffjei, gitárszólói megbabonáznak, rabul ejtenek.

A thrashbe hajló nóták, mint a nyitótétel (Euphoriphobia) vagy éppen a Killing Pace pedig leröpítik az ember fejét: aki nem kezd eszement headbangelésbe mindezek hallatán, az vagy sosem szerette a thrash-t, vagy egyszerűen csak sokkot kapott. Jeramie Kling dobos/énekes kezében is ott van a műfaj minden csínja-bínja, a hangja erőteljes, valahol a thrash és a death határmezsgyéjén helyezkedik el.

Lehetsz bárhol: suliban, munkahelyen, az utcán, buszon, tök mindegy, erre a muzsikára azonnal beindul a kéz és a láb, headbang bekapcs, agy kikapcs. A "Rat°God" egy régisulis cucc, egyfajta időutazás. Nosztalgiavonat? Igen. Érdemes rá jegyet venni? Naná! Én egy jó darabig asszem le sem szállok róla...

10/10

226683465_259120265725563_6180632341991509133_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4816648166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása