Rozsdagyár

ROTHADÁS - Kopár hant ... az alvilág felé (2021)

2021. szeptember 21. - Kovenant

218014.jpg

Nos, ha egy zenekarnak Rothadás a neve és debütalbumuk címe "Kopár hant ... az alvilág felé", akkor azonnal megállapíthatjuk, hogy a csapat célja nem a tömegigények kielégítése, illetve a (bármilyen értelemben vett, akár kereskedelmi) siker, hanem saját érdeklődési körük és szenvedélyük megélése. Fanatikus metalmániások készítették ezt fanatikus metalmániásoknak: a nemzetközi terjesztésnek hála remélhetőleg a színtér pár tucat magyarországi rajongóján kívül is eljut a híre ennek a produkciónak.

A Me Saco Un Ojo Records október 12-én jelenteti meg a magyar death metal formáció bemutatkozását: a Rothadás Lédeczy Lambert dobos-énekes és Hanyi Tibor gitáros-basszer együttműködése, mely szigorúan stúdiós körülményekre specializálódott, azaz senki se várjon tőlük a közeljövőben fesztiválköröket és arénaturnékat. A projekt ötletét Hanyi Tibor vetette fel: az alapkoncepció az volt, hogy régi finn bandák fémjelezte archaikus death-doomot játsszanak magyar szöveggel és zenekarnévvel. 

Nos, a magyar szövegekről sokat nem tudok elmondani, mivel az énekes teljesítményéből a stílus jellegzetességei okán egy árva kukkot sem lehet érteni, a dalcímek (Utolsó kenet, Koporsószeg, Sírkő, Kripta, Temető) azonban mindent elárulnak a tematikáról és a tartalomról. Temetői death metal ez, melyben az ólomsúlyú vánszorgást követi durva begyorsulás, disszonáns, kaotikus rifforgia és egy jórészt végstádiumos gégerákban szenvedő énekes hörgése.

Az album hallgatása során újra és újra az eszembe ötlött az amerikai író, Edgar Allan Poe egyik zseniális novellája, Az elsietett temetés. A történet szerint a főhős retteg attól, hogy valamelyik katalepsziás rohamát rokonai és ismerősei tévedésből a halál beálltaként állapítják meg és még élve eltemetik. Ennek elkerülése érdekében minden óvintézkedést megtesz: a családi sírboltot és magát a koporsót is belülről nyithatóvá alakíttatja, a koporsó közelében élelem és víz áll rendelkezésére, a levegő és a fény szavad beáramlását lehetővé tevő berendezést szereltet be, illetve a sírbolt tetején levő harangot a koporsóba bevezetett zsinór segítségével belülről is meg lehet szólaltatni. Az előkészületek természetesen hiábavalónak bizonyulnak ... A novella zárása azonban tökéletesen ideillik: 

Bizonyos percekben szomorú emberiségünk világa még az értelem józan szemében is hasonlatosnak tűnik a pokolhoz; de az emberi képzelet nem Carathis, hogy büntetlenül felkutathassa ennek összes barlangjait. A síri borzalmak szörnyű sokasága - ó jaj! - nem tekinthető merőben a képzelet szüleményének; hanem mint a démonoknak, amelyeknek társaságában Afrasialos beutazta alant az Oxust, aludniuk kell, vagy felfalnak bennünket - engedni kell, hogy szenderegjenek, vagy elveszünk.

E.A. Poe: Rejtelmes történetek. Európa Könyvkiadó, Budapest 1967. Fordította: Fóthy János.

Pontosan ez az atmoszféra uralkodik az egész lemezen: a síron túli borzalmak, a halál beálltát követően végbemenő fizikai enyészet, a férgek munkája, a minden értelmen és emberségen túli bomlás kerül itt bemutatásra. Az ének mintha szó szerint rothadó, folyékony masszaként széteső roncsok torkából előtörő morgás vagy hörgés lenne: mintha saját kérlelhetetlen elmúlásuk tudatában levő valaha volt emberi lények acsarkodnának irigyen vagy éppen számonkérően a még élők felé.

A lemez nagyon szépen szól: tisztán, kiegyensúlyozottan hallatszik minden hangszer, kellemes a hangzás, az ének pedig tényleg mintha egy kriptából vagy ősöreg sírbolt mélyéről törne fel. A boltozatos sírkert gombafoltos falai között visszhangzik ez a rettenet, melyet Lédeczy Lambert hoz kiemelkedően.

A gondom azonban az, hogy a nyolc-tízperces tételek pontosan ugyanolyanok: amikor először hallottam a nyitó Utolsó kenet című dalt, szenzációsnak találtam, csak a gond az, hogy ilyenből pontosan ugyanilyen öt sorakozik a korongon és ember legyen a talpán, aki meg tudja különböztetni ezeket egymástól. Ráadásul mindenféle dallam vagy fogódzkodó hiányzik itt, melybe belekapaszkodhatnánk. Megy-megy előre az album, bólogatunk, rabul ejt az a hangulat, csak egy idő után már rettenetesen monoton lesz az egész. 

Nem ártott volna valamilyen akusztikus-atmoszferikus átvezetés a dalok közé vagy magukba a számokba belerakni némi változatosságot, mert ez így bizony háromnegyed órában rendkívül tömény és egynemű. Az album egyébként szándékosan múltidéző: kevés mai zenekar játssza már a death metal ezen korai változatát (elég ehhez berakni az Aborted vagy a Carcass friss anyagait), így - ahogy már a bevezetőben is jeleztük - ez a cucc kifejezetten a metalfanatikusoknak készült, ráadásul azoknak, akik a '80-as évek végi dolgokat élik ma is.

 

7/10

051152.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rozsdagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr6816690684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása