Rozsdagyár

FEKETE ZAJ 2021 - Fesztiválbeszámoló 3. rész

Női szemmel, Fekete Zaj-szűzen, egyedül

2021. augusztus 29. - Béj

fz3_1.jpg

Felkelt a nap és gyűrött fejjel, kialvatlanul, a „kelő nappal én is kelek”... Nagyon vártam a szombatot. Nem titkolom, ami engem is a leginkább érdekelt, az a fesztivál fénypontja: a Mezolit – Mesék a Thy Catafalque-ról. Sokan voltunk így ezzel.

Szombat estére teltházas is lett a Zaj. De még reggel van. Zuhany (meleg víz) és megfelelő mennyiségű koffein. De még mindig csak jobbára a madarak csicseregnek.

A sátorszomszédom hogy-hogy nem, szintén borsodi. Kicsi a világ, na! Akárhová is megyek, ott biztosan találkozom földimmel, aki rövidebb, hosszabb időre vagy örökre ki akar szakadni Mordor bűvköréből. Jót dumáltunk közös ismerősökről és kocsmákról, s mivel felébredtek a fesztivál-barátok is, így néminemű itallal való feltöltődés után együtt csaptunk bele az utolsó napba.

Az első helyszín, melyet megcéloztunk, a Sástó közepén elhelyezkedő pici szigeten kialakított Kacsatónia. A délután kettőkor kezdődő közönségtalálkozó vendége  Kátai Tamás volt.

katai1.jpg

A beszélgetésből megtudhattuk, hogy Tamás a lezárások alatt sem tétlenkedett, kész az új lemez anyaga. Már csak az ének hiányzik és a rajongók újabb csodában merülhetnek el. Továbbá fény derült az esti produkció háttérmunkálataira. Három hónappal ezelőtt Adorján Balázs megálmodta, az ötletét felvetette Tamásnak, majd megszervezte ezt az egyedülálló, 23 év zenei munkásságot összefoglaló, élőzenés Thy Catafalque-bemutatót.

Kezdetben harminc dal került a kosárba, de sajna néhány kedvenc, mivel nem koncertképes, már az első körben kihullott a rostán. Majd a felkért zenészek körében végzett közvélemény-kutatás után 15 dal maradt az esti koncertre. Minden fellépő elhivatott, profi és teljes odaadással készült a zenetörténeti eseményre. Most láttam életemben először személyesen Tamást. Ez a szerény, visszafogott, (nem a hangosítás miatt) halk szavú zseni minden kérdésre kielégítő válasz adott, nem hagyva senkiben kételyt afelől, hogy az este folyamán valami egészen különleges élményben lehet majd részünk.

katai2.jpg

 A Fanyűvő színpadon az Ørdøg nyitotta a programot. A Nap még teljes pompájában az égen, ez nem szerencsés egy ilyen stílusú zenekar koncertjéhez. De ehhez a fesztiválokon már hozzászoktunk, A baj nem is ez volt, hanem hogy a fülmonitor, majd kontroll-láda körüli technikai probléma miatt 20 perccel később kezdtek. Ez a csúszás végig megmaradt ezen az estén, sőt az utolsó megmozdulásra már 40-45 percre nőtt.

Ørdøgék, amit tudtak, megtettek, bár a koncert feléig volt recsegés bőven. Eltolták többek között Van időnk, a Fényhozó, VIII és a Keringő számukat, ráadásként végül a Nagy Feró 75. szülinapjára kiadott A zenekar üzenete című felejthetetlen Ős-Bikini slágert. Tudom, hogy olyan is akadt a közönség soraiban, aki célirányosan csak emiatt a koncert miatt vezetett ide 120 kilométert, és vette meg a napi karszalagot. A verőfényes időjárás és a technikai malőr ellenére egy igen jó hangulatú, zúzós koncertet kaptunk szombat délután.

Mivel élőben még nem volt szerencsém a Meszecsinka duóhoz, átgaloppoztam a tündéri kis szigetre. Még a késői ebédet (vacsorát) is toltam magam előtt, csakhogy láthassam őket. Nos, ez nem jött össze. A tömeg akkora volt a Kacsatónián, hogy én már be sem jutottam oda. A Hegy is kimaradt a szórásból, de tudjuk: a fiziológiai szükségletek kielégítése nélkül úgysem ért volna semmit az egész.

Pedig őket szeretem és jelen is akartam lenni az Osztálykiránduláson, de az éhség csillapítása fontosabb, mint a szellemi feltöltődés. Közben gyűlt a tömeg és a teltház megtette a hatását. A vendéglátóipari egységek sátrainál hosszú sorok kígyóztak, fél órába is telt, hogy eljuthassanak a vásárlók a pultig. Többnyire ez nem bosszantotta a látogatókat, mivel itt is, ott is jókedvű beszélgetésekkel ütötték el a várakozással töltött perceket.

elet9.jpg

Visszakeveredtünk a nagyszínpadhoz, ahol a telihold alatt éppen a román Dordeduh kezdte meg programját. Hálás vagy nem hálás szerep az est fő attrakciója előtt fellépni, nem tudom. Az viszont biztos, hogy a nézőtér már megtelt. A pszichedelikus, atmoszferikus, folkos, hörgős, tiszta énekes black metal banda új kedvenccé avanzsált elő nálam. Bocs a rengeteg jelzőért de ez van. Misztikus, kozmikus, karizmatikus produkciójuk elérte a célját: lúdbőr és hidegrázás kísérte a dalokat. 

Végre, a háromnegyed órás csúszás után a színpadon megjelent a Mezolit – Mesék a Thy Catafalque-ról első etapjának előadógárdája. Öt felvonásban, egyenként három tematikus tételt láthattunk az est fellépőitől. A technikával itt-ott azért volt probléma, hiszen néha halk volt az ének, illetve egyéb gubancok adódtak, de a zenészek profi módon kezelték a helyzetet és a produkció élvezeti értékéből sem vont le semmit.

A tömeg csordultig töltötte a színpad előtti teret. Azt gondoltam, hogy Kátai Tamás végig tevékeny szereplője lesz a koncertnek, de sajnos nem. Ő a második etapban bőgőzött. Figyeltem én már sok basszer kezét játék közben, de amilyen zúzást rendezett Tamás a Szamojéd freskóban és a Jurában, olyat én még nem láttam, így csak kapkodtam a fejem.

mezolit_thy_catafalque_0030.jpg

Természetesen a Mezolit is az ő előadásában szólalt meg. Nyoma sem volt annak a félszeg, visszahúzódó fiatalembernek, akit délután a közönségtalálkozón láthattunk. A hármas egységek között kis szünetekkel sorra vonultak fel a jobbnál jobb, professzionális zenészek a színpadra. Hallhattuk a Kel keleti szél, a Fekete mezők a Kék ingem lobogó, a Köd utánam, a Piros-sárga, a Szarvas, a Sirály, az Embersólyom,a Trilobita, az Esőlámpás című nagy sikerű szerzeményeket. Igazi best-of előadás volt, a nézők örömére.

mezolit_thy_catafalque_0045.jpg

A látvány is megfogta az embereket. A háttérben vetítések támasztották alá a zenei mondanivalót, bár a kivetítő mérete nem volt eget verően nagy. A közönség hálája tükröződött a megilletődött Tamás szemében, mikor az est végén elszavalta a Fehérvasárnap szövegét. A produkcióban részt vevő 25 zenész végül együtt jelent meg a színpadon, hogy ünnepeljék a Mestert és a zene összetartó erejét.

Bízom benne, hogy ennek az estnek még lesz folytatása és a rögzített teljes anyag elérhető lesz a közeljövőben.

mezolit_thy_catafalque_0001.jpg

Köszönet a fesztivál szervezőinek és önkénteseinek, a fellépő zenekaroknak és az ide látogató közönségnek a felejthetetlen élményért. A Fekete Zaj fesztiválról csak szuperlatívuszokban tudok szólni. Örülök, hogy itt lehettem. Jövőre veletek ugyanitt, már nem Zaj-szűzen és a kialakult barátságoknak köszönhetően már biztos, hogy nem egyedül.

Köszönet a fotókért Zenefestonek!

Galériák ITT és ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr116673874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása