Rozsdagyár

SPIRAL GRAVE - Legacy Of The Anointed (2021)

2021. szeptember 12. - chris576

resize_of_241765261_576999733488765_2069595590775968352_n.jpg

Akinek az Iron Mant meghallva csak és kizárólag a Marvel-univerzum vaspáncélba öltözött multimilliárdos szuperhőse jut eszébe, az jobban teszi, ha lép is tovább, aki pedig a Black Sabbath klasszikusát üdvözli benne, akár maradhat is, hisz kapcsolódási pont akad bőven. Kevesen vannak viszont, akiknek a Vasember egyet jelent az Al Morris III vezette marylandi doom metal bandával, az 1988-ban megalakult Iron Mannel.

A kultikus banda utoljára 2013-ban adott ki stúdiólemezt, 2018-ban pedig pontot is tettek a történet végére, ugyanis az alapító és egyben a legrégebb óta a bandában zenélő gitáros, Al Morris III sajnos elhunyt. A többiek ennek ellenére folytatták tovább a zenélést, ám tiszteletben tartva azt, hogy az Iron Man motorja nélkül nem lenne helyes továbbvinni a nevet.

Az Iron Man egy idő után mondhatni afféle átjáróházzá vált, kábé mint a nagy példakép, a Black Sabbath esetében: egyértelmű volt hát, hogy Morris nélkül úgy festene a dolog, mint a Black Sabbath Tony Iommi nélkül (az meg milyen beteg lenne már, nem igaz?). Szóval Louis Strachan basszer, Jason Waldmann dobos, Screaming Mad Dee énekes és az új gitáros, Willy Rivera felvette a Spiral Grave nevet, de a klasszikus doom vonaltól nem távolodtak el.

Al nem véletlen választotta anno zenekarnévnek az Iron Mant: a formáció a kezdetekben még Black Sabbath-emlékcsapatként működött, végül aztán a zenekarvezető a jobbik eszére hallgatva saját dalokat kezdett el írni, de szigorúan a mesterek által kitaposott úton. Érdekes, hogy a Black Sabbath munkásságából kifejlődött zenei irányzat, a doom metal sosem tudott továbblépni az undergroundból, ellentétben a példaképekkel, akik rövid időn belül a világ egyik legnagyobb metalzenekarává váltak.

Na de kanyarodjunk vissza Spiral Grave-hez: 2021 júliusában meg is jelent a bemutatkozó lemezük "Legacy Of The Anointed" címmel az Argonauta Records gondozásában. Bárhonnan próbáltam közelíteni a lemezhez, akaratlanul is Morrishoz és az Iron Manhez kezdtem hasonlítgatni. Ezen sajnos még a névváltoztatás sem segített, hisz az előzmények ismeretében az Iron Man egyenes folytatását várja az ember. Valahol persze az is, csak egy kissé gyengébb kiadásban.

Számomra már a korong hangzása is egyfajta visszalépés, de itt a dalszerzéssel is akadnak gondok. Vannak nóták, melyek alapvetően nem lennének rosszak, csak éppen nem akarnak rendesen beizzani: az ember várja, hogy egyszer csak felbukkan egy felejthetetlen, monumentális riff vagy mittudomén, de nem, különösebb izgalmak nélkül zajlanak a dolgok. Ilyen például a nyitó Nightmare On May Eve vagy a kettes Modern Day Golden Calf.

A harmadikként érkező Out Of My Head viszont megvillant egy-két finomságot: a fifikás gitárriff már eleve megadja az alaphangulatot, de úgy összességében is jóval túlmutat az előző két szerzeményen. A Nothing szerencsére fűti tovább a lemezt, a dallamvezetés és a gitártéma is nagyon el lett találva. A Your Enemy's Enemy is egész hangulatos és a továbbiakban is akadnak jobb pillanatok, de a lúdbőrözés sajnos elmarad (mondjuk a zárótétel /Abgrund/ melodikus gitártémája már közelít). Az az igazság, hogy több hasonló témával vagy éppen markánsabb dalokkal kellett volna előrukkolni, az ének pedig lehetne egy kissé dallamosabb.

A korong ennek ellenére nem rossz, kellemes hallgatnivaló, de úgy érzem, van még hová fejlődni dalszerzés tekintetében, és a hangzásra sem ártana jobban odafigyelni legközelebb. 

8,5/10

241745364_247956823902736_4092296706346095851_n.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8816687002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása