A promószövegek egyik rendkívül hatásos elemévé vált az utóbbi időben az old school, azaz a régisulis megjelölés. Ha ezt olvassuk, akkor sokunkban fellobban a nosztalgia lángja, valakiben pedig egyfajta megnyugvásként csapódik le mindez, mondván, végre nem valami modern szar, hanem a régi recept mentén összegyúrt cuccos.
Engem az összes reklámduma hidegen hagy, szóval nem ugrok sem az old school, sem a modern, sem pedig a progresszív megjelölésre. A 2007-ben megalakult angol black/death metal horda, a Lvcifyre is leginkább régisulisként definiálható, én legalábbis még nyomokban sem fedeztem fel a zenéjükben semmilyen modern elemet.
A formáció egyébként teljes vérfrissítésen esett át még a kezdetekkor: ez eredeti felállásból senki sem maradt a zenekar soraiban 2009-re. Abban az évben jelent meg az első EP-jük, a "Dying Light Ov God". Két nagylemez ("The Calling Depths" - 2011; "Svn Eater" - 2014) és egy újabb EP ("Sacrament" - 2019) után 2021. szeptember 10-én érkezik a harmadik teljes album "The Broken Seal" címmel a Dark Descent Records/NoEvDia kiadók gondozásában.
A Lvcifyre régisulis black/death metalja a korai Morbid Angelt idézi meg többek között: abszolút kompromisszummentes, pusztító, sötét és dallamtalan muzsikát tolnak. A hathúrost kezelő T. Kaos a Trey Azagthoth-iskola növendéke, de a másik két harcostárs (Cvltvs - basszusgitár és Menthor - dobok) játékában is felfedezhető nyomokban a Morbid Angel érzésvilága.
A technikás hangszeres játék mellé rengeteg black metalos reszelést is hozzácsaptak, de jó érzékkel teszik mindezt, ugyanis amikor az ember már kezd besokallni az eszement darálástól, akkor bejön a képbe egy kimértebb, technikás témázgatás és fordítva. Szerencsére vannak gitárszólók is, sok a téma- és tempóváltás. Szóval nem untatják a hallgatót, de ettől függetlenül (vagy pontosan ebből kifolyólag) nem egy elsőre ható anyag.
A Gods Await Us egy démoni felvezetés után szó szerint belemászik az ember arcába: szinte érezni a gonosz közelségét, végtelen sötétség telepedik a dalra. A Tribe Of Khem tekintélyes riffeléssel tör utat magának a fenyegető, jéghideg atmoszféra felé, mely a darabot övezi. A Sátán szorítása a Black Beneath The Sun alatt szintén nem ernyed jottányit sem és ez egészen az album végéig így is marad.
Temérdek death metal lemezről írtam kritikát az elmúlt egy év során, de a Lvcifyre a legtöbbjüknél jóval extrémebb. Egy Benediction vagy Asphyx hozzájuk képest populáris, szinte nem is említhető egy lapon a londoni halálmetal brigáddal. Ebből is látszik, hogy a death metal mennyire sokrétű műfaj, mekkora különbség van egyes zenekarok között.
Aki a kompromisszummentes halálfém elkötelezett híve és hányingere van a dallamoktól, a könnyen emészthető, már-már slágeres jellegű zenei megoldásoktól, az jelölje be a naptárjában szeptember 10-ét, mert a Lvcifyre harmadik nagylemeze az arcába és a szívébe egyaránt bele fog mászni.
8,5/10
