Kedvenc világjárványunknak hála nagyon régen volt lehetőségem részt venni egy igazi jó döngölős metalkoncerten, emiatt tehát nagy lelkesedéssel, karanténból frissen szabadulva, negatív covid-tesztet lobogtatva indultam az Akvárium felé, ahol ígéretes felállás várt rám. Az estét a budapesti extrém metalos Eagle Has Landed nyitotta, őket követte a mára már klasszikusnak számító Nova Prospect Kecskemétről, a rendezvényt pedig a súlyos műfajok kedvelői által méltán elismert Omega Diatribe koncertje zárta. Izgalmakból tehát úgy tűnt, nem lesz hiány.
Bár rengeteg ellenpéldát láttam, mégis hajlamos vagyok úgy tekinteni egy több fellépőt felvonultató rendezvény fellépési sorrendjére, mint egyfajta dobogóra: a kicsik kezdenek, és nyilvánvalóan a bajnoké a legmegtiszteltetőbb, utolsó fellépés időpontja. Nos, ezt a képzeletbeli dobogómat tegnap este a Nova Prospect és az Eagle Has Landed légkalapáccsal, úthengerrel, lángszóróval és szappanbuborékokkal döngölte a földbe. Nem volt itt szó semmilyen rangsorról, vagy előzenekarosdiról. Ugyanis mindkét csapat pont ugyanazt az energiaszintet, lelkesedést, odaadást és minőséget szállította, mint az utolsóként fellépő Omega Diatribe. Mintha minimum a Wacken nagyszínpadán zárnák éppen az estét. Figyelem, szuperlatívuszok következnek!
A korai időpontnak megfelelően alacsony létszámú nézőtér fogadta az Eagle Has Landedet, amikor a fiúk-lányok este nyolc előtt a húrok közé csaptak. Azonban ez nem sokáig maradt így: az a földöntúli energia, színpadi jelenlét, és persze az általuk játszott, extrémnél is extrémebb zene hamar bevonzotta a színpad elé a környéken lézengőket. Amint az első dal megszólalt a beködösített színpadon, mintha egy köteg dinamit robbant volna fel, beindult a buli. Mindenféle előjáték nélkül.
Egyszerű nő vagyok; egy jól kivitelezett low growl-lal könnyedén le lehet venni a lábamról. Éppen ezért amikor Tari Bálint kieresztette a hangját a színpadon, az államért és az alsóneműmért egyaránt le kellett hajolnom, mert mindkettő egyszerre esett le az Akvárium söráztatta padlójára. De nem sok időm volt összeszedni a gondolataimat (és az ingóságaimat), mert ezt követően becsatlakozott a tébolydába Farkas Peti vesekőporlasztó vokálja és innentől kezdve a két énekeses felállás szünet nélkül küldte az ingereket a dobhártyáimba.
A sasos srácok nem csak hangzásukban voltak elsöprőek; színpadi energiájuk is páratlan volt. Esküdni mernék, hogy Farkas Petit láttam a koncert elején nyújtani, és amilyen rákember pózokba vágta magát két embertelen hörgés között, erre valószínűleg szükség is volt, én legalábbis napokig járásképtelen lennék, ha megpróbáltam volna leutánozni emberünk koreográfiáját.
Külön dicséretet érdemel a színpadi technikai is, sem füstgéppel, sem a fényekkel nem spóroltak, folyamatosan változó megvilágítás tette még izgalmasabbá a produkciót. Egy biztos; egy rajongót biztosan szereztek, az Eagle Has Landed zenéje nem sokkal a koncert után már a lejátszási listámon landolt.
Na, ezt nem lesz könnyű überelni - gondoltam, miközben a következő banda, a Nova Prospect koncertjére készültem lélekben, egy doboz pofátlanul túlárazott Sopronit szorongatva. De a kecskeméti kvartettet nem kellett félteni; olyan erősen nyitottak, hogy szinte kiesett a kezemből a sörsorban a visszajáró.
Besnyő Gabi szó szerint becigánykerekezett a színpadra, utána pedig olyan lendülettel nyomták a show-t, hogy ha a zenekar által termelt energiát valahogy árammá tudtuk volna alakítani, akkor aznapra az Akvárium villanyszámlája nullszaldósra jött volna ki - pedig a fényekkel itt se fukarkodtak.
Tömegbe szaladgálás megafonnal, ipari mennyiségű szappanbuborék, meglepő magasságba ívelő rúgások; a Nova Prospect nem spórolt a szórakoztató elemekkel. A színpadnak nem volt olyan négyzetcentimétere, melyet ne használtak volna ki: dobállvány, kontroll-láda; ha a színpadon volt, előbb-utóbb valaki felmászott rá vagy leugrott róla. Ráadásul a látvány a legkevésbé sem ment a zene rovására, csak úgy záporoztak a slágerek - a közönség legnagyobb örömére - és a banda számos új dalt is hozott magával, melyeket ugyanolyan lelkesedés fogadott, mint a jól ismert nótákat.
A dalok közti rövid átkötéseket pedig a fronthölgy olyan sziporkázóan szellemes és szeretetteljes szövegekkel töltötte ki, hogy az egész Akváriumban nem volt egy személy sem, aki nem akarta volna őt jó alaposan megölelgetni, vagy legalább meghívni egy Unikumra.
A rockzene élvezete és a kirobbanó jókedv olyan sajátos elegyét tapasztaltam meg abban a szűk órában, amíg a Nova Prospect a színpadon volt, amilyet nagyon ritkán él át az ember. Csak hogy éreztessem, milyen energiák uralkodtak a koncerten: én még sehol máshol nem láttam tornacipős, hosszú hajú, szakállas-kócos-dobozos-sopronis rocker srácot a Macarenára táncolni. De most már ezt is kipipálhatom az acélbetétes bakancslistámon.
Ahogy már korábban is említettem, az estét az Omega Diatribe zárta. Itt nem számítottam meglepetésekre, pontosan tudtam, miért jövök, és azt is kaptam: arcletépős, matekmetalos, fültágítós-tetovált döngölést. A srácok nem unatkoztak mostanában - legfrissebb lemezükről ITT írtunk részletesen, illetve egy éve egy személyes interjúhoz is volt szerencsénk leülni velük, ez ITT látható. Amikor legutóbb az Akváriumban láttam őket (természetesen erről is beszámoltam, IDE kattintva lehet nosztalgiázni), akkor még nem ők zárták a három együtteses estet, viszont már akkor is ők voltak a kedvenceim a fellépők közül.
Míg az első két bandánál még szorgosan jegyzeteltem, erre a koncertre már csak bulizni jöttem. És ezt sikerült is abszolválnom. A program mindenkinek kedvezett: bőven szállították a zúzósabbnál zúzósabb darabokat a „Metanoia” albumról, de azért vissza-visszanyúltak korábbi dalaikhoz is. Pihenő nem volt, csak úgy zúdultak az ember nyakába a poliritmusok. Lucsányi Milán vokálját már korábban is méltattam, és most sem okozott csalódást. Sokat forgott a lejátszómban legfrissebb lemezük mostanában, de mégis mintha élőben még kontrasztosabb, még agresszívabb screameket szállított volna, mint a stúdiófelvételeken; biztos vagyok benne, hogy azért nem maradt szénsav a sörömben, mert a különböző frekvenciájú üvöltések hanghullámai nemes egyszerűséggel kirázták belőle.
Ha az Eagle Has Landed bulija előtt le kellett nyújtani, hát az Omega Diatribe koncertje előtt egyenesen egy munkavédelmi előadást kellett volna végighallgatni egy szakképzett előadótól, mert volt itt hajolás, emelés, guggolás, repülés; minden, amibe egy kevésbé atletikus jelölt könnyen megsérülhet. Állítom, hogy Hájer Gergő cipőtalpa nem ért összesen tíz percnél tovább a talajhoz a koncert alatt; ilyen súlypontemelkedéssel komoly karriert tudna befutni bármelyik kosárlabdacsapatnál.
De a többiek sem spóroltak az energiával; dagadtak az izmok, feszültek a nyakak, lobogtak a hajak (már akinek), miközben olyan elemi erejű technikás zúzást szabadítottak a közönségre, ami ellen nem volt védekezés. Pogó, circle pit, a tomboló közönség erejétől meghajló fémkordon; nem voltunk a biztonságért felelő szakemberek kedvencei péntek este, az egyszer biztos.
Köszönöm szépen ezt az estét mindhárom bandának! Jó adag élményt sikerült tömniük abba az űrbe, melyet az elmúlt másfél év elmaradt koncertjei hagytak bennem maguk után. Aki eddig nem követte volna az Eagle Has Landedet, a Nova Prospectet vagy az Omega Diatribe-ot, az sürgősen pótolja ezt a lemaradást, én pedig várom a legközelebbi viszontlátást!
A képekért köszönet Erky-Nagy Dánielnek!
