Rozsdagyár

EMPLOYED TO SERVE - Conquering (2021)

2021. szeptember 20. - Kovenant

ets_cover.jpg

Az utóbbi évek egyik legdinamikusabban fejlődő és legizgalmasabb underground bandája, a brit hardcore / metal ötösfogat, az Employed To Serve szeptember 17-én jelentette meg a Spinefarm Records gondozásában "Conquering" címmel negyedik soralbumát. Már a 2019-es "Eternal Forward Motion" lemezük is jelezte (kritikánk ITT), hogy a csapat szűknek érzi az egyensablon hardcore eszközeit és bár az alapok most is megmaradtak, az új korong akkora gyomrost visz be a tisztelt nagyérdeműnek, hogy azt kiheverni sem lesz egyszerű.

A Justine Jones énekesnő és Sammy Urwin gitáros-énekes kreatív párosaként indult banda mára már a britek első számú metalreménységévé vált: az utóbbi pár évben nagyobb kiadóhoz szerződtek (a Spinefarm a Universal leánycége), sikeres országos turnékat nyomtak le szakmányban és az első három stúdióanyaguk alapján óriási várakozás előzte meg a "Conquering" kiadását.

Van egy hasonszőrű amerikai csapat, a Code Orange, melynek neve mindig óhatatlanul felmerül, ha szóba kerül az Employed To Serve, mert mindketten a hardcore punk felől indulva érkeztek meg a jelzők nélküli modern metal felségterületére. Míg az amerikaiak 2017-es albuma szenzációs volt (recenziónk ITT olvasható), 2020-as anyaguk számomra csalódást jelentett: tipikus esete volt az a korong az értelmetlen művészkedésnek, a mindenáron újítani akarásnak nyögés a vége jelenségnek. Olyan mértékben változott meg a Code Orange hangzása, illetve olyan mértékben veszett el minden dallam és összefogottság a dalaikból, no meg olyannyira átitatta az indusztriális elektronika az egész cuccot, hogy kedvem sem lett írni a lemezről.

Ugyanez volt a félelmem az angolokkal kapcsolatban is, de szerencsére ez teljesen alaptalannak bizonyult: a britek pontosan annyi újdonságot csempésztek bele a dalaikba, hogy azok frissnek hassanak, azonban a hozzáállásukon, az alapvető megszólalásukon nem változtattak.

Justine Jones fejhangú üvöltözése egyértelműen idézi meg a hardcore punkot, míg Sammy Urwin hörgése inkább a súlyosabb deathcore-metalcore darálásokat hozza. Azonban most már az úriember a tiszta énekre is rávette magát egy-két nótában és milyen jól tette! Az Employed To Serve ne tévesszen meg senkit: itt a riffeken, a horzsoláson, a breakdown-okon, groove-okon és a dögön van a hangsúly, nem a dallamokon. Ez nem a tini post-hardcore könnyes szemű világa, nyugodjunk meg, felebarátaim! 

Az egész albuma legütősebb tétele a Mark Of The Grave: ha ez a nóta nem győz meg valakit az angolok teljesítményéről, akkor bizony semmi sem fogja. Valami kegyetlen állat sodrása, pulzálása, törzsi érzete van az egész számnak, mely afféle southern metal Slipknot-tiszteletadásként is felfogható, de természetesen jóval több annál. 

Az Employed To Serve ráadásul rendkívül ügyesen bánik a belassulás-begyorsulás eszközével és olyan feszültséget képes teremteni a dalokon belül, hogy a végére, a csúcspontra szinte robban az egész. Említsük még meg a hangzást: gitárt régen hallottam így szólni, ilyen vaddisznó módra zúzni, törni előre, ahogy Sammy Urwin kezéből a riffek kigördülnek. Az Exit című tételben például, melyben színezésként némi minimális elektronika is felüti a fejét, pár másodperce berobban a középrészen az az istentelen groove és az ember lefejeli a képernyőt.

De mehetnénk végig a dalokon egyesével, csak a "Conquering" pontosan az az album, melyet értelmetlen és haszontalan kielemezgetni. Akkora energiabomba, olyan őspusztulat az egész cucc, hogy képtelenség önkéntelen fej- és törzsmozgás nélkül kibekkelni a korongot. Mekkora már a nu metalos tiszta dallamokkal pillanatokra atmoszferikussá váló Twist The Blade, a djentes, szanaszét töredezett, középtempós Sun Up To Sun Down vagy a címadó Conquering? Egyszerűen embertelen. 

2022. január 29-én a Gojira és az Alien Weaponry társaságában a Barba Negrában van beütemezve koncertjük: tegyük össze a két kezünket, hogy a járványhelyzet, illetve annak negyedik hulláma akkorra már lecsengjen és legyen is ebből a buliból valami. A britek kihozták számomra az év (talán) legjobb albumát: aki olyan dalokat képes írni, mint például a The Mistake, annak bizony év végi listánkon van a helye. Hibátlan.

10/10 

employed_to_serve2_andy_ford.jpg

Fotó: Andy Ford

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr4416694856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása